h i r d e t é s

Orbán szerint törvényes rend uralkodik hazánkban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán szerint törvényes rend uralkodik hazánkban

2017. június 25. - 06:41

És nem röhögte el magát. 

Azután hogy a plakáttörvény is úgy ment keresztül a Parlamenten, mint cifrafosás a gyenge emésztőcsatornán, valamiért Orbán Viktor szükségét érezte magyarázkodni. Ez nem is lehet véletlen, hiszen egy olyan esetről van szó, ami legalábbis megkérdőjelezi a demokratikus működést Magyarországon.

Elvégre, nyakra-főre úgy hozni törvényeket, hogy azok ellen számos esetben tiltakoznak, olyan tiszteletlenséget jelent, amit egyetlen demokratikus vezető sem engedhet meg magának. Igaz, a plakáttörvény esetében nem történt atrocitás, de ez az eset más apropóból lett igazán fontos.

Történt ugyanis, hogy a törvény elfogadásához szükséges kétharmad valamiért nem állt rendelkezésre. Hogy mégis sikerült minden ellenirányú vélemény dacára keresztülvinni a javaslatot, egy bizonyos törvényalkotási bizottság tette lehetővé, hogy feles többséggel is érvényre lehessen juttatni.

Mialatt természetesen Orbán Viktor Brüsszelben vívta szélmalomharcát. Nehéz ellenfelekkel néz ilyenkor szembe: Brüsszellel, a józan gondolatokkal és a tisztes morál szikrájával nehéz felvenni a harcot.

Visszatérve a soron következő kiadós seggberúgást követően, tépázott önérzetét rendbe tenni vágyva nyilatkozott az újabban nagyon kormánybarátnak mutatkozó ATV csatornának.

“Magyarországon van a törvények hatályba lépésének világos rendje, és jogorvoslathoz is lehet fordulni.”

E kijelentést hallva sokunknak okkal szökhet fel vérnyomása, emellett  szemöldöke is rángatózni kezdhet.

Az újdonság elemi erejével hat az a megállapítás, hogy Magyarországon bármiféle rendről beszélhetünk. Pláne, ha ezt az ország egyik legtrehányabb alakja mondja – és itt nem csupán az öltözködésről beszélünk.

Ezt alátámasztani látszik annak ténye is, hogy itthon jogorvoslat 2010 előtt is csak elvétve érvényesült, azóta pedig egyetlen alkalommal sem volt rá értékelhető példa.