A Fidesz-frakció szerint a szocialisták kormányzásuk alatt utcára tették az egészségügyi dolgozókat, csökkentették a fizetésüket, 600 milliárdot vontak el az egészségügyből, eladósították a kórházakat és még a betegeken is üzletelni akartak.
Este az a fura érzésem támadt, hogy valaki kotorászik a zsebemben. Már megint. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt nyilatkozta az M1-en (hol máshol?), hogy ő egyetért azzal, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, de úgy gondolja: be kell látni, hogy a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni.
Nem úgy és nem annyi béremelést hozott a rendőröknek és a tanároknak az életpályamodell bevezetése, ahogy arra jelentős részük számított. A tanárok bére még mindig nem éri el a magyar átlagot, a rendvédelmi szerveknél pedig rosszul jártak a helyi kapitányságok emberei.
A magyarok túlnyomó többsége bármikor külföldre költözne, és akár tíz évnél is tovább maradna, ha felajánlanának neki egy állást. Az egészségügyből legtöbben Németországba költöznének, míg az informatikusok és a szolgáltatási szektorban dolgozók körében Kanada is népszerű - derül ki egy új kutatásból.
Az egészségügy kapcsán mintha egyre több probléma lenne, a kormány mintha többször elszánta volna magát arra, hogy reformértékű változtatásokat hajt végre, ez mégsem történt meg. Ennek ellenére továbbra sem látszik „politikai bukásfaktornak” a kérdés. Ennek okait vizsgálta meg a Policy Agenda (PA).
Betegek után már egy távozó orvos is cáfolja, hogy rendben mennek a dolgok a fővárosi Szent Imre Kórházban. A héten az Index híre nyomán bombaként robbant, hogy hét altatóorvos, köztük az osztályvezető is távozik az intézményből, amit néhány órás gondolkodás után a kórház vezetése azzal próbált elkenni, hogy a hiányzó létszámot négyre csökkentette és kijelentette, emiatt nem marad el tervezett műtét.
Nemzetbiztonsági kockázatot rejt az egészségügy helyzete – véli a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlése. Éger István, a szervezet újraválasztott elnöke a Kisalföldnek azt mondta: a kamara nem tudja megoldani a felmerülő problémákat, az a dolguk, hogy jelezzék a bajt. Rendszeresen egyeztetnek az államtitkárral, a döntéshozók jól ismerik a helyzetet, elegendő pénz mégsem érkezik.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése közleményben reagált az intézményről szerdán megjelent sajtóhírekre. A kórház tájékoztatása szerint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon 20 orvos státusz van, ebből jelenleg 5 nincs betöltve.
Óriási üzlet ma a gyógyszerhamisítás, azért működik mert egy dollár befektetéssel öt dollárt teremt, a nyereségből pedig a terrorizmust pénzelik - mondta a Napi.hu egészségügyi konferenciáján a gyógyszerbiztonságról, gyógyszerhamisításról tartott előadásában Ilku Lívia, a Magyosz igazgatója.