A történelemmel – és úgy általában, a Radnóti-kutatással – kapcsolatos tájékozatlansággal vegyes legendagyártás elegye volt az a kulturális összejövetel, melyről 2008 őszén kiváló kanadai kollégám Christopher Adam, a Kanadai Magyar Hírlap magyar származású főszerkesztője számolt be, és amelyen Ottawában díszvendégként vett részt Vastagh Pál, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, számos politikus, irodalmár, társaságában…

Albert Speer

Milyen információkra alapozta az Ottawában rendezett kulturális összejövetel a fentiekben idézett állításokat? – Hol harcolt bármelyik (fegyvertelen) munkaszolgálatos a keleti fronton? – A „frontharcos” költő 1944 nyarán a németországi Heidenau-ban állomásozott? – A bori munkatábort „bezárták” vagy Albert Speert, az Organisation Todt szervezetét a hadihelyzet romlása kényszerítette erre a lépésre?
A munkatáborokból (melyeknek úgy egyébként csak az egyik lágere volt a „Heidenau” elnevezésű!) 3200 még életben maradt zsidó munkaszolgálatost szándékoztak deportálni a Harmadik Birodalomba a német és magyar katonai vezetők? – Ki tanúsította, hogy Radnótit „brutálisan megverték” meggyilkolása előtt? Végezetül: kiket lőttek agyon az „Abda nevet viselő faluban”?

Csapody Miklós és az ún. "Demokratikus Hálózat"

Az még csak-csak érthető, hogy Ottawában és más helyeken sorra került Radnóti-év kulturális-történelmi rendezvényein a megjelentek nem foglalkoztak aktuálpolitikával, hiszen a meghívottak között lehettek olyanok is, akik tevékeny résztvevői voltak 1945 tavaszáig a hungarista munkaállam építésének – ám az egyéb, főként a Demokratikus Hálózat szervezésében lezajlott megemlékezéseken (ahol a lényegi mondandót többnyire Csapody Tamás „történész” kutatásaira alapozták) már erre a körülményre sem kellett tekintettel lenni.

– Tulajdonképpen kutatásokról se igen írhatok, ha csak azt a 10-12 alkalmat annak nem veszem, melyet Csapody az akkor már súlyos beteg Szemenyeivel töltött, bőröndnyi jegyzetfüzettel, magnetofonnal felszerelve. (A történtek után azt sem hallgathatom el, hogy a SOTE Magatartástudományi Intézet munkatársa egy alkalommal – mikor az írót kórházba kellett szállítanom – felvetette, hogy írassak a beteg emberrel alá egy üres papírt, majd a kutatási engedélyhez – az OSZK Kézirattárába - szükséges szöveget Ő írja meg géppel, mert ha esetleg Szemenyeit már nem engedik ki a kórházból, akkor az egész tanulmány – melybe belefogott – semmivé válik. Szót sem ejtett arról, hogy a Vince Kiadóval kötött szerződése alapján tulajdonképpen a „Bori munkaszolgálatosok” című könyvén dolgozik. 

A behálózott demokrácia hangadói, vagyis napjaink téves úton járó antifasisztái, az 1946 utáni ideológiának és történetírásnak megfelelően dolgozták fel Radnóti Miklós háborús éveit és mártíriumát, holott a Horthy-kormányok, az ezt követő nyilas hatalomátvétel tetteinek ismeretében semmi szükség sincs történelemhamisításra, arra sem, hogy a köztiszteletben álló irodalmi nagyságunk nevét használják fel bármely politikai tevékenység igazolására.

A bulvársajtó 2008-tól keltezi a társadalomkutató-szociológus Csapody úgymond „tényfeltárásait” a Nemzeti Pantheon (a rákoskereszturi temető 298-as parcellája) vonatkozásában, illetve, ezzel összefüggésben Radnóti tragédiáját, holott a Demokratikus Hálózat aktivistái által „nyilas parcellának” nevezett hely titkai már 1990 óta ismeretesek a történészek előtt. Másrészt a Radnóti-mítosz eddig megismert fejezetei még utalásokat sem tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalomnak köze lett volna az Abda közelében lezajlott gyilkossághoz.

Tájékoztatás a temetői kutatásokról

2007. november 11-én, Csapody Tamás személyes megkeresését követően, az alábbiakat közöltem a kutatóval:

„Tisztelt Csapody Úr! Emlékeztetem Önt a Nagy Imre és társai eltemetési helyeivel kapcsolatos kutatások nehézségeire és arra, hogy a politikai okokból kivégzettek eltemetési helyei 1945 és 1989 között nem voltak publikusak. Ebből pedig az következik, hogy a Budapest X. ker. Kozma utcában lévő temetői főkönyvi bejegyzései egészen biztosan nem fedik a valóságot. – A kivégzettek eltemetésének színhelyén a hivatalos szervek által felügyelt elhantolásoknál helytelen kiindulni a temetési szokásokból, így abból sem, hogy a holttesteket hová, milyen mélységű gödörbe szokták temetni. A 298-as parcellát, mint temetési helyszínt, nem úgy kell vizsgálni, mint pl. a 175-ös parcellát, ahol (logikus rendben, mélységben és a rátemetéseket feltüntetve) az előírások szerint jártak el.

Előzetes személyes beszélgetésünk alkalmával közöltem: a 298-as parcellában – hasonlóan a 300-as és 301-es parcellákhoz – tömegsírt rejt a mély, e területen valamivel több mint 2000 – többségükben kivégzett embert – temettek el. A felszínen lévő kopjafák rendjének, az ápolt területnek semmi köze sincs a 0,60 és 3,00 m közötti réteg ’tartalmához’. Így lehet csak megérteni, hogy a ’Lukács Ferenc’ megjelölés színhelyén/környékén hány emberi maradványt temettek el… olykor különböző időpontokban.

A Mártírok Igazságtevő Bizottsága az illegális Hungarista Mozgalomnak egy olyan csapata volt, melynek éppen azt a célt célt tűzte maga elé, hogy felkutassa a bebörtönzött nyilasokat, hungaristákat és kivégzésük helye illetve időpontja mellett felderítse az elhantolásaik helyét. E bizottságot az utóbbi évtizedekben Bosnyák Imre vezette, de a naprakész ’hungarista főkönyv’ Angliában és Kanadában (M. Katonka Mária révén) is hozzáférhető volt a mozgalom irányítói számára. Arra is emlékeztetem Önt, kedves Csapody úr, hogy a 298. és 301. parcellák teljes feltárása 1989-ben, az azt követő évtizedekben is elmaradt – még annak ellenére is, hogy a hivatalos szervek, az ország vezetői tudatában voltak a ’titkoknak’. Francia Kiss Mihály ebből a skizofrén helyzetből adódóan lett 56-os szabadságharcos… Az, hogy a Mártírok Igazságtevő Bizottsága tagjai kikkel álltak kapcsolatban (bíróságok, bv-alkalmazottak, politikusok) – nem lehet kérdés. Ez az ún. bizottságra és a Hungarista Mozgalom vezetőire tartozik. A mi életünkben e témára már feltehetően senki sem ad választ Önnek vagy nekem.
Hamarosan beszélni fogok a németországi kutatókkal, és ha olyan információkhoz jutok, melyek esetleg segíthetik a (nekem tanulmánynak említett) könyvírását, melyet eddig is jegyzetekkel, magnetofonra felvett beszélgetésekkel támogattam, értesíteni fogom.
Üdvözlettel: Szemenyei-Kiss Tamás”

Csapody Tamás "kutató" színre lépése

Az emigrációban élt hungaristák 1995-ös ottawai találkozóján ismertetett és később nyilvánosságra hozott HMH-jelentés után a szintén Ottawában, 2008 őszén rendezett demokratikus (liberális) Radnóti-emlékünnepségen „Radnóti utolsó pillanatairól” beszéltek az előadók, anélkül, hogy bármelyikük ott lett volna azokban a bizonyos utolsó pillanatokban. A költő harctevékenységét méltatták az ukrán fronton – holott tudhatták volna: a munkaszolgálatosokat nem harcolni vitték a Szovjetunió és a szövetségesek elleni háborúba. Ők nem kaphattak fegyvereket, a megbízhatatlannak minősített személyeket rabszolgaként dolgoztatták. Radnótit nem a Harmadik Birodalomban lévő Heidenauba hurcolták a német-magyar visszavonulást követően, hanem a jugoszláviai Bor környékén lévő „Heidenau” elnevezésű táborba, melynek akkor Marányi Ede magyar kir. honv. alezredes volt a főparancsnoka… A bori lágerek megszüntetése idején az Organisation Todt már nem rendelkezett az (eredetileg 6.000-ből megmaradt) 3200 munkaszolgálatossal, még a felével sem, kb. 1500-1600 politikailag megbízhatatlan, fogolyként kezelt ember menetelt Magyarország felé, akiknek mindössze kétharmada érte el a határt, ahol a magyar hatóságok átvették őket…

Marányi Ede (elöl középen)

Csapody Tamás, a Demokratikus Hálózat (9-12 személy) „történésze” azonban figyelmen kívül hagyta ezeket az ellentmondásokat, sőt, mert „elfogulatlanságra törekvő, forráskritikai szemléletű kutató” volt – a nyilvánvaló ellentmondások számát csak növelte a Népszabadság illetve az Élet és Irodalom hasábjain megjelent munkáiban!

Ahogy idéztem a 2008. január 14-én keltezett leveléből: kivégzett bori keretlegények sírjairól tájékoztatott engem, akiknek a peranyagait ismerte, és akiknek kétség sem férhetett bűnösségükhöz – ezzel szemben a „Radnóti Miklós halála” című publikációjában (2008. október 31. – Népszabadság) az alábbiakat látta fontosnak a nyilvánosság tudomására hozni: „A menetet kísérő bori keretlegények népbírósági pereiből Radnótiról nem tudtunk meg semmit. A keret katonái nem ismerték és nem is ismerhették őt… Tálas vastag népbírósági aktájában szó sem esett az abdai kivégzésről, ami tovább növeli a gyanút, hogy Tálas, Bodor és a különítmény többi – egyébként soha el nem ítélt tagja – lehetett ugyan tömeggyilkos, de erre nincsenek bizonyítékaink…”

E ponton tehető fel a kérdés, hogy a 2008. október 31-i publikációja, nyilatkozata fényében akkor miért tüntettek szalondemokrata társaival egyetemben a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában?
Miért írta azt kilenc hónappal korábban, hogy Tálas András hadapród őrmester és társai – akiknek állítólag ismerte a népbírósági peranyagait! – gyilkosok voltak? (Ami kétségtelenül igaz lehet, csakhogy bűnüket nem „nyilasként”, hanem a Magyar Királyi Honvédség katonájaként követték el!) Időközben miért feledkezett el arról, hogy a tömeggyilkosoknak minősített abdai résztvevőket korábban „nyilas” jelzővel látta el? 

A "történelmi" kutatás

Segíteni szándékozva a Radnóti-kutatást, a rendelkezésemre álló HM. Hírszolgálati-dokumentumok, valamint egyéb, emigráns kapcsolataim bevonásával lépéseket tettem, hogy a Németországban lévő Tarjányi-Tatár hagyaték Magyarországra hozatalával tisztább képet kapjunk részben Radnóti sorsáról, részben pedig a hungaristák esetleges szerepéről az abdai eseményekkel kapcsolatban.

Tarjányi-Tatár Imre a hungarista állam Korona Tanácsának tagja, országgyűlési képviselő, majd 1946 után az exil Hungarista Mozgalom Európai Munkatörzse irányítója 1962 utánszemélyes kapcsolatban állt Marányi Ede alezredessel, aki a háborút követően „Fehér Antal” álnéven élt Argentínában, onnan a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata akkori vezetői hozatták vissza Nyugat-Németországba. Marányi és Tarjányi-Tatár a Boden-i tóhoz közeli Bermattingen községben élt és tevékenykedett a nyilas emigrációban.
Kenedi Jánossal és Földesi Ferenccel, az Országos Széchenyi Könyvtár (Bibliotheca Nationalis Hungariae) Kézirattára osztályvezetőjével tárgyalva a hagyatékról, úgy terveztük, hogy dr. Orosz Mihály németországi lakost is bevonva – Tarjányi fiával történt megegyezés után – Budapestre hozzuk a Hungarista Mozgalom Európai Munkatörzse teljes anyagát…

E témában az OSZK Kézirattár vezetőjének, Földes Ferenc hozzám írott levelét idézem:
„Tisztelt Uram! – Kenedi János barátunk közvetítésével került látókörömbe egy Németországban őrzött hagyaték, amely az egykori hungarista mozgalommal kapcsolatban tartalmaz értékes dokumentumokat. Mindenekelőtt szeretném megköszönni Önnek, hogy felhívta rá a figyelmet. Konzultáltam a Könyvtár tudományos igazgatójával és főigazgatójával, egységesen az az álláspont alakult ki, hogy ha van rá mód, szívesen helyt biztosítanánk a dokumentumoknak Kézirattárunkban. Egy kollégánk ki tudna utazni, átnézni az anyagot. Segítségét szeretném kérni a részleteket illetően. Ki az örökös, kihez fordulhatunk, stb?
Tisztelettel, Földesi Ferenc osztályvezető, OSZK Kézirattár” (2007. október 27.)
*

Az ellehetetlenített kutatás

Dr. Orosz Mihály német állampolgár még a lakásomon is felkeresett ezt követően – egyeztettünk a hagyaték átvétele ügyében – Tarjányi fiának csak az volt a kikötése, hogy az apja levelezése, dokumentumai mindenki által hozzáférhető helyen legyen, és muzeális értékként kezeljék azokat.
E tervről a „Radnóti-kutatót”, Csapody Tamást is értesítettem, mikor hosszabb hangfelvételeket, jegyzeteket készített lakásomon. – A SOTE társadalomkutatója később, előzetesen engem nem értesítve(!), Németországba utazott felesége társaságában, ahol (dr. Orosz elmondása alapján) kísérletet tett arra, rám hivatkozva, hogy megszerezze a Tarjányi-Tatár dokumentumokat, s azokat az állítólagos tanulmányaihoz felhasználja.

„Ki ez az ember?…” kérdezték később a németországi magyarok, érdeklődve arról is, hogy én küldtem-e nyakukra a meglehetős rámenőséggel fellépő Csapodyt? Orosz Mihály dr., előzetesen a németországi emigráns hungaristákkal is tárgyalva, majd Magyarországra utazva közölte: ezt követően szó sem lehet a Tarjányi-hagyaték Magyarországra hozataláról. Bennem megbíztak ugyan, de politikai felhasználásra, olcsó újságcikkek írása céljából nem engedik elhozni az említett dokumentumokat…

Így végződött a kutatás – amely eredeti szándékunk szerint a Radnóti-mítosz, a történelemhamisítás szertefoszlatását, a költő halála körülményeinek pontosabb ismeretét célozta – és amely Csapody Tamás, továbbá a megélhetési demokraták néhány újságcikke megalkotásának szándéka okán ellehetetlenült.
*

©Kollár Erzsébet 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás: "Ecce homo – Egy történet a vészkorszakból" című tanulmány felhasználásával. - Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár - Budavári Palota „F” épület
Fotó: Marányi Ede alezredes, elől középen