Bajban van a gyermekorvosi szakma de nem az orvos kevés, hanem a rendszer rossz. Évtizedek óta rossz.

Dr. Huszár András kettő híján negyven éve házigyermekorvos a „nyóckerben”.

Azok kedvéért, akik kevésbé járatosak a fővárosban: ez az egyik legnehezebb terep. A családok nagy része mélyszegénységben él, a mindennapi megélhetés többnyire csak illúzió. Nem igazán vonzó hely egy pályakezdő orvosnak. Vagyis, amikor Huszár doktor nyugdíjba megy, az lesz a legfontosabb kérdés: ki veszi át a praxisát? „Az országban 1500 házi gyermekorvosi praxis van, ebből 669 az én korosztályom, vagyis a hatvan év feletti. Sokan vannak hetven felett, és még nyolcvan felett is kilencen praktizálnak – mondja Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének egykori elnöke. – Én egyelőre még bírom, és ha rajtam múlik, két évig biztosan csinálom is. Az önkormányzatom nagyon számít rám. De bármikor jöhet egy eltévedt betegség, és akkor minden borul.” Huszár doktor körzetében korábban öten dolgoztak, ma már csak hárman. A távozó orvosok betegeit elosztották egymás között. „A praxisom most nagyjából ezerfős. Ez körülbelül 10 százalékkal magasabb az átlagosnál. Ha valamelyikünk nyugdíjba, vagy uram bocsá’ szabadságra megy, az jelentősen rontaná az ellátás minőségét.”

Gyermekeket nemcsak házigyermekorvosok, hanem „sima” háziorvosok is ellátnak (a törvény szerint elláthatnak). Vidéken, főleg a kisebb településeken, ritkábban lakott területeken ez a gyakorlat. A főváros mellett máshol, például Szegeden is úgy szűnnek meg gyermek praxisok, hogy nincs utánpótlás. Ennek egyik oka az, hogy öregedőben a szakma, az utánpótlás pedig lassú – és kevés.

Ha minden jól menne

Az „ősbűnt” a Bajnai-kormány követte el, amely 2009-ben megszüntette az államilag finanszírozott rezidensképzést. Az elképzelés az volt, hogy a kórházak, egyetemek, klinikák kiképzik a nekik szükséges rezidenseket. A házigyermekorvosok már akkor jelezték, hogy ez nem hogy nem oldja meg, de tovább mélyíti problémáikat. A gyermekorvosi keretszámokba ugyanis soha nem számolták bele a területi ellátáshoz szükséges orvosokat. „Hogy miért? Hanyagságból. Miközben évek óta üvöltjük, hogy ez így nem fog menni” – mondja Huszár András. Időközben ez a probléma megoldódott, két éve ismét az állam állja a rezidensek képzését.

Újra vannak gyermekorvos-rezidensek, akik – ha egyszer majd végeznek – elkezdik betölteni az üres állásokat. Ha minden jól megy, 20-30 év múlva már akár elegendő számú házigyermekorvos is lehetne.

De semmi nem megy jól.

„A korrekció megtörtént, ám a hiányzó 150-200 gyermekorvost csak a legoptimálisabb esetben pótolhatnánk sok év alatt – mondja prof. dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának az igazgatója. – Már húsz évvel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy az akkori helyzetben legalább évente 150 új szakorvos kell ahhoz, hogy a távozókat pótoljuk. Ennek a felét sem képeztük ki az elmúlt két évtizedben. Ezt részben pótolták azok, akik nem mentek nyugdíjba, azonban nem lehet alapellátás építeni a 70-80 éves orvosokra.

Ez a képzési szám tovább csökkent, ezért jeleztük, hogy ez nem lesz jó, ezután állt le mégis az állami képzés. Most ugyan újra többen vannak a képzésben, létszámuk már eléri a szükséglet felét, de 80-90 százalékuk nő. Ők a szakképzés végén (vagy már alatt) elmennek szülni, tehát legfeljebb tíz év múlva lesz belőlük dolgozó szakorvos. Vagyis a rendszer nem működik jól.”

A központi régióban 40 gyermekorvos-hallgató nem oldja meg az orvoshiányt, ezt könnyű kiszámolni. Arról nem beszélve, hogy közülük is inkább csak a „maradék” helyezkedik el házi gyermekorvosként.

A szakma presztízse nem túl magas. „Ma úgy is nehezen találok olyat, aki házigyermekorvos akar lenni, hogy kifejezetten ilyen rezidensi helyeink is vannak – mondja Szabó professzor. – Amikor megkaptam a házi-gyermekorvosi képzésre a nyolc helyet, akkor már éppen csak találtam rá nyolc embert, és őket is csak nehezen tudtam rábeszélni a képzésre. Nem is értem, miért kell már a képzés elején eldönteni, hogy ki marad a klinikán és kiből lesz házi gyermekorvos. Ráérne ezt eldönteni a képzés végén is.”

Pénz nem számít, csak ha nincs

Ennek, persze, számos oka van. A szakmai ok az, hogy bár a házi-gyermekorvosi praxis élethosszig tartó munkát jelenthet, ez jóval kevesebb előrelépési lehetőséget biztosít, mint a klinikai szakorvosi munka. Vagyis ha itthon nincs megfelelő lehetőség szakorvossá válni, akkor a rezidensek jelentős része inkább egy külföldi egyetemet vagy klinikát választ. A másik ok a pénz. Miközben az orvosi szakma presztízse általában óriási, a házi gyermekorvosi praxist nagyon nehéz eladni (a praxisok száma kötött, a megüresedett praxisokat adják-veszik az orvosok). Huszár doktor már tizenhárom éve írt erről egy tanulmányt; arról panaszkodik, hogy a 3–10 millió forint közötti praxisokra nincs vevő, mert kinek van ennyi pénze egy rosszul jövedelmező állásra. Egy jó fekvésű praxist (valahol a Rózsadombon) könnyebb eladni, mint a VIII. kerületben, még akkor is, ha ebben az „iparágban” nem jellemző a paraszolvencia. Olyannyira nem, hogy ha egy sebész gyermeksebészetre specializálódik, a jövedelme biztosan csökkenni fog (feltéve, hogy Magyarországon marad).

Különös, de a szülők, akiknek „mindenük a gyerek”, szinte mindent megadnak a gyereknek, ám orvosra nemigen költenek. „Nem tudom, miért van így, de így van. Ez az ország felnőttközpontú. Általában a fejletlenebb országokban a gyermekek kevésbé fontosak. A politika számára is legfeljebb csak a választások közeledtével” – állítja dr. Kádár Ferenc.

Az Újlipótvárosban praktizáló gyermekorvos szerint az megy ma gyermekorvosnak, akiben az átlagosnál jóval nagyobb az empátia és ugyanazért a munkáért megelégszik a kollégáinál kisebb pénzzel.

„Miért van az, hogy a menekültkrízisben itt is és Németországban is a gyerekgyógyászok álltak az ellátás élére?”

A gyerek nem kis felnőtt

A csökkenő számú praxissal kapcsolatban Kádár doktor úgy véli, ha egy háziorvosi praxis valahol megszűnik, mindent megtesznek, hogy pótolják. Ha egy házigyermekorvosi praxis kerül ugyanebbe a helyzetbe, hamarabb mondják azt: majd a vegyes praxis megoldja a problémát. A törvény úgy szól ugyanis, hogy minden magyar állampolgár számára biztosítani kell az alapellátást. És nem úgy, hogy a 18 éven aluliak számára gyermekorvosi alapellátást kell biztosítani. Miközben a háziorvosoknak nincs gyermekorvosi szakvizsgája.

A politika simán rábólint egy rendszerre, amelyben olyan orvos látja el a gyerekeinket, aki nem ezt tanulta. „Ezek a zömében tisztességes, nagy tudású, tiszteletre méltó orvosok láttak már ezer torkot, ötszáz tüdőgyulladást, de a gyermekgyógyászati képzettségük, tudásuk messze elmarad a mienktől. Nekik nem kell rendszeres szinten tartó tanfolyamokat végezniük, nincsenek tisztában a gyermekorvoslás legújabb vívmányaival. Mi 4-5 év klinikai gyakorlat után szereztük meg a szakvizsgánkat, döntő többségünkben megyei szintű gyermekkórházakban, többségünk ezután is újabb évekre bent maradt a klinikán, és utána került ki körzetbe. A háziorvosok többsége jó esetben 2-3 hónapos gyermekorvosi gyakorlaton vett részt, a gyerek pedig nem kis felnőtt” – mondja Kádár doktor.

Amikor arról beszélünk, hogy kevés és egyre kevesebb a házigyermekorvos, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a vitát sem, hogy Magyarországon több mint másfél millió gyerek él. Kell ennek 1456 gyerekorvos? Kádár doktor szerint, ha azt nézzük, mit kell egy gyerekorvosnak csinálnia, akkor igen. De kell-e ahhoz gyermekorvos, hogy eldöntse, meggyógyult-e a náthából a gyerek? Kádár doktor szerint a jogszabályok szerint az orvosnak kell megmondania, hogy egy gyerek mehet-e közösségbe, miközben egy édesanya is meg tudja állapítani, hogy a gyereknek folyik-e még az orra vagy sem. Ráadásul az egészséges gyerek újra megfertőződhet, ha beviszik a rendelőbe.

Az orvosok pedig túlterheltek, de nemcsak azért, mert kevesen vannak, hanem azért is, mert nem azt csinálják, amire kiképezték őket. „Igazolásokat írunk, náthákat és gyomorrontásokat látunk el, miközben ezeket egy jól képzett ápoló is meg tudná csinálni – mondja Kádár doktor. – Olcsóbb és hatékonyabb volna, ha több időnk maradna a komolyabb esetekre. Nonszensz, hogy Magyarországon még mindig az 1 orvos, 1 nővér vagy a 4 orvos 1 nővér a bevett arány, miközben egy fejlett szisztémában 3-4 nővérnek kell egy orvosra jutnia. Ez képzés és politikai akarat kérdése. A háziorvosok törődjenek a felnőttekkel, a gyerekorvosok pedig a gyerekekkel.”

Szerző: Kövesi Péter / vasarnapihirek.hu