Szeptember közepén - miután a Magyar Nemzet a pozitív válasza ellenére fiókba süllyesztette - elküldtem a Párhuzamos stratégia című írásomat egy tucat szerkesztőségnek, valamint az MSZP és a Jobbik címére is. Az írást a leggyorsabban reagáló Civilhetes internetes oldal közölte. Azóta a cikk egyes elemei visszaköszöntek rám különféle megnyilvánulásokban, a legteljesebb formában a minap Hegyi Gyula Magyar Nemzetben megjelent írásában (Még van esély a változásra, 2017. nov. 13.).

1.

Úgy tűnik, hogy a "centrális erőtér" működéséről írottak (bár jellemzően egyik párt sem reagált) sokak számára megkönnyítették, hogy helyükre tegyék a kampány eddigi menetében tett nyilatkozatokat, kezdeményezéseket és követett taktikákat. A politika függönye mögé pillantva érthetővé vált, hogy teszem azt Szili Katalin és Lendvai Ildikó hogyan kerül egy platformra az MSZP és a Jobbik közötti kooperáció elutasításával, Vona Gábor miért nyitott a baloldal felé, jól tette-e Simicska, hogy Kálmán Olga stábjával meghekkelte Botkát a kormány felé nyitott ATV asszisztálásával és egyesek miért kezdték el favorizálni az LMP-t és lormányfő-jelöltjét. Az önmagukban furcsának tűnő történések a Fidesz hatalmi törekvései szempontjából nagyon is érthetőek.

Természetesen a cikkemben sok mindenről nem írtam, csupán az un. centrális erőtér és a választási rendszer összefüggésében vázoltam fel a kormányváltás és a NER felszámolásának lehetőségét. Lényegében új látószöget próbáltam adni a választási ciklus végén kialakult helyzet értelmezéséhez és a lehetséges változás felismeréséhez. Bizonyos nézőpontból ugyanis jól látszik, hogy nem csupán publicisztikai fordulat, hanem tény, hogy Orbán újraválasztásán dolgozik mindenki, aki 1) növeli az MSZP és a Jobbik közötti távolságot, a szavazó táboraik közötti ellentétet, 2) favorizálja a kisebb pártok önálló indulását, 3) újabb pártokat próbál a piacra bevezetni, 4) támogatja a kamuszervezetekkel folytatott machinációkat, 5) ösztönzi a szavazástól való távolmaradást vagy az érvénytelen szavazást.
Ilyen értelmében tévút, a változás szempontjából hiba 1) a Jobbik és a baloldal kampányában egymás sározása, vezető személyeik kölcsönös lejáratása, 2) az LMP és a Momentum makacs elzárkózása az együttműködéstől, 3) a DK öncélúsággal vegyített zsarolása az „összefogás” érdekében, 4) az Együtt és a PM vénlányos magakelletése. Hibát követ el a média is, ha felerősíti ezeket a mozzanatokat, miközben gyakran érződik, hogy valakik pénzelik a szerkesztőségek által futtatott témákat, a feltálalt sztorikat, egyes személyek szerepeltetését, a tendenciózus kommentárokat. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki vagy annak látszó médiának is üzleti lehetőség a választási kampány, érdekeltek abban, hogy minél több párt és pártocska (+támogatók) minél több pénzt költsön el hirdetésre, szponzorált megjelenésre.

2.

Bizonyos félreértések miatt hangsúlyozni kell, hogy a párhuzamos stratégia nem azonos az összefogással. Inkább olyan kooperációt jelent, amely kizárja a közös ellenféllel való paktumot, lehetőséget ad a kölcsönösen előnyös helyzetek kialakítására, elősegíti az erőforrások hatékony felhasználását, növeli a leadott voksok hasznosíthatóságát és újrastrukturálja a szavazó-táborokat. A választói lélektan oldaláról azt jelenti, hogy a kormányváltást akaró polgárok jobbra és balra is hasznosan voksolhatnak, a szavazatuk nem veszik el. Főként pedig nem kényszerülnek a Fidesz vagy baloldal, illetve a Fidesz vagy Jobbik közötti választás nehéz kérdésének eldöntésére. Ezálta széles tere nyílik az átszavazásoknak, a bizonytalanok bevonzásával erősödik az esélyes jelöltek pozíciója, nyerési lehetősége. Következésképpen jelentősen csökkenhet a Fidesz szavazói bázisa. Ezen a ponton talán a leginkább érthető: a koncepció nem azzal számol, hogy mennyi szavazóval kell még növelni az MSZP vagy a Jobbik táborát, hanem arra kerül a hangsúly, hogy a bal és jobb oldali jelölteknek mennyi szavazót kell elvenni, átcsábítani a Fidesztől, hogy a jelenlegi kormánypárt elveszítse a hatalmát. Jelenleg 1.5-1.7 millió főre becsülik a kormánypártok törzsszavazói táborát. Magas választási részvétel és kormányváltó hangulat mellett a Fidesz-KDNP jobbról és balról is megelőzhető. Orbán nem véletlenül beszél arról, hogy elveszítheti a választást.
Az biztos, hogy a párhuzamos stratégia teljesen nyílttá teheti a választás kimenetelét. Ha ezt sikerül elfogadtatni a közvéleménnyel, akkor a kormánysajtó hiába terjeszti, hogy az ellenzék béna, megvehető, esélytelen, Orbán pedig zseni és szerencsefia, mert a nyerési esélyek kiegyenlítődnek és bármi előfordulhat. Szükség lenne persze arra is, hogy az MSZP és a Jobbik is kiterítse a kártyáit, mert most mindkét párt hátsó gondolataiban az is benne van, hogy egy jobb szerepléssel esetleg koalíciós partnere lehet a Fidesznek (a Botka-programban pl. szó sem volt a NER leváltásáról).
Ha a választási stratégiát illetően világos irányokat követ az ellenzék, akkor jelentősen csökken a kormányzati agymosás hatékonysága. A közvélemény nem veszi be a sorosozást, a migránsozást, elutasítja azokat a "politikai termékeket", amelyek a választók becsapását, félrevezetését, egészséges ösztöneinek a kikapcsolását szolgálják. Jó stratégia mellett természeten elengedhetetlen, hogy az ellenzéki kommunikáció átgondolt, világos legyen és ne egymás lenyomására irányuljon. Az ellenzéki oldal szervezeti túlburjánzása miatt most egyidejűleg sok, néha egymással ellentétes, zavarkeltő üzenet jelenik meg, ami rontja a kormányváltó törekvések hatásfokát. Miután a kampány felvezető szakaszába léptünk, az ellenzéknek mindenek előtt a média tekintetében kellene egységes céllal, egyeztetett politikai propagandával színre lépni (ha van kormányzati propaganda, akkor ellenzékinek is lenni kell). A szavazással kapcsolatos egyéni döntések meghozatalában ugyanis továbbra is a média játssza a főszerepet, miután tömegpártok nincsenek, a politikai erők helyi beágyazottsága pedig csekély. (A 2014. évi választások idején már tapasztalni lehetett, hogy a mediatizált világunkban a szavazók meggyőzése terén az értékek, beállítódások befolyásolása az emberek többsége, különösen a középrétegek körében megelőzi a forintosított intézkedések hatását.)

3.

A korábbi választási rendszerben a két forduló között kellett/lehetett a pártoknak tömörülni, egymás mellé állni, a nyerési esélyeiket maximalizálni. A mostani választási rendszerben két választás között, tehát 2014. óta kellett volna a fúziókat, szövetségeket, a közös indulás feltételeit kialakítani, amit a baloldali ellenzéki pártok elmulasztottak. Nyilván nem Orbán Viktor fogja elmagyarázni nekik, hogy a kormányváltó esélyeket illetően a Bajnai-projekt régen megbukott és a Gyurcsány-projekt helyzete is évek óta reménytelen. A két ex-miniszterelnök és közvetlen híveinek politikai utóélete, a képviselői helyekért folytatott igyekezete nagy adu a jobboldal kezében. Annyiszor lehet kijátszani, ahányszor akarják. A kormányváltásban érdekelt baloldaliakat ez a körülmény arra ösztönözi, hogy keressék a Jobbikkal való kapcsolatot. Külön lökést ad a törekvésüknek, hogy közben legitim céllá vált a társadalom többsége számára, hogy "csak Orbán ne!", mivel a köztársaság, a demokrácia és a jogállam intézményeinek lepusztítása széles körben okoz sérelmeket, súlyosbítja a kiszolgáltatottságot. Még olyan területeken is, ahol erre a közvélemény nem nagyon figyel. A közegészségügy, a közoktatás és a közszolgálatok mellett az állam a közművelődés területeiről is egyre inkább kivonul. A hagyományos népművelésnek csak a fizetős szegmensei, a hatalmi reprezentációt szolgáló intézményei és a politikai kampányok szolgálatába állított eseményei maradnak talpon. Az állam száz évvel ezelőtt kezdett szerepet vállalni az iskolán kívüli művelődésben, most egy évszázadot teker vissza a kormány ezen a téren is.

Botka László visszalépése után elemzők arra figyelmeztettek, hogy új helyzet állhat elő a magyar politikai szerkezetben. A közvélemény-kutatásokból egyelőre nem lehet megállapítani, hogy megérkezett-e a varsói gyors Budapestre, de Magyarországon is bekövetkezhet, hogy két jobboldali párt vetélkedik a hatalomért. Úgy látom, hogy az önmagukkal elfoglalt baloldali pártok nem fogták fel a közelgő választások tétjét, pedig számolniuk kell azzal, hogy a változó idők kirostálhatják őket a politika fő áramából, távol kerülhetnek a hatalomtól. Egészen nevetségesen viselkednek egyes politikusaik, amikor klubteremnyi közönség előtt kinevezik magukat miniszterelnök-jelöltnek. Gyurcsány Ferenc sem vette észre, hogy legyőzheti ugyan a gyenge életjeleket mutató MSZP-t, de utána magára húzhatja a két párt szemfedőjét. Ostoba gőg és vak remények hátráltatják a történelmi kényszerek felismerését. Parlamenti küszöböt jelentő öt százalék megugrásával kínlódó pártok azzal hitegetik magukat és választóikat, hogy esélyesek lehetnek a győzelemre is. Blöffölnek, násztáncot járnak és nyerő tényezőnek maszkírozzák magukat a választók töredékéhez eljutó "ellenzéki" médiában.

4.

Az MSZP megroggyanásával és a baloldal elgyengülésével Orbán Viktor könnyen búcsút inthet a centrális erőtérnek. Valódi ellenfeleit nem lehet, nem kell megosztani, mert vele szemben csak egy kihívó áll. Egyetlen politikai erő lesz képes kormányváltásra, amelyet mindenki támogathat, aki más kormányt akar, akinek bármilyen más politika előnyösebb a jelenleginél. A centrális erőtér bal oldalának elsorvadásával a hatalom élet-halál küzdelemre kényszerül a jobboldali kihívójával. Közben persze taktikai okokból – és a demokrácia látszatának megőrzése miatt is - kénytelen lesz felszínen tartani a balliberális oldalt. Eljöhet az idő, amikor Orbán Viktor drukkol Gyurcsány Ferenc eredményes választási részvételéért. A NER virágos kertjében ugyanis szükség van törpékre is. Az érintettek tudják ezt, a motivációikra fény derült, amikor félvállról vették Botka ajánlatát és nem akarták kockára tenni a nekik szánt zsíros kenyeret. Hiszen a hatalom csak annyit vár tőlük, hogy a kampányban erősen küzdjenek Orbán egyetlen állva maradt kihívója, a Jobbik ellen. Talán észre sem veszik, hogy eddig a saját értékrendjük miatt, mostantól viszont Orbán érdekében harcolnak a centrális erőtér jobb oldala ellen. Bár a Jobbik szakértői sem örülhetnek felhőtlenül a balliberális oldal idő előtti elhasalásának, mivel a tétnélküliség otthon tarthat sok szavazót. Az alacsony részvétel és a kiegyensúlyozatlan erőviszonyok rontják az ellenzék győzelmi esélyét. Várható viszont, hogy a Fidesz és a Jobbik közötti rivalizálásban előtérbe kerülnek szociális kérdések az elárvult baloldali szavazók megnyerése céljából. Közben a három részre tagolt politikai szerkezet átalakulhat, két párt versenyére épülő modell jöhet létre. Aztán majd ehhez lehet igazítani a választási rendszert, amelyet lelkesen készítenek elő a politikai eutanázia önjelölt aktivistái.

5.

A párhuzamos stratégia alkalmazása továbbra is ígér előnyöket a bal és jobb oldali ellenzék számára egyaránt. A Jobbik ugyan pillanatnyilag az "egy kihívó kell" koncepciót követi, de a jelöltjei megnevezése után változhat ez a felfogás. Az MSZP és lehetséges partnerei ugyancsak a kormányváltó "kihívó" szerepét szánják maguknak. Mindkét oldal elhatárolódó nyilatkozatokkal nyugtatja az esetleges kooperáció miatt nyugtalankodó híveit. Közben a választók körében szélsebesen terjed az a nézet, hogy a választói körzetekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavazni. A pártok félni kezdhetnek attól, hogy a szavazótáboraik kikerülik őket és a fejük fölött megvalósítják a párhuzamos stratégia népi változatát. Különböző utakon, de ugyanazon a cél felé haladva létrehozzák a kormányváltáshoz szükséges kritikus tömeget. Ebben a helyzetben a bal és jobb oldali ellenzéki pártok akkor lesznek képesek az alulról jövő kezdeményezéseket meglovagolni, akkor tudnak a változások élén haladni, ha kidolgozzák és közzéteszik a kormányváltáshoz szükséges programjukat és a NER leváltásához elengedhetetlen új alkotmány-tervezeteiket. Erről az utóbbiról sajnos Hegyi Gyula sem írt az említett cikkében és mások is szívesen megfeledkeznek róla. Pedig a NER felszámolása nélkül legfeljebb Orbánt és szűk udvartartását lehet elzavarni, vazallusokra épülő rendszere és a Fidesz mérhetetlen befolyása marad.

Horváth László