Csalnak a tűzifával, ön is áldozat lehet
Már a hatóságoknak is feltűnt.
Aki a tőlük vásárolt fát utólag megméri, annak többé nem szállítanak – panaszolta egy 88 éves idős férfi, aki tíz mázsával kevesebb tűzifát kapott. Aztán kiderült, hogy ez nem is egy egyedi eset.
Az elmúlt év áprilisában százhúsz mázsa tűzifát rendeltem egy környékbeli településen működő faárustól, mázsánként négyezer forintért. Az első fuvar, a megbeszélt negyven mázsa néhány napon belül megérkezett. Ám már évek óta szállíttattam azzal az autóval, és tudtam, arra csak harminc fér – mesélte történetét a 88 éves surjányi lakos, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportálnak, aki ezután értesítette erről a szóban forgó céget is, akiktől azt a választ kapta, hogy kissé vizes a fa, így tömegét tekintve az áru eléri a negyven mázsát.
Lemértük, és kiderült, mégiscsak harminc volt. Vagyis, tíz mázsával kevesebbet adtak azért a fuvarral együtt százhatvanháromezer forintért, melyet kifizettünk
– mondta a lapnak a lakos. A cég végül tudomásul vette a dolgot, és megígérte, hogy kiszállítják a hiányzó tíz mázsát, a fennmaradó kilencvennel együtt három tételben, ugyanakkor ez a mai napig nem érkezett meg. „Kerestem őket ismét, azt válaszolták, hogy aki a tőlük vásárolt fát utólag megméri, annak többé nem szállítanak” – mondta az idős férfi.
EZT KÖVETŐEN ÉRTESÍTETTE A FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGET ÉS AZ ADÓHATÓSÁGOT, DE NEM TÖRTÉNT SEMMI AZ ÜGYBEN.
A lap az esettel kapcsolatosan megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt, akik az alábbi választ küldték a kérdésekre:
Az ügyben bejelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Hatósághoz nem érkezett. A kártérítéssel vagy pénzvisszafizetéssel kapcsolatos vitás ügyek polgári peres úton, bíróság előtt rendezhetőek, vagy azt megelőzően a fogyasztó lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes kereskedelmi és iparkamara által működtetett békéltetőtestületnél térítésmentesen kezdeményezhető. Javasoljuk, hogy a vásárlást megelőzően minden esetben győződjenek meg a kereskedő megbízhatóságáról! A tűzifavásárláshoz kapcsolódó jogszerűtlenségekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján lehet tájékozódni.
A Nébih az utóbbi időszakban kiemelten foglalkozott a tűzifával kapcsolatos átverésekkel és a honlapjukon, az ismertetett esethez hasonló történetet tettek közzé példaként: „a telefonos megrendelést általában egy kedves női hang nyugtázza, amely még inkább megnyugtatja a vevőt, hogy kedvező alkut köt. Amikor azonban megérkezik a kisteherautó, és leborítják a fát, többnyire kiderül, hogy az kevesebb is, vizesebb is, vagy akár nem is olyan fajta, mint amit rendelt.”
A fuvarosok azzal védekeznek, hogy nekik ezt adták, szóljanak az eladónak, biztosan orvosolják a problémát. Az autó elhajt, jobb esetben a hirdető talán egyszer-kétszer még felveszi a telefont, ígérget, magyarázkodik, egy idő után pedig elérhetetlenné válik. Rosszabb esetben a helyszíni reklamációknál már a fuvarosok is fenyegetően lépnek fel, így elveszik a vásárló kedvét a határozottabb érdekérvényesítéstől – írja a Nébih, amelyben hozzáteszik, hogy országszerte sok olyan visszaélés történik, amikor az eladók az emberek jóhiszeműségére alapozva csalják ki a tüzelőre félretett pénzt, csalódottságot, szomorúságot, bosszúságot és hideget hagyva maguk mögött. (Index)