A legendás zeneszerző-előadóművész nevéhez több mint 600 dal fűződik. Ringasd el magad. Nem adom fel. Vigyél el. Szólj rám, ha hangosan énekelek. Embertelen dal. Gyöngyhajú lány. Mindenki másképp csinálja. Ez csak néhány legendás dal címe, amelyhez mindenkinek van egy saját története, és amely nem létezne Pici bácsi nélkül. De mint mondja, egy dalszerzőnek nem mindig azok a kedvencei, amelyeket a közönség kiemel. Szíve szerint csak azokat „nyomatná”, amelyek hozzá közel állnak.

Ma abból lesz sláger, amit a média annak gondol

– mondja, hozzátéve, hogy napjainkra a zene egy fogyasztási eszközzé vált.

Hiszen már nem úgy hallgatjuk a dalokat, hogy feltesszük a lemezlejátszóra otthon, és leülünk a kanapéra, hogy az elejétől a végéig figyelmesen élvezzük a muzsikát.

De nem csak ebben változott meg a világ szerinte, hanem abban is, hogy ma már a posta a falakon belülre került. Az elektronikus levelezéssel a kommunikáció felgyorsult, és „már nem döntheted el, hogy behozod-e a leveleket a postaládádból, hiszen már ott van a számítógépen. Ha pedig nem válaszolsz azonnal, akkor már jönnek kérdőjelek” – fogalmas Presser. Úgy látja, hogy mára az emberek elfelejtették, hogy mi a fontos, ezért állandóan mindenben benne akarnak lenni, mindenhez hozzá akarnak szólni.

Mindenkinek megvan a maga dolga. Nem gondolom, hogy az tökéletes, ha politikusok zenélnek, és viszont az sem tökéletes, ha zenészek politizálnak. Had csinálja mindenki, amit akar

– állítja Presser. Szerinte ugyanis a politika egyik fő tevékenysége a megosztás, míg a dalok fő gondolata, az összehozás, hogy „hozzunk össze embereket, akik énekelni akarnak, akik zenét akarnak hallgatni, akik a dalok fontosságát, üzenetét belátják. Ez két ellentétes dolog” – fogalmaz, hozzátéve, hogy természetesen, ha a szakmát érintően kell felszólalni, akkor viszont nem hallgat. De ezt nem tartja politizálásnak, mert ez igazságkeresés.

atv.hu