Nesze semmi, fogd meg jól!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nesze semmi, fogd meg jól!

2017. június 17. - 14:59

 

Pár hete "Az egykor élettel-teli Gambrinus köz, már nincs sehol" című írásomban Debrecen szívében található - egykor szebb napokat megélt - Gambrinus köz sanyarú állapotát mutattam be.

Arról írtam, hogy acívis város központjában, egy kihalt, talán még szellemek sem lakta utcarészt találtam. Bezárt üzletek, üres kirakatok, kosz, szemét, pusztulás mindenütt. Ahogy láttam, még az emberek is menekülnek a környékről, úgy egy óra alatt, talán tíz, éppen ott cigiző fiatalt láttam, egyébként még a madarak is elkerülik a környéket

Mindez nem messze a város leglátogatottabb nevezetességeitől, látnivalóitól. Talán, nincs is olyan turista, aki nem fordul meg a környéken, nem lehet a város büszke arra, amit látnak. Javasoltam, hogy az önkormányzat hozza létre - jelentős bérleti kedvezményekkel - Debrecen kulturális sétálóutcáját. Ide költözhetnének antikváriumok, galériák, könyvesboltok, népművészeti üzletek, jegyirodák, kávézók, ahol az egykori hangulatban újságot lehetne olvasni, egyben találkozó helye is lehetne a város értelmiségének, kultúrára vágyó ifjúságának. A hely adott, már “csak" egy kis fantáziára, kedvező bérleti díjakra, a parkolási lehetőség biztosítására van szükség.

A megyei napilap elküldte az írást a megyei jogú város önkormányzatának. Az újság a levelemmel együtt közölte a hivatalos választ is, amelyet szó szerint idézek:

"A Gambrinus köz - amely közterület - tisztán tartása az érintett ingatlantulajdonosok, üzletek és szolgáltatást nyújtó létesítmények feladatkörébe tartozik. Azokon a területeken, ahol a forgalom olyan mértékű, hogy az a tulajdonosokra aránytanul nagy terhet ró, ott a város a takarítást szolgáltató bevonásával segíti. A Gambrinus köz  fejlesztését tervezi az önkormányzat, de a beavatkozás még az előkészítés fázisában tart."

Tartok  attól,  hogy a választ adó nem olvasta el figyelmesen azt, amit írtam. A lapnak megküldött válasz, - láthatja a kedves olvasó is -, annyi, amennyi: nesze semmi, fogd meg jól. Ha bárki a város vezetői közül elolvasta volna, amit írtam, akkor talán nem ilyen üres, semmitmondó közleménnyel "tisztelnek" meg.

Amiről bátorkodtam írni, arról a válaszban egy szó sem esett, pár laza, mellébeszélő mondattal letudta, akinek kiszignálták a levelet. Egy akta, a sok közül. Igazán sajnálom, hogy az ország második legnagyobb városának tisztségviselői között, nincs aki értené a magyar nyelvet, képes lenne értelmezni pár mondatot és arra őszintén válaszolni.

Úgy gondolom, minden cívis  városi lakos joggal várja el, hogy közérdekű, Debrecen fejlődése érdekében írt levelére érdemi választ kapjon, de legalább arra térjen ki az a néhány mondat, amire a felvetés vonatkozik. Sajnálom, hogy ez nem sikerült az önkormányzat "illetésének". Szeretném emlékeztetni a város vezetését arra, hogy ők vannak értünk, és nem fordítva. A köz  pénzéből élnek, joggal várjuk el, hogy ne hányaveti módon foglalkozzanak bárkinek az észrevételével.Tudom, hogy ez macerás, üljön a polgár nyugodtan a fenekén, minek hepciáskodik.

Ha a város vezetésétől ennyire telik, akkor valószínűleg nekik az a természetes, ami most a Gambrinus közt jellemzi. Szégyen, hogy a város szívében egy kihalt, - ahogy írtam - talán még a szellemek által is elkerült, egykor szebb napokat megélt környéket , így hagy pusztulni, így tesz ki az enyészetnek az önkormányzat vezetése.  A "beavatkozás" tehát  még várat magára. De a válasz, ki van pipálva.



h i r d e t é s


;