Sorra kerülnek kilátástalan helyzetbe a független színházi műhelyek, a támogatási rendszer kiszámíthatatlan, a kultúrpolitika pedig nem mutatkozik nyitottnak az alternatív megközelítésre. Pedig pénz a válság ellenére bőven van a színházi világban, csak az elosztás tűnik rendkívül aránytalannak. A finanszírozás iránya egyértelmű mintát mutat: koncentrikus körök rajzolódnak ki, és a középpontban Vidnyánszky Attilát, a magyar kulturális élet egyik legbefolyásosabb szereplőjét találjuk. A Nemzeti Színház igazgatója a hívei számára a Nap melegét árasztja, de megfelelő szögből nézve inkább hasonlít egy fekete lyukra, amely magába szippant minden mozdíthatót.

Az „ország első számú színháza” mellett a „legnagyobb magyar színházi érdekképviseleti szervezetet”, a Magyar Teátrumi Társaságot is vezető Vidnyánszky a Színház- és Filmművészeti Egyetem „modellváltásával” a szakmai képzés feletti kontrollt is megszerezte. A kör bezárult, immár ő dönt arról, hogy ki kerül a felsőoktatásba, hogy ott mit tanul, hogy hol helyezkedik el, és hogy milyen művészeti terméket állít majd elő. Az alkotáshoz ugyanis pénzre van szükség, és nagyon úgy tűnik, hogy támogatás ma már elsősorban annak jut, akit arra érdemesnek találnak a potentátok. (hang.hu)