h i r d e t é s

Orbán fotósa állami támogatást kap az új kiállításához

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán fotósa állami támogatást kap az új kiállításához

2016. július 29. - 12:23
0 komment

Az állami Eximbank támogatja Orbán Viktor, illetve a Miniszterelnökség fotósának, Burger Barnának a fotókiállítását - derült ki a megnyitó meghívójából.

Állami támogatást is kap Burger Barna legújabb kiállítása, legalábbis az esemény Facebook-oldala szerint a "kiállítás az Exim felajánlásával" jön létre augusztus 3-24. között.

A megnyitón más mellett Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója is beszédet mond. A tárlatnak a fővárosi fenntartású Budapest Projekt Galéria ad majd otthont.

Burger Barna évek óta Orbán Viktor hivatalos fotósának számít, szinte minden fontos külföldi utazására is elkíséri a miniszterelnököt.

Cége, a Fókusz-Pókusz Kft. a kormányportálon fellelhető legfrisebb nyilvános adatok szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodával állt szerződéses viszonyban.

A kft. a szerződés alapján a június 25-én lezárult egy évben 10,8 millió forintot kapott "művészfotók, művészi igényű fotódokumentációkért", illetve az ehhez kapcsolódó felhasználási jogokért.

A Fókusz-Pókusz adózott nyeresége egyébként valamivel több mint 15 millió forint volt tavaly, szemben az egy évvel korábbi több mint 10 millióval - írja a hvg.hu.