h i r d e t é s

Óriási csalódás az egészségügyi bérígéret, lépnek az érdekvédők

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási csalódás az egészségügyi bérígéret, lépnek az érdekvédők

2019. április 23. - 07:37

Elszomorító, megdöbbentő, nem tudjuk értelmezni - így reagáltak a kormány döntésére. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Mohai Balázs

Elkeseredettek, ezért soron kívüli egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi kormányzattal az ágazati érdekvédők. Magyarázatot várnak arra is, hogy mi történt a múltheti kabinetülésen azokkal a bértábla-javaslataikkal, amelyeket a megelőző ágazati egyeztetéseken még a kormányzat képviselői is támogattak.

Mind a szakdolgozók, mind az orvosok mind az egészségügyben a gazdasági, műszaki területen dolgozók béremelésére több variációs javaslat készült. Ezt a reprezentatív szakszervezet MSZ-EDDSZ által vezetett tárgyalásokon a kormányzat is támogatta. A kabinet ülését követő tájékoztatón azonban már csak a szakdolgozók négylépcsős béremelése került szóba. 

- Elszomorító, megdöbbentő

– kommentálta lapunknak Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt, hogy a kormány nem döntött az orvosok, és a műszakiak bérének emeléséről. Hozzátette: hosszú hónapok óta egyeztettek a tárcával, ezért is érthetetlen, és óriási elkeseredést okoz az, ami történt, illetve nem történt meg. 

A kormányszóvivő szerint az ápolók és a szakdolgozók bére idén júliustól 8 százalékkal, jövőre 14 százalékkal, 2021-ben 20 százalékkal, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal nő. Ismertetése szerint a béremelés idén 35 milliárd, jövőre 146 milliárd, 2021-ben 233 milliárd és 2022-ben 423 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek.

- Nem tudjuk értelmezni a bejelentést

– mondta lapunknak Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Szerinte az idei évre bejelentett 8 százalékos emelésről már korábban döntött a kormány, abban csak annyi az újdonság, hogy a kifizetését előrehozták novemberről júliusra. Hozzátette:

de nem tudjuk, hogyan értelmezzük a felhasználandó összeget sem. A kormányszóvivő 35 milliárdot mondott, mint a 2019-re szánt bérfejlesztési összeget, ám ez sokkal nagyobb keret, mint amennyire a bejelentett béremeléshez szükség van. Annak a havi költsége, 2,4-2,6 milliárd forint, azaz az év végéig összesen 12,5 milliárd lenne.

Kérdésünkre Balogh Zoltán arról is beszélt, hogy az ágazati érdekegyeztetésen három bértábla javaslat beterjesztéséről döntöttek. Bár azok különböző koncepciók szerint készültek, ha bármelyik is megvalósult volna közülük, akkor idén júliustól 25 százalékkel emelkedne a szakdolgozók bére. A ciklusból hátralévő két és fél év végére pedig összességében ugyanúgy 76 százalékkal keresnének többet az érintettek, mint ahogyan azt a kormányszóvivő ígérte. Így például a ciklus végére egy OKJ-s végzettségű kezdő ápoló jelenlegi bére 192 ezer forintról 330 ezerre, a diplomás nővéré 237 ezerről 409 ezerre nőne. 

Balogh Zoltán szerint az általuk benyújtott – a periódus elején nagyobb ütemben emelő - javaslatot az is indokolta, hogy a januári garantált bérminimum korrekciókkal a bértábla alsó része „összecsúszott”. Azaz, a kezdő is épp annyit kaphat, mint a már több éve pályán lévő. Azért is javasolták, hogy most egy nagyobb arányú emelést adjon a kormány, hogy ezt a bérfeszültséget meg tudják szüntetni. Ha most júliusban csak a már bejelentett nyolc százalékos emelés lesz, akkor körülbelül 4-5 ezer embernek attól még nem lesz több pénze a borítékban. Ők mindössze papíron kapnak majd egy új besorolást.  

nepszava.hu