Dolga-e az államnak, hogy gondoskodjon a polgárairól? Ami a közszolgáltatásokat illeti, feltétlenül. Ezért fizetünk adót, erről szól a közösség és a demokratikus hatalom közti társadalmi szerződés, melynek alapjait az Alkotmányban – mostanság az Alaptörvényben – fektették le. Dolga továbbá azon feltételek biztosítása, melyek lehetővé teszik, hogy az egyén gondoskodni tudjon a megélhetéséről, ha szándéka van rá. Ha nem a lumpen életet választja, hanem értékteremtő tevékenységet végezve akarja megtermelni az élete fenntartásához szükséges javakat. Az esélyt az államnak kell megadnia, a munkához, megélhetéshez szükséges jogok biztosításával.

Ha ezek rendezve vannak, akkor onnantól a piacgazdaság dönti el, hogy egy vállalkozás életképes-e, vagy elbukik. Ez már az egyén képességein – meg persze sok más mindenen is – múlik.

De mi a helyzet akkor, amikor hatalmi szóval tiltják el a vállalkozót a bevételtermelő tevékenysége folytatásától? Mint most, a járvány alatt, amikor a központilag meghozott korlátozó intézkedések konkrétan betiltják egyes foglalkozások végzését, kiemelten a szolgáltatószektorban.

Lehetetlenné téve, hogy a megélhetésükről gondoskodjanak, abban a szakmában, amit elsajátítottak.

A közösség érdekében hozott különleges intézkedésekről van szó, nem kétség. De vajon nem az-e a dolga ilyen esetekben az államnak, hogy kompenzálja az állampolgárait? Hogy biztosítsa a megélhetésükhöz szükséges javakat, akár a költségvetési egyenleg rovására is?

Egyre több vállalkozás kerül a csőd szélére. Bevétele nincs, vagy alig, de a költségei egy részét – rezsi, bérleti díj - akkor is fizetnie kell, ha esik, ha fúj. Sokan a szakadék szélén táncolnak. Működni nem engedi őket az állam, amit viszont cserébe kínál – ilyen-olyan támogatások – nem fedezik a vállalkozók veszteségeit. (mfor.hu)