Ha azonban meg tudja őrizni azt a látszatot, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány messze nem okozott olyan gazdasági problémákat, mint a világ többi részén, akkor megerősítheti pozícióit itthon és külföldön egyaránt. Egyelőre azonban azt is nehéz megjósolni, vajon mennyibe került nekünk eddig a járvány, azt pedig végképp lehetetlen megmondani, milyen következményekkel járna egy második fertőzési hullám.

Orbán Viktort nehéz kimozdítani szokásos magabiztosságából, ám a koronavírus-járvány hazai begyűrűzésének kezdetén látszott rajta, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Aztán a kormány propagandagépezete összehozott egy kommunikációs stratégiát, amelynek segítségével ismét megtalálta a kapaszkodókat ebben a bizonytalan helyzetben. Lényeg, hogy az emberek azt gondolják, a kormány ura a helyzetnek, ha pedig valami balul sülne el, akkor a felelősséget áttolják az önkormányzatokra. Főleg az ellenzéki vezetésű városokban.

A kormányfő ismét meglátta a propagandában azt a lehetőséget, ami csak olyankor kínálkozik a politikai vezetők számára, amikor krízishelyzeteket kell kezelniük. Ilyenkor a bizonytalanság, a késedelem, a másoktól való függés rengeteget ront a politikus megítélésén, ám, ha határozott, gyors döntéseket hoz, ráadásul úgy tesz, mintha még ő segítene más országoknak, akkor nő az ázsiója a választók között. Azt már megszoktuk, hogy Orbán ördögi gyorsasággal reagál a nehéz helyzetekre, de továbbra is bizonytalan, hogy a csillogó felszín alatt mit rejt a mély.

Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek.

Azt ugyanis erősen elmaszatolja a kormány, hogy mekkora rést ütött a költségvetésben a járvány, hány ember veszítette el a munkáját, milyen vállalkozások mentek tönkre, illetve hogy van-e terve a kormányra arra az eshetőségre, ha a járvánnyal sokáig együtt kell még élnünk? Úgy is mondhatnánk, hogy Orbán előremenekül, vagyis úgy tesz, mintha gyors futással maga mögött hagyhatná a járvány minden következményét. Mintha megoldaná a problémákat az, hogy ugyanolyan szédületes tempóban szórja a pénzt a kormány focira, NER lovagok bizniszeire, látványberuházásokra, mint a koronavírus megjelenése előtt. Mindez azonban csak a problémák elkendőzésére jó, ráadásul az állam elszórja azt a pénzt, amire nagy szükség lenne az év második felében.

Mert ne legyen kétségünk, a neheze csak most jön. Nemcsak azért, mert újra nő a fertőzöttek száma, hanem azért is, mert az emberek lelkéből nem tűnt el egyik pillanatról a másikra a kétség és a félelem. Nem rohannak újra éttermekbe, nem nyaralnak annyian se itthon, se külföldön, mint korábban, a háztartások és vállalkozások pedig most inkább spórolnak, mint költekeznek, mert bizonytalannak látják a jövőt. Nem úgy, mint a mindig magabiztos kormány, amely semmiféle visszafogottságot nem tanúsít, amikor szórni kell a közpénzt a számára fontos területeken. Mindez azt eredményezi, hogy a szükségesnél kevesebb folyik be az államkasszába, és sokkal több folyik ki onnan.

Mintha arra számítana Orbán Viktor, hogy a sokat szapult Európai Unió majd ad annyi pénzt, amennyire csak szüksége lesz, hogy ezt az ellentmondást feloldja. Mintha máris elköltené a dúsgazdag nagybácsi pénzét, pedig azt se tudja, hogy kap-e valamennyit a gazdag rokon örökségéből. Mindezt csellel, zsarolással, esetenként hízelgéssel szeretné elérni a magyar kormányfő. Jól látszik, hogy egy lapra tett fel mindent, mert ha az ingyen pénz nem érkezik, akkor csak rossz megoldások jöhetnek. Például hitelfelvétel, megszorítások, esetleg újabb sarcok kivetése olyan gazdasági szereplőkre, melyek amúgy is komoly bajban vannak.

Orbán nagy zsugás, de azért ne higgyük, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy ebben a partiban milyen lapok vannnak a többiek kezében. Igyekszik átsétálni a parázson úgy, hogy ne vegyék észre a nézők a szandálját. De a tűz így is megégeti a lábát, mert a járvány, és a vele járó fájdalom is közös, így senki se úszhatja meg sérülések nélkül. Úgy tesz, mintha nem került volna kiszolgáltatott helyzetbe, pedig abban van. Kérdés, hogy az EU vezetői tudják-e ezt, és ha igen, kihasználják-e a kínálkozó lehetőséget, hogy megizzasszák azt a politikust, aki bankautomatának tekintette eddig az Európai Uniót. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja:”Ha úgy sétálsz át a tavon, hogy nem lesz vizes a lábad, akkor vagy csaló, vagy szellem vagy.”

Szegedi Kattintós