h i r d e t é s

Nyomoznak a kórházban meghalt újszülött ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomoznak a kórházban meghalt újszülött ügyében

2017. április 23. - 06:46

A császármetszés során a fején egy centi mély sebet ejtettek, az anyának erről sem mondtak semmit - írja az Index.

Forrás: oroscafe.hu

Az RTL Híradó információi szerint a csecsemőt nem vitték azonnal intenzív osztályra, és  veleszületett betegségeit sem kezelték, ezért halhatott meg kétnaposan. A megállapításokat az igazságügyi orvosszakértő tette a rendőrségi nyomozás során. Az édesanya úgy tudta, hogy egészséges gyereket szült, így arról sem tájékoztatták, hogy a császármetszés közben a baba feje is megsérült.

Az eset még 2015 decemberében történt. Az anya szerint a kisfiú felsírt, de nem mutatták meg neki, csak másnap - a kórház a császármetszésre hivatkozott, de arra maguktól nem adtak magyarázatot neki, miért volt másnapra ragtapasz a csecsemő fején, és kanül a karjában. A kanült az egyik nővér azzal magyarázta, hogy a gyerek nem eszik rendesen. 

Másnap közölték vele, hogy a fia meghalt, légmelle lett, és miközben Szegedre szállították át, a mentőben elhunyt. Az édesanyának pontosan senki nem magyarázta el, mi történt, hogy alakult ki a légmell, mi vezetett a fejsérüléshez és a kanülhöz. Nem hagyta annyiban a dolgot, és ügyvédhez fordult, a feljelentés után a rendőrség nyomozni kezdett - így derült ki, hogy a kisfiúnak több veleszületett betegsége is volt,bolt baj a tüdejével, a szívével és a keringésével is. A császármetszés alatt a fején 3 centi hosszú és 1 centi mély sebet ejtettek.

A kórház nem nyilatkozott az RTL-nek, a család ügyvédje szerint viszont az orvosszakértői vélemény elég egyértelmű, szerinte ennek értelmében a három érintett neonatológus orvos felelős a csecsemő haláláért, hiszen az lett volna a kötelességük, hogy azonnal egy jobban felszerelt kórházba utalják át.

index.hu