Artistasirató
Orbán kötéltánca pillanatnyilag zuhanórepüléssé változott. Egy fenékkel két lovat! Ebből lesz a pofára esés!
Hiába lavírozott, nyomta sódert a békeküldetéséről, meg, hogy így külön út, úgy külön út, hiába veri a tamtamot, hogy Ukrajna a hibás és egyáltalán!
Először nem akarta megszavazni az uniós szankciókat.
Megszavazta.
Aztán nem akarta átengedni az Ukrajnának szánt fegyvereket.
Miközben erről hadovált, már vitték a cuccot a NATO-gépek Pápáról Ukrajnába.
Aztán nem akarta megszavazni az Oroszországot elítélő uniós határozatot.
Megszavazta. (Deutsch hazai fogyasztásra letagadta.)
Sőt megszavazta a Moszkvát elítélő ENSZ-közgyűlési határozatot is.
Folyamatosan sóderolta, hogy NATO-csapatokat se enged be az országba.
Eközben folyamatosan hazaárulózta, nyugati/Soros-ügynöközte az ellenzéket, hogy háborúpárti és katonákat akar küldeni Ukrajnába.
Amiből egy szó sem igaz.
(Márki-Zay, igaz szerencsétlen módon arról beszélt, hogy amennyiben a NATO ilyen döntést hoz, az ránk is kötelező. Miközben tudható volt, hogy katonákat a NATO nem fog harcba vetni – kivéve, ha az oroszok támadnak meg egy vagy több NATO-tagállamot –, mert abból világháború lenne.)
Ehhez képest már folyamatosan, és nem csak légi úton szállítják a német, s a többi fegyvereket közvetlenül, vagy Románián keresztül az ukránoknak.
És ehhez képest ma NATO-alakulatok jelentek meg a Dunántúlon, és amerikai B-52-es stratégiai bombázók a magyar légtérben (is).
Úgy látszik, Orbán, az uniós szankciókkal szöges ellentétben hiába mantrázta, hogy Paks2 a terv szerint a Rosszatom kivitelezésében megépül és, hogy a budapesti székhelyű orosz kémbank továbbra is működik
Mert Putyin tegnapelőtt még a "baráti", mára az összes NATO-tagállammal egy kalap alatt az "ellenséges" országok közé sorolta Magyarországot is. A kör bezárult.
Kövér siránkozik is, hogy oda az orosz-magyar barátság (szövetség?) és a kárt húsz év alatt se lehet helyrehozni.
Hát, így jártatok! De a világnak ez ügyben pillanatnyilag nem ez a legfőbb gondja!