Valami készül, formálódik valamiféle trend, és egyre nagyobb gyanakvással figyeli az ember: egyáltalán nem volna meglepő, ha egy héten belül széles néptömegek vonulnának az utcára, és transzparenseken követelnék: „Le velünk” „Ne is foglalkozzatok a véleményünkkel” „Kit érdeklünk?” „Hagyjatok a francba” „Le a népfenséggel!”

No persze, csak virtuálisan, ahogy a dolog kinéz. Szóval, nagyon úgy néz ki, mozgalom formálódik a szólásszabadság ellen, és ennek a szamárságnak még hívei is lesznek. Ugyan Magyarországon sikerrel meg lehetne szervezni akár a Matuska Szilveszter és Báthory Erzsébet Baráti Kört is, de ez azért már ebben a kis tejjel-mézzel folyó, drótoktól öleltben is soknak tűnik. Pedig alakul, nagyon is alakul: ugye, az első riasztó jel Pintér Sándor bejelentése volt, ami bizony magában hordozta az internetes szólásszabadság korlátozását. Hát, mondhatnánk erre, hogy ilyen a szükségállapot, de azért igazából nem ilyen, voltaképpen a szájkosárra semmi szükség sem volna, főleg nem a terrorfenyegetettség okából, ellenkezőleg, ha kicsit is enyhíteni akarna ezen a rémes helyzeten a magyar állam, az ellenzéki gondolkodású internetezők döntő többsége bizonnyal támogatná – csak hát belpolitikát akarnak csinálni a külpolitikából, cenzúrázni akarják a világhálón a megjelenéseket, ami még Hong Kongban és Ankarában sem igazán működik.

Ráadásul Gábor-nap is volt.

Hogy jön ez ide?

Közjogilag jön ide.

Mint a csizma a nachtkaszlira.

Történt ugyanis, hogy ezen névnap alkalmából sokan kívántak volna mindenféle jókat Széles Gábor úrnak, aki azonban tehetetlenül kellett nézze, amint gratulálják őt, ugyanis egy nappal korábban felháborító, zaklató tartalmat osztott meg és a Facebook egy napra korlátozta a kommunikációját. Rendes bankár ilyenkor lekapcsolja a gravitációt, az oldalára fordul és megköszöni másnap a jókívánságokat, de a mi Széles Gáborunkat nem ilyen fából faragták. Ő lép az ügyben. Azt mondja:

„Kedves Barátaim! Kedves Ismerőseim!

Elnézést kérek, hogy a névnapom alkalmából küldött gratulációkra nem tudtam válaszolni, de a Facebook orwelli gondolatrendőrsége 24 órára letiltott épp most!

Aljas hivatkozásuk, hogy az egyik cikk, amelyet megosztottam (több száz emberhez hasonlóan…) sértő tartalom és ezt az én esetemben 24 órás kommunikáció letiltással büntették. Felmerül a kérdés, hogy miért nem jártak el hasonlóan az eredeti cikk szerzőjénél vagy a többi oldalnál, amelyek szintén megosztották ezt a tartalmat. Természetesen engem nem lehet megfélemlíteni!

Nyilván zavarja és irritálja az FB magyarországi helytartóit, ill. gondolatrendőrségét, hogy az elmúlt hónapokban jelentős növekedést ért el az oldalam, hetente 4-500 ezer ember olvassa posztjaimat és ezt próbálják megállítani bármiféle eszközzel.

Nem hagyom ennyiben a dolgot, a Médiatanácsnál feljelentést fogok tenni annak kivizsgálására, hogy ma Magyarországon miként működhet úgy egy közösségi portál, hogy vezetőségéről semmit nem lehet tudni, és akik kényük-kedvük vagy éppen politikai állásfoglalásuk szerint önkényesen gátolják a szólásszabadságot.

Még egyszer megköszönve névnapi gratulációikat!

Üdvözlettel,

Széles Gábor”

Hát, beindult az agresszív nyuszika, egy napig nem focizhatott a grundon és most hívja emiatt a rendőr bácsit. Más is járt így, mégsem dőlt kardjába, kíméld magad, jó szamuráj, kissé lila a fejed… tény, hogy a Facebook valóban képes hülye viccekre, és ugyan nem kedvelem a fentemlített úriembert, azonban megértem, ha a neve napján emiatt bosszús lett. De hát emiatt jogi lépéseket fontolgatni? Túl azon, hogy Széles mesternek elég lett volna beírnia a keresőbe a „Facebook wiki” szavakat, és kimerítő részletességgel értesül a közösségi oldal felépítéséről, vezetéséről és moderálási elveiről, túl ezen, más is járt már rosszul ilyeténképpen.

Tulajdonképpen majdnem mindenki, aki használja a Facebookot.

Van barátom, akinek nem volt hajlandó elhinni a rendszer, hogy úgy hívják, ahogy, pedig hát a valódi nevét használta, de engem is nézett már cégnek az oldal, úgy kellett beszkennelnem a személyi igazolványomat, hogy bizonyítsam: természetes személy vagyok. Ez már csak ilyen bosszantóan működik, sajnos. Előbb-utóbb meg lehet oldani az ilyen gondokat, nem érdemes malomkövekért kiabálni, ha a ceruzánkat akarjuk meghegyezni. Persze, Széles Gábor esete más, az ő ceruzáját egyenesen égbetörő sziklaszirttel hegyezik, ugyebár.

No, rendben, a nagymogul haragos, még azt is lehet mondani, hogy érthető, miért. Más kérdés, hogy egy szúnyogcsípés bőszítette fel, ráadásul magának kereste a bajt, de hát neki van hóhéra, inkvizítora, másnak nincs. Ezért aztán más ember egyszerűen megvakarja, ha viszket neki valahol, a nagymogulok meg nyakaztatnának, ha kell, ha nem.

Felköttetik a lordmajort, ha bosszantja őket bármi nesz.

Mikor már azt hiszi az ember, hogy túl vagyunk ezen a békaegérháborún, ezen a kicsiny brachomiomachián, akkor jön rá, hogy olyan ez, mint a nadrág: egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, és mikor azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk csak igazán benne.

Megjelent ugyanis Puzsér Róbert szakdolgozata is a témában.

Őt lehet szeretni és nem szeretni, én speciel nem kedvelem túlzottan, bár elismerem a tehetségét, de ehhez az íráshoz csatolni kellett volna olvasónként egy-egy kriptográfiai divíziót egyenesen Bletchley Parkból.

Bonyolultabb, mint egy csonkult tibeti kézirat.

Hogy pontosan mit is akar jelenteni, azt valószínűleg teljes lámarendek fogják csak megérteni, tummo és meditáció segítségével, egyelőre annyi világos, hogy a szerző nem kedveli a Facebookot, ezzel szemben utálja. A két fő baja vele a szelektív keresés (az idővonal ugyanis olyasmiket ajánl a felhasználónak, amiket már korábban is kedvelt) és a lájkolás lehetősége. Ezt nevezi egy merész triplaszaltóval véleménydiktatúrának.

Ezt kifogásolni körülbelül olyan, mintha bemennék a kávéházba, elém tennék a kávét, meginnám és ezek után kérném a panaszkönyvet, arra hivatkozva, hogy hiszen kérhettem volna teát is, miért kávéval kínáltak? Csak azért, mert mindennap azt iszom?

Tény, hogy ez ember jobban szeret ropogós kacsasültet vacsorázni, és kevésbé kedveli ehhez képest, ha teszem azt tiroli jódlizenekarok harsány danája közepette apró szegecskéket vernek a körme alá, a rendszer ezt figyelembe is veszi, és inkább ajánlja a kacsasültet, mint a jódlit. De aki nagyon vágyik a hollárióra, megkaphatja, csak rá kell keresnie. (Brrr…)

Ilyenformán nem értem, mit kifogásol Puzsér, nincs ő elzárva semmitől, a rendszer csak annyit tesz, hogy udvarias vele. No, de ez az írás is csak egy eleme annak a hoplita falanxnak, ami a nyilvános közösségi oldalak ellen masírozik, és a célja a megsemmisítésük vagy a betiltásuk. Csak hát az kivihetetlen, a passzátszelet sem lehet kötőfékkel megállítani. Ezt tehette szóvá Vágó István is, aki – demonstrálandó, hogy az ellenvélemények is eljutnak a címzetthez – azt posztolta:

„Na, akkor tegyünk egy próbát, eljut-e a velem nem azonos oldalon álló Puzsérhoz a véleményem innen, a Facebookról: PUZSÉR, TE MEG VAGY KERGÜLVE!”

Eljutott, Puzsér válaszolt is rá, emígyen:

„Vágó István, a gyurcsányista kvízprofesszor tegnap az arcomba üvöltött, mert azt merészeltem írni a Magyar Nemzetbe, hogy a Facebook egy zsarnoki intézmény, meg hogy az algoritmusa módszeresen helyez el olyan véleményeket a felhasználók előtt, amelyekkel azok egyetértenek, és ezzel politikailag szektásítja a társadalmakat.

Az orbánfóbiás egykori tévés már azon felháborodik, hogy valaki az emberi szabadságot nem a Fidesztől, hanem mondjuk egy gátlástalan multitól félti. Vágó István kétbites világképét jelzi, hogy el sem tud képzelni más fenyegetést a demokráciára, mint Orbán Viktort. Arra, hogy a Facebook miként szektásít, legszebb példa maga a professzor.

Vágó István problémájára reagálva: a Science nevű hírhedt szélsőjobboldali „tudományos” folyóiratban jelent meg egy tanulmány a Facebook által generált politikai polarizálódásról, amiről én az ismert nyilas hírportálon, a 444-en értesültem. Tisztelt professzor úr, íme a link: http://444.hu/…/igy-rohasztja-szet-a-facebook-szep-lassan-…/

Nem tudok haragudni a professzor úrra. Elérkezett nála a kor, amikor már nem olvas, csak ír. Az írásának aztán akkor szakad vége, amikor kizárólag nagybetűkkel gépeli – vagyis kiabálja – a pofámba az ostobaságot. Megsajnáltam. Egy életen át katedra nélkül játszotta a professzort, de a stílusára mindig ügyelt. Az a Vágó István, akit az ország megismert, soha életében nem óbégatott volna a másik ember arcába egy iskolázatlan, csöves troll stílusában. Így érvel a kvízprofesszor:

»Na, akkor tegyünk egy próbát, eljut-e a velem nem azonos oldalon álló Puzsérhoz a véleményem innen, a Facebookról:

PUZSÉR, TE MEG VAGY KERGÜLVE!«

István, rossz hatással van rád ez a szélsőséges szekta. Ne tedd ezt magaddal! Egy vegyészmérnöki diplomával az ország professzora lettél, kár volna ezt a szép életművet teljesen lerombolni. Kérlek, ne politizálj!”

Na, ez már maga a kis magyar rögvalóság, van benne minden, máig harcoló német alakulattól kezdve alig finomított sértegetésig. Szép dolog, hogy Puzsér mester meg akarja mondani, ki politizáljon és ki nem, de ennek eldöntésében talán mégsem ő az illetékes, amint azt se ő határozza meg, legalábbis nagy általánosságban és többnyire nem, hogy merre folyjék a Duna. (Mellesleg, már a válasz ténye is a vereség beismerése: hiszen, ha úgy állnának a dolgok, ahogy Róbert mester állítja, tudomást sem szerzett volna az üzenetről).

Majd mindenki eldönti magának, politizál-e vagy sem – ráadásul, Éhező Szent Nyikifor csontjaira, felebarátaim, elvben nem is politikáról van szó!

Hanem informatikai rendszerekről.

Amiket azonban a magyar ember politikai tényezőknek tekint, amint lassan már a világon mindent, ideértve a kicsi kutya farkát is. Az természetes, hogy a kormány imádná, ha betilthatná így vagy úgy a Facebookot, hiszen az az ellenzéki vélemények kinyilvánításának legfontosabb eszköze, de hát nem fog nekik sikerülni. Kampány ide, kampány oda.

No, de egyelőre még csak felvonulnak a csapatok, a csata még odébb lesz.

Puzsér és a puzsérok büszkén kiabálják „le velünk, vesszen a szabadság!”, irtózatos cikornyákat lengetnek araszos paszomántjukon, lehet, bevetik a harci bölömbikát is, de ezt a csatát nem lehet megnyerni.

Ugyanis rendszerekről van szó, nem győzelemről.

Ilyenformán először is a szervita rend és a rendszer-vita közötti különbséget kéne először átlássák.

Különben meg, ha a kormány megpróbálja betiltani a Facebookot, átmegy mindenki egy másik közösségi oldalra, annyi van, mint a pelyva, csak győzzék tiltogatni.

Már megint megcélozták szarva közt a tőgyét – de ráadásul el sem fogják találni.

Körülbelül ez most a hadi helyzet.

Huj kuszmabég, huj kereki, vatykos csuhászok vereki!

Dengelegi!