Orbánnak meg kéne tanulni állandó trükközés helyett értéket teremtve melózni
Nagy csikorogva elkezdődött a válságkezelés kishazánkban.
Láthatóan fájdalmas volt belátni, hogy ezt az évet tokkal vonóval le kell majd írni, és nem lehet majd mutogatni a könnyűszerrel, kedvezményekkel idecsábított giga befektetők által meghúzott gazdasági teljesítményre.
Ez biztosan nagyon fájdalmas, mert a politikai tőke nagyon erre épült.
Rendes gazdasági szerkezetet kell majd végre támogatni és kiépíteni. Sok kicsi, sok közép talapzattal. Érteni kell mitől működnek jól a kicsik... nem most kellett volna elkezdeni. (egyik eddigi kormány sem akart velük érdemben foglalkozni, de paradox módon, mindenki makrógazdasági kormányzás helyett, Magyarországot vállalkozásként, tehát mikró tényezőként kezelte.)
De első lépésnek támogatandó, amiket hallottunk. De a szükséges műtéthez képest, ez még csak ma a hajszálak gyenge húzogatás volt. A gazdaságba majd még tőkét is kell tolni, nem is keveset, hogy a belső fogyasztás ne essen össze. A most hallott intézkedések, első blikkre a bankszektornak fájnak csak, az állami bevételek némi részét is nyilván közvetve és közvetlenül érintik, de csak tőke átrendeződést jelentenek, hogy mi tartja életben a gazdaságot, azt még nem látni.
Meg fog mutatkozni a magyar gazdaság rendkívüli kitettsége, a hagyományos szoros kapcsolati szereplőket árgus szemmel kell figyelni. Évtizedek óta megy annak a szajkózása, hogy a kis-közepeseket élni kellene hagyni, élőmunka terhet csökkenteni kell, innovatív garázscégekre, export mikrókra külön szabályok kellenének... és újexport piacokat kell keresni, mert egylábon állás van. De talán a válság után rádöbben a magyar gazdaság, hogy a makró szintű (jellegű...) kormányzást nem lehet két szereplővel, jegybankkal és külföldi működőtőkére alapozott beruházásokkal megúszni. Új, aktív saját termelést és exportpiacot kell majd elkezdeni kialakítani, keresni a gazdasági újra rendeződés után, az eddig reflexből kimondott kifogásokat elfelejtve.
Ha lesz rá pénz. - ja igen, ezt elfelejtettem, meg kéne tanulni állandó trükközés helyett értéket teremtve melózni.