A Népszava információi szerint, napirendre akarták volna venni a helyi képviselők a mentelmi jogától megfosztott Simonka György ügyét, de a testület fideszes többsége ezt nem engedte – írja a 168ora.hu.
A NAK MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az orosházi cég "ellehetetlenítheti a magyar konzervipart és tönkreteheti a termelőket", ugyanis "ígérete ellenére nem biztosítja" a konzervipari cégeknek a termékeikhez szükséges üveget orosházi öblösüveggyára kohójának felújítási munkái alatt.
Olvasónk újabb észrevételeit osztotta meg velünk az orosházi szennyvízfelújítás körül gyűrűző botrány kapcsán. Arra lett volna kíváncsi, hogy kik az ügyben illetékes megválasztott küldöttség tagjai, és hogy milyen módon lettek megválasztva.
Azon túlmenően, hogy egy műemléknek nyilvánított csatornafedél híven tükrözi a Fidesz kormányzását, van kevésbé direkt vonatkozása is a dolognak. Jelesül, a gyanús részletek fura és nem kevésbé gyanús helyzetekbe kifutó morbid összjátéka.
Ahogy belépett a szobába, az arcába borult a fekete füst, és csak a lángokat látta a kiságy felől – mondta a TV2 Tények című műsorának adott interjújában annak az orosházi kisfiúnak az édesanyja, aki szerdán olyan súlyosan megégett, hogy kórházba szállítása után néhány órával belehalt sérüléseibe.