Rendkívüli ülést tart a Fidesz elnöksége

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Rendkívüli ülést tart a Fidesz elnöksége

2015. március 10. - 10:59
0 komment

Dobogókőn ülésezik kedden a Fidesz elnöksége.

A Népszabadság információi szerint a március 15-i ünnepségekről, a legfontosabb politikai üzenetekről lesz szó, de téma a tapolcai időközi választás is, mivel szűk egy hónap múlva eldől, ismét veszít-e parlamenti mandátumot a Fidesz a veszprémi sokkoló vereség után.

Forrásunk valószínűnek nevezte, hogy az elnökségi ülésen nem hivatalosan Simicska Lajos vasárnapi, Mandinernek adott nyilatkozata is szóba kerülhet. Az interjúban a nagyvállalkozó azt mondta, ma már nem tartja kizártnak, hogy Orbán Viktor jelentett róla az akkori titkosszolgálatoknak.

Volt, aki a kormánypártok soraiban már vasárnap este azt várta, hogy Kövér László, az első Orbán-kormány volt titkosszolgálati minisztere áll ki, és védi meg az ügynökvádtól a miniszterelnököt. Már csak azért is, mert amit Kövér mond, az meghatározó a jobboldali tábor számára. Ám nem ő, hanem Boross Péter volt miniszterelnök, az Antall-kormány belügyminisztere tette ezt meg hétfőn.

 

nol.hu (A fotó illusztráció!)