h i r d e t é s

Ötéves kislány megerőszakolásából csinál politikát Újpesten a DK-Fidesz tandem

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Ötéves kislány megerőszakolásából csinál politikát Újpesten a DK-Fidesz tandem

2023. január 21. - 07:19

A gyanú szerint többen és rendszeresen szexuálisan molesztáltak egy ötéves kislányt az újpesti önkormányzat kezelésében álló Gyermekek Átmeneti Otthonában, írja a Blikk.

Trippon Norbert (balra), a DK-s alpolgármester és Nagy István (jobbra), a Fidesz képviselője. - Forrás: Trippon Norbert és Nagy István oldala

A kislányon a sérüléseket az édesanya vette észre, ugyanis rendszeresen látogatta és vitte ki a gyereket az otthonból. Az édesanya jelezte a nevelőnek, aki pedig az intézmény vezetőjének, de csak másnap vitték orvoshoz, aznap még megmosdatták, ápolták a sebeit, ezzel több esetleges bizonyítékot is tönkretéve. Mindez december 11-én történt, de az eset most jutott az alpolgármester, Trippon Norbert tudomására, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A gyermekotthon biztonsági őrei pedig megerősítették a gyanút. Mint kiderült az erőszak nem egyszeri eset lehetett, hanem rendszeresen előfordulhatott, és több elkövető is lehet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt folytat nyomozást, de egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként. A lap információi szerint az önkormányzatnál is indul vizsgálat ennek felderítésére, amíg nem jutnak eredményre, a gyermekotthon vezetője nem dolgozik. - írta meg a 444

Azt írta a bulvárlap, hogy a kislányon a sérüléseket az édesanya vette észre, ugyanis rendszeresen látogatta és vitte ki a gyereket az otthonból. Mindez december 11-én történt, de az eset a cikk megírása előtt nem sokkal jutott az alpolgármester, Trippon Norbert tudomására, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségen. Azt is írták, hogy az önkormányzatnál is indul vizsgálat az eset felderítésére, amíg nem jutnak eredményre, a gyermekotthon vezetője nem dolgozik.

A valóságban azonban a GYÁO vezetője már egy hónapja, az eset másnapján, december 12-én – az eljárásrendnek megfelelően – feljelentést tett a rendőrségen, értesítette a saját feletteseit és a család családgondozóját és bekapcsolódott a gyámügy is. Ráadásul harmadnap egy önkormányzati vizsgálat is indult, ami karácsony előtt le is zárult.

Ennél több hivatalos szereplője nincs egy ilyen történetnek, az alpolgármester mégis hetekkel később ügyet csinált ebből a nyilvánosságban. Ahhoz, hogy megértsük, mi történt, valamennyit tudni érdemes az ügyről. Azt sem szabad elfelejteni, hogy kiskorúak a szereplők, akikről jónéhány érzékeny adatot már így is nyilvánosságra hoztak a kerület különböző politikusai.

Először is az újpestihez hasonló átmeneti otthonokat nagyrészt olyan családok veszik igénybe, ahol, tartósan vagy átmenetileg, de otthon, a család körében nem lehet megoldani a gyermek vagy gyermekek lakhatását. Ám a szakellátásba, tartósan otthonba kerülő gyerekekkel szemben az ilyen átmeneti otthonok lakói szoros kapcsolatban maradnak a családjukkal. A nyilvánosság elé citált ügyben érintett kislányt is rendszeresen látogatta a családja. Így fordulhatott elő, hogy az édesanya jelzése indította be az ügyet, ő vett észre olyan fiziológiai jeleket, amelyek akár valamiféle abúzusra is utalhattak. Fontos, hogy ezek nem egyértelmű jelek voltak.

A 444 birtokába került dokumentumokból, az azokban szereplő beszámolókból az is kiderül, hogy ha történt is abúzus, az nem aznap és nem az édesanya észlelését megelőző napokban történhetett, hanem hetekkel korábban. Erről többet leírni az érintett gyermekek jogait sértené. Mégis azért fontos, mert a karácsony előtt záródó, az önkormányzat szociális intézményeiért felelős hivatalnokok által lefolytatott vizsgálat egyetlen esetben figyelmezteti a GYÁO vezetőjét. Azért, mert nem hívott azonnal mentőt. Azt ez a vizsgálat is elismeri, hogy a beszámolók alapján nem kellett volna feltétlenül, csak jobb lett volna. Ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítették az intézmény szakmai vezetőjét.

Minden fontos kérdésben elismerik, hogy a szabályok szerint járt el.

Adva van tehát egy nagyon érzékeny és rendkívüli felelősséget igénylő ügy, amelybe nem csak a felülvizsgálati szervek, de a rendőrség is bekapcsolódott. Ha mindennaposnak nem is nevezhető egy ilyen súlyú cselekmény az átmeneti otthonokban, azt sem szabad elfelejteni, hogy kötődési problémákkal, megfelelő családi minták hiányával sok esetben kell küzdeniük a gondozóknak. Hogy került most mégis mindez a Blikk hasábjaira és ezáltal a nyilvánosság elé?

Az első politikus, aki megnyilvánult az ügyben, Nagy István volt. Ő a Fidesz képviselője az újpesti testületben, Wintermantel Zsolt polgármestersége idején alpolgármestere volt a kerületnek. „A múlt héten olyan ügyre hívták fel a figyelmem, aminek utána kellett járnom” – írja január 9-i posztjában. Hogy mi ez az ügy, ebből a posztból még nem derül ki, csak az, hogy szerinte „az Önkormányzat szociális ágazatának alkalmatlan vezetői vannak”.

Mintegy erre válaszul másnap, január 10-én Trippon Norbert, a kerület DK-s alpolgármestere arról írt, hogy „nyomozás indult kiskorú gyermek veszélyeztetésének bűntette miatt”. Ebben a posztjában már beazonosíthatóan ír az újpesti Gyermekek Átmeneti Otthonáról és azt állítja, érdemi információval rendelkező munkatársak révén tud az esetről. Január 11-én pedig megjelenik a Blikk cikke, ami teljes egészében Trippon elmondására alapul, annak egyetlen forrása az alpolgármester.

Ugyanezen a napon megszólal – szintén a Facebookon – a kerület népjóléti alpolgármestere, az LMP-s Perneczky László, aki részt vett az önkormányzati vizsgálatban. Nagyjából leírja azt, amit az esetről tudni lehet. „Személyes meggyőződésem, az ügy összefüggéseinek ismeretében és felelős Népjóléti Alpolgármesterként, hogy kollégáim nem követtek el mulasztást és mindenben a megfelelő módon jártak el” – írja.

Nagy István ezután egy nagyon hosszú bejegyzésben – számos érzékeny információt feltárva – arról ír, hogy neki „a múlt hét szerdán jelezték, hogy valami komoly ügy történt a Gyermekek Átmeneti Otthonában”. Több forrásunk szerint pont aznap megpróbálták kirúgni a kerület korábbi, fideszes kötődésű szociális intézményvezetőjének bizalmasát, egy gyerekfelügyelőt, akinek indokolatlanul nagy az informális befolyása az intézményben. Az egyik megfejtés tehát az, hogy azért kell egy alapvetően a szakma szabályai szerint kezelt rendkívül kényes ügyet a nyilvánosságban tárgyalni, mert egy bosszús kolléga nyomásgyakorlásra használta a politikai kapcsolatait.

Természetesen próbáltuk megkérdezni Nagy Istvántól és Trippon Norberttől is, hogy miért vitték ki az ügyet a sajtóba. Nagyot a kerületi Fidesz irodán keresztül kerestük, ahol visszahívást ígértek, eddig ez nem történt meg. Trippont telefonon kerestük és sms-ben is jeleztük interjúkérelmünket, azonban ő sem jelentkezett.

A két politikusnak valószínűleg nem ez az utolsó csörtéje az újpesti politikában. Nagyról azt beszélik, ő lehet a fideszes kihívója Trippon Norbertnek a most ellenzéki vezetésű kerületben. A DK-s politikus mögé ugyanis már most beállni látszanak az ellenzéki pártok, így a regnáló polgármester helyett ő lehet az ellenzéki polgármester-jelölt. (444.hu)