Minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása - közölték nőszervezetek képviselői szerdán Budapesten, bejelentve: az ügy érdekében online petíció is indul.
Málta ugyan csak az elmúlt napokban került a média figyelmének középpontjába, miután Joseph Muscat miniszterelnök bejelentette lemondását, a háttérében azonban egy évtizedek óta rothadó állam, egy a korrupcióra épülő és a gyilkosságoktól sem visszariadó oligarcharendszer szétfoszlása áll. - írja a napi.hu.
Megjelentek a 2018-as PISA-felmérés eredményei, amelyből kiderül, hogy a magyar diákok teljesítménye hajszálnyival javult, ám ez csak annyit jelent, hogy a teljesítményzuhanás megállt és alacsony szinten stabilizálódni látszik. - írja a napi.hu.
Donald Trump elnök cselekedetei elérték azt a szintet, hogy indokolt ellene megindítani az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) - mondta az amerikai képviselőház illetékes bizottságainak szerdai meghallgatásán a demokraták által meghívott három jogi szakértő, míg a republikánus törvényhozók által választott jogász ezt nem tartotta indokoltnak.
Rácz Zsófia váltja Illés Boglárkát az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkári poszton – jelentette be szerdán a Facebookon Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. - írja a propeller.hu.
Ellenlépések egész csomagját helyezte kilátásba az orosz külügyminisztérium szerdán amiatt, hogy Németország egy georgiai állampolgárságú csecsen emigráns meggyilkolására hivatkozva kiutasított két orosz diplomatát.
Demeter Márta országgyűlési képviselő egy Facebook-oldalára feltöltött videóban mutatta be a hazájában többek között korrupciós bűncselekményekért is jogerősen elítélt Nikola Gruevszki ügyében tett legfrissebb kutatásainak eredményeit. - írja a nemzeti.net.
A hvg.hu készített nagyobb interjút a budapesti főpolgármesterrel, amely azzal kezdődik, hogy vajon „mikor jön el az az idő, hogy egy előre jelzett havazástól ne álljon le az egész város?” - írja a 444.hu.
Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól - mondta kedden Londonban Orbán Viktor miniszterelnök, aki kitüntetést adott át a brit író-filozófusnak.
Csak néhány év, lehet, hogy csak hónapok vannak hátra, hogy az ország elkerüljön egy komoly pusztulással fenyegető ördögi kört, amennyiben nem tud nagyon gyorsan fellépni a rossz demográfiai folyamatok ellen. - írja a napi.hu.