h i r d e t é s

Nagy viharok is lehetnek a tetőző forróságban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy viharok is lehetnek a tetőző forróságban

2017. július 22. - 06:17

Szombaton a kánikuláshoz ismét többfelé társul fülledtség, elszórtan záporokra, zivatarokra is készülni kell! - írja az Időjárás.hu.

Fotó: H. Szabó Sándor

2017. július 20., csütörtök 0 órától vasárnap éjfélig másodfokú hőségriadó van érvényben. (MTI)

Vasárnap hasonló időre számíthatunk, hétfőn este pedig várhatóan megérkezik a lehűlést hozó hidegfront is.

Délelőtt nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, máshol a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. A Dunántúlon helyenként előfordulhat zápor, zivatar.

Délután folytatódik a hőség, a kánikulában intenzív gomolyfelhő-képződés is várható. A rendkívül fülledt időben szórványosan valószínű zápor, zivatar. A változó irányú, de alapvetően délies szél helyenként megélénkül, zivatarokban erős, viharos lökések is lehetnek!

A csúcshőmérséklet eléri a 32, 38 fokot.

Vasárnap napközben a változóan felhős időben átmenetileg kisebb lesz a csapadékhajlam, de a kora esti óráktól kezdődően ismét egyre többfelé várható zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél. 32, 37 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Szombaton sem érkezik front, de az immár harmadik napja tartó rendkívüli forróság már nemcsak a legyengült vagy idős szervezetet veszi igénybe, hanem a fiatal, egészséges embereket is. - írja a meteoklinika.hu.

A nappali kánikula mellett az éjszakák is egyre kevésbé hoznak felfrissülést, folyamatos hőstressz alatt állunk. A szívbetegek a leginkább veszélyeztetettek, amennyiben ön is az említett csoportba tartozik, akkor lehetőleg mindenféle fizikai terhelést kerüljön!

A fokozódó hőterhelés mindenkit érint. A legmelegebb órákban lehetőleg tartózkodjon hűvös, zárt helyen, a tűző napsütést pedig mindenképpen kerülje! Az izzadás során rengeteg folyadékot veszítünk, pótlásáról ásványvízzel, gyümölcsteával, gyümölcslevesekkel és lédús zöldségekkel, gyümölcsökkel gondoskodjon, a folyadékigény testtömegtől függően akár 3-4 liter is lehet naponta, a fizikai munkát végzőknek pedig akár ennél is több. Ennek elmulasztása a kiszáradás mellett akár hőgutát is kiválthat, emellett a napszúrás veszélye is fokozottan fennáll!

Csuklóra, tarkóra tett vizes zsebkendővel, vízpermettel hűtheti magát, a szívbetegek, keringési és vérnyomás-panaszokkal élők kiemelten veszélyeztettek. A pihenés is nagyon fontos, mindenféle fizikai igénybevétel rettentő kimerítő lehet. Ne terhelje a gyomrát se nehéz, zsíros és fűszeres ételekkel, kímélő, frissítő fogásokat válasszon! Napközben egyen inkább többször, de kisebb adagokat.

Többfelé a fülledtség is növekszik, így légszomj, fulladás is jelentkezhet, az esetleges zivatarokban pedig az asztmások tünetei erősödhetnek fel.

A nagyon erős, 7-est meghaladó UV-sugárzás akár 15-20 perc alatt is károsíthatja a bőrt, 40-es faktorszámú fényvédő szerekkel védekezzen, de az a legjobb, ha a hétvégén egyáltalán nem merészkedik ki huzamosabb ideig a tűző napra! A napszúrás elkerülése érdekében könnyű kalappal fedje fejét, a gyerekekre pedig szintén tanácsos világos színű sapkát adni! Ők nehezebben viselik a hőséget is, valamint nem érzékelik a veszélyt, a szomjúságot sem, nagyon vigyázzunk rájuk!

A közlekedésben nem csak a napsütés lehet zavaró, a nagy melegben koncentrálási problémák, a fáradtság miatt ingerültség léphet fel. A balesetveszély tehát emiatt is növekszik, szánjon hosszabb időt az utazásra, inkább iktasson be több pihenőt! A napon hagyott járművek rendkívül felforrósodhatnak, semmiféle élőlényt ne hagyjon benne! Többfelé zivatar előfordulhat, ezek területén nedves, csúszós útburkolat miatt növekszik meg a féktávolság.

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu