h i r d e t é s

Németh Szilárd a szülésről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd a szülésről

2017. május 25. - 13:05

Más körülmények közt kabarét ihlető helyzetet teremtene az, hogy a rezsibiztos, egy – minden valószínűség szerint – férfi, Németh Szilárd akar szülési tanácsokat adni a témában legalábbis avatottabb nem prominens képviselői helyett.

Forrás: MTI

Mondhatnánk azt is, hogy a helyzet olyan, mint a határon túli magyarok szavazati joga. Marha jó, mert így magyarnak érezhetik magukat, döntésük felelőssége alól pedig nem kevésbé magyarosan bújhatnak ki. Elvégre az ebből adódó közterheket nem kell viselni. Valamely kifürkészhetetlen okból a csalán jut eszünkbe

Maradva azonban Németh „teleszült világ” ábrándjánál, valamely kifürkészhetetlen okból a magyar kormány úgy véli, hogy az élhetetlen körülmények között fogyatkozó népet újra gyarapodóvá kell tenni.

Szép gondolat, de van vele néhány probléma.

Természetesen a nők szuverenitását a kormány semmilyen módon nem hajlandó tudomásul venni, de erről alkalmasabb körülmények közt érdemes bővebben szót ejteni.

Életszínvonalunk, még nem európai mértékkel is a béka ülepe alatt. Ez önmagában is komoly dilemma elé állítja az állampolgárokat. Ha csak családot akar alapítani valamely két, az idea kedvéért különböző nemű egyed, már ahhoz annyi pénz kell, amit a hazai fizetések négyszerese nem tud fedezni, nem hogy az átlagbér kétszerese.

Közös lakás, költözés, bútorok, hiányzó eszközök, háztartási gépek, számlák. Minekutána egy ilyen beruházást az újsütetű magyar család jó eséllyel nem tud egy összegben fizetni, maradnak a többletköltség halmozó megoldások hitel és társai.

Azonban a magyar hitelkonstrukciók az árakhoz hasonlóan kifejezetten nyugati jellegűek. Így lehetséges az, hogy egy-egy rosszul megválasztott hitel törlesztése a családok elkövetkező húsz évét lefoglalja.

Ilyen körülmények között a józanul gondolkodó család bármennyire is vágyik gyerekre, nem engedi meg magának azt. Erre rájött a Fidesz is, ezért a lehető legrosszabb oldaláról fogta meg a dolgot és támogatásokkal, adókedvezményekkel akarja ösztönözni a gyerekvállalást.

Persze Magyarországon a „majd csak lesz valahogy” érthetetlen magatartás uralkodó elv, ezért sem beszélhetünk komoly kihalási veszélyről. Persze van miért a Fidesznek aggódnia, mert a tény, hogy jobban csökken az adófizetők száma, mint ahogy az adókat emelni tudnák azt eredményezi, hogy a kormány tagjainak megszokott luxusa komoly veszélybe kerül.