h i r d e t é s

Hülyének néz Esztergom önkormányzata több mint ezer embert

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hülyének néz Esztergom önkormányzata több mint ezer embert

2016. október 14. - 21:08
0 komment

A városi lap ma landolt szerkesztőségünk postaládájában és három mondatot szentelt a vasút villamosításával egy időben megkezdődött a közös autóbusz- és vasúti pályaudvar építésére.

Négy hete alakult meg az az eseti bizottság, amely az Intermodális Csomóponttal kapcsolatban végzi munkáját. Négy hét alatt két ülésre futotta. Már a bizottság megalakulása előtt aláírásgyűjtésbe kezdtek a város több pontján a vasútállomás környékén élő emberek. Aláírásukkal erősítették meg azt a kérést, hogy ne a jelenlegi helyen és ne ebben a formában épüljön meg az IMCS. Lapunk úgy tudja, hogy Nyergesújafaluról jelezték az esztergomi önkormányzat felé, hogy csillapítsák az építkezés okozta felzúdulást, amely éppen abban az időben kezdett erősödni, amikor a Fidesz összes erőforrását az október 2-ai kvótanépszavazás és annak kampányolása kötötte le.

Ennek tudható be az az ígéret, hogy egy fiatalembert sikerült az itt élőknek delegálni az eseti bizottságba. Először csak ígéretet tett a plusz egy fő delegálásra dr. Szerencsés Gergely, hogy közbenjár Romanek Etelka polgármesternél az ügyben, majd 2016. szeptember 30-án telefonon értesült Imre János a Városházától arról, hogy bekerült a bizottságba és megküldik neki az előző ülések jegyzőkönyveit és a kapcsolódó anyagokat.

Ezt az email-t Imre János és legkevesebb ezer ember azóta is várja.

A városi lap ma kézbesített számában a bizottsági tagok felsorolásánál nem szerepel Imre János neve. Ahogy azok az emberek, akikkel ma beszéltem, úgy én sem hiszem el jó szívvel és lelkiismerettel, hogy sajtóhiba történt. Inkább érzem a Városháza részéről egyszerű időhúzásnak, mint konstruktív megoldáskeresésnek az IMCS által generált problémára.

A Városháza ígérget és semmibe veszi több, mint ezer ember kérését, miközben huszasával vágják ki a fákat, hogy már madárcsicsergés se jusson az itt élőknek. A por egyre nagyobb, az emberek tüdeje előbb-utóbb meg fog betegedni ettől. Az itt élők egyre keserűbbek és kétségbeesettebbek, hogy semmibe veszik a kérésüket és csak azért is megépítik ezt a borzalmat.

Érdekes lesz, amikor majd az első bizonyíthatóan az IMCS miatt megbetegedő emberek felelősöket keresnek és jogi úton követelnek elégtételt. Akkor a személyi felelősség hogy fog megjelenni? Mert bizony, ha itt a szálló por és a (nem csak az építkezés miatt) zaj bizonyíthatóan megbetegedésekhez és esetlegesen halálhoz vezethet, akkor Romanek Etelka, dr. Szerencsés Gergely és Tordainé Vida Katalin épp úgy felelősek lesznek az összes többi igennel szavazó képviselővel együtt, mint az előző önkormányzat összes képviselője, polgármesterestül. Ugyanis ezek azok az emberek, akik asszisztálnak a fakivágásokhoz, a porhoz és a zajhoz. Elvehetetlen a felelősségük abban, hogy egy rossz döntés támogatásával több ezer esztergomi polgárt betegíthetnek meg. Persze abban is biztosak lehetnek tisztelt "minket" képviselők, hogy az a 100-150 millió forint, amelyet az IMCS-vel kapcsolatosan felmerülő problémákra különítettek el, kevés lesz!

Amennyiben kiderül, hogy a városi lapban, Imre János személyének kihagyása nem sajtóhiba, kíváncsi leszek, mit fog ígérni a polgármester és a képviseltestület annak a több mint ezer embernek, akik a vasútállomás környékén élnek és meglátogatják az egyik testületi ülést a közeljövőben. Lapunk úgy értesült, hogy erre a megjelent cikktől függetlenül is sor fog kerülni.

És azon is egészen nyugodtan gondolkodjanak el, hogy az a színpados cirkusz, az a "csíz", amelyet Önök városvezetésnek hívnak, meddig tartható fenn következmények nélkül, hol van az a pont, amikor nagyon sok embernek lesz egyszerre elege az Önök ígérgetéseiből és álszent viselkedéséből.