Orbán beismerő vallomása – Soros emberei alakítanak kormányt
Vannak ritka elszólások, ezt senki nem tagadja.
A miniszterelnök a jelek szerint legfőbb életcéljául tűzte maga elé, hogy olyan kijelentéseket tegyen, amiket a köznyelv kétfenekűnek nevez. A jelenség már évek óta szorosan összefonódik Orbán Viktor személyével.
A Miskolc TV-nek adott interjúja újabb bizonyságát adta annak, hogy emberünk saját ámokfutásának eszközévé akarja tenni azt a Magyarországot, amelyik immáron a súlyos önállótlanság tagadhatatlan jeleivel küzd.
Az egyetlen dolog, ami biztosan tudható, hogy magatartása szándékos.
„Magyarország előtt két út áll, vagy nemzeti kormány lesz, és akkor nem leszünk bevándorló ország, vagy Soros György emberei alakítanak kormányt, és akkor Magyarország bevándorló országgá válik.” /24.hu/
Azt is elmondta továbbá, hogy a migránsok mindig a nagy városokba igyekeznek. Ami önmagában igaz is lehet. Elvégre azok az emberek, akik szeretnék elkerülni a befogadó országban a feltűnést, olyan helyet választanak, ahol a legnagyobb az esélyük az elvegyülésre.
Azt már nehezebben veszi be az ember gyomra, hogy a migránsok bármelyikének eszébe is jutna éppen Miskolcon, vagy ami azt illeti akár Budapesten megállni. Mert, ha körbenézve azt látja az ember, hogy a lakosok egymást is gyűlölik, nem szívesen marad az adott helyen.
Természetesen az állítólagos krízist egyúttal megpróbálta választási programnak is eladni.
„A magyar választás során egy olyan kérdésről kell dönteni, ami egyszeri és jóvátehetetlen, ha elhibázzák, nem lehet többet kijavítani, ezért nagyon észnél kell lennie mindenkinek, hová adja le a voksát.”
Orbán Viktornak a jelek szerint komoly szorongásos tünetei jelentkeztek egykori protezsálója személyét illetően. Van is miért aggódnia, nem kevés lóvét köszönhet az elaggott milliárdosnak, aki jóhiszeműen – és mint utólag kiderült, tévesen – azt hitte, hogy a liberális demokráciára megtanítható egy olyan ember, aki egész életében azt tanulta, hogy csak úgy van esélye előbbre jutni, ha mindenen és mindenkin átgázol.