h i r d e t é s

Szerelem két keréken: motoros esküvő Ecséden

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szerelem két keréken: motoros esküvő Ecséden

2017. szeptember 10. - 10:16

A hatvaniak is ott voltak: Addig húzták a gázkart, míg motoros esküvő lett belőle Ecséden

Fotó: H. Szabó Sándor

A Heves megyei Ecséd település csendes falusi hétvégéjét, több száz lóerő hangja verte fel, igaz csak egy kis ideig.

Gorda Éva és Gyenes László a hatvani Bosch dolgozója kötöttek házasságot. Nem is mindennapit, mivel gyerekkoruk óta motoroznak, az csak természetes volt számukra, hogy motorral mennek az anyakönyvezetőhöz is.

Több mint fél száz motorral dübörgött végig a falu utcáin az esküvői menet, melynek az élén a menyasszony, s őt követte a leendő férj és a barátok. A különös felvonulásnak sok nézője akadt. Mint a fiatal pár elmondta, motoros túrákon ismerkedtek meg, amiből szerelem lett és immár együtt barangolták be két keréken a Kárpát-medence több országát, s azok ismertebb településeit. Sok motoros ismerősre, barátra tettet szert már, akikkel most együtt ünnepeltek, lagziztak Ecséden.

A hatvaniak is jelen voltak Juhász Gábor a Motoros Egyesület elnökének vezetésével, hogy kifejezzék jó kívánságaikat az ifjú párnak. Igaz az esküvői menüt kóstolhatták, ami nagyon ízletes volt, de az ital helyett, csak az üdítőzhettek. De megígérték, ha Hatvanba visszaérnek és leteszik a gépeiket, egy két, vagy három "tüzes italt"elfogyasztanak, melyet jó hatvani sörrel kísérik majd, az újdonsült férj és feleség egészségére koccintva.