Leváltották a polgármestert, aki uniós pénzből épített magának vadászházat
21 év után leváltották az izsákiak Mondok József polgármestert, akiről 2017-ben írtuk meg, hogy 35 millió forint uniós támogatásból épített egy vadászpanziót, aztán fogta magát, és beköltözött. - írja a 444.hu.
Ezek után a kormány visszakérte, Mondok pedig visszafizette a pénzt, az ügyészség viszont közokirathamisítás és csalás miatt vádat emelt a polgármester és két társa ellen.
Mondok vasárnap szoros versenyben, 39 szavazattal kapott ki Kutas Tibor független jelölttől. A Fidesz kisebbségbe került a testületben is, mindössze három képviselőjük lesz öt független mellett.
Mondokról két éve azt írtuk, a családja benzinkutat is működtet Izsákon, 2013-ban pedig trafikkoncessziót is nyert. Tavaly a karádi gazdák úgy megelégelték a Mondok család befolyását a környéken, hogy fellázadtak ellene.