h i r d e t é s

Szociális lakbért fizet a budai Vár alatti műemlék-lakásért a Mesemúzeum vezetője

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szociális lakbért fizet a budai Vár alatti műemlék-lakásért a Mesemúzeum vezetője

2019. április 10. - 09:22

Ám ő nem tudott róla, hogy rászoruló.

A budai Vár alatt, 2012-ben létrehozott Mesemúzeum vezetője, Helmich Katalin az intézmény műemlék épületében lévő, 98 négyzetméteres önkormányzati lakásért szociális bérleti díjat, havi 34 500 forint lakbért fizet. Ezt a legkedvezőbb bérleti díjat az önkormányzat rendelete alapján kifejezetten rászorultsági alapon lehetne megállapítani

– tudta meg a hvg.hu.

A lap értesülését a Budavári Önkormányzat sajtóosztálya megerősítette, mint írták, „szolgálati lakás”-ként biztosították a múzeumvezetőnek a lakást. Azt az épületet, amelyben a múzeum és öt lakás is található, az önkormányzat 220 millió forintért újította fel – tudatták.

Helmich Katalin a lap első érdeklődésére nem ismerte el, hogy szociális lakbérért lakik az önkormányzati ingatlanban, majd interjú közben közölte, hogy inkább csak írásban feltett kérdésekre válaszol.

Miután ezeket elküldték, helyette már a Petőfi Irodalmi Múzeum marketingvezetőjétől jött levél, e szerint az intézményük „filiáléjaként” működik a Mesemúzeum, a fenntartó pedig az Emberi Erőforássok Minisztériuma (Emmi). Ezért nekik meg az Emmi engedélyét kell megvárniuk, hogy válaszolhassanak. A tárca illetékese viszont közölte, hogy a feltett kérdéseiben nem illetékesek.

A Petőfi Irodalmi Múzeum végül azt közölte, hogy a vezető bruttó 310 500 forintot keres közalkalmazottként, ami nem igazán sok, de a rászorultsági alaphoz nem tűnik elég kevésnek sem.

Végül nagy nehezen sikerült újra beszélnie a hírportálnak a bérlő-múzeumigazgatóval, aki utólag már azt mondta: korábbi hívásukkor sem tagadta, hogy szociális lakbért fizet, csak „nem tudta pontosan”, hogy „mi a kategória elnevezése”. Egyébként sem alkalmas időpontban hívták korábban, „hirtelen jött a kérdés”, ezért sem tudta azonnal megmondani.

Neki az ingatlant szolgálati lakásként ajánlották fel, de a Budavári Önkormányzat soha nem mondta, hogy ez szociális lakbér

– állította Helmich Katalin.

Nem ő az első, akiről kiderül, hogy potom pénzért jutott bérlakáshoz az ország legelőkelőbb negyedében, amely egyre inkább kezd a Fidesz káderdűlőjévé válni. Legutóbb Bayer Zsolt keresztény-konzervatív publicistáról tudhattuk meg, hogy egy nagyon ügyes, jellegzetesen keresztény-konzervatív trükkel szerzett meg magának egy 49 négyzetméteres Úri utcai ingatlant, amelyért havonta havi 32 ezret fizet. Az örömbérlők között van még mások mellett maga Nagy Gábor Tamás, a helyi polgármester, Palkovics László államtitkár, Habsburg-Lotharingai Károly, Lázár János vadásztársa és az Energiahivatal elnöke, Dorkota Lajos (aki helyett a hivatal fizeti fizeti ezt a röhejes összeget is).

168ora.hu