A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.
Továbbra is kisebb árhullámok érkeznek a magyarországi folyókon, a Dunán és a Tiszán első-, illetve másodfokú készültségi szint közelében várható tetőzés. A vízszintemelkedés helyenként jelentős lesz, de rendkívüli helyzetre sehol sem kell számítani - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön.
Komoly pusztítást végeznek a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében. A Dunai Evezős Központ előzetes vizsgálati dokumentációja szerint. Csepelnél 6,8 hektárnyi erdőt vágnak ki, a pesti oldalon 4,5 hektár zöldterületet dúlnak fel, és további 1,2 hektár parkosított zöldfelületet, illetve ligetes állományt tüntetnek el. - írja a 24.hu
A fémkeresős hobbirégészek tevékenysége sokszor problémás a lelőhelyek megbolygatása, a leletek elvitele miatt, az FMC ezért indított együttműködési programot, melynek során a fémkeresős civilek képzéseken, előadásokon vehetnek részt.
Dunai horgászok figyeltek fel rá, hogy a Rudas fürdőből tiszta medencevíz helyett ürüléket, vécépapírt, tamponokat tartalmazó kommunális szenny ömlik a Dunába. Bejelentésükre a bekötési hibát kijavították, a szennyezés azonban nem tűnt el - írja a 444.hu.
Három helyen is megdőlt a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja az elmúlt egy napban, de az előrejelzések szerint a következő napokban nem valószínű további vízszintcsökkenés - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerdán az MTI-vel.