Az Európai Parlament (EP) csütörtökön óriási többséggel - 472 mellette, 19 ellene, 33 tartózkodás mellett - fogadta el a nem kötelező erejű állásfoglalást.
Artur Szmoljaninov orosz színész volt a főszereplője Vlagyimir Putyin elnök egyik kedvenc filmjének, amely egy szovjet egységről szólt, akik utolsó erejükig küzdöttek az afgán felkelőkkel szemben. Most „külföldi ügynöknek” minősítik, és büntetőeljárás indul ellene.
Tavaly közel 400 millió dollár (mintegy 150 milliárd forint) értékben zsákmányoltak kriptovalutát a bankrendszerek szervereinek feltörésével észak-koreai hackerek, ezzel Phenjan vált a kriptobűnözés egyik központjává. Észak-Korea vezetése újabb nukleáris fenyegetést tett közzé - ezúttal már nem csak Japán és Dél-Korea, hanem az USA ellen is.
Müller Péter szerint közel lehet a jelenlegi világunk vége, ennek ellenére 86 éves korára azt érzi, hogy minden összeállt az életében. A Kossuth-díjas író a háborús helyzetről és egy esetleges apokalipszisről is beszélt a Borsnak adott interjújában.
A Zaporizzsjai Atomerőmű körüli összecsapás miatt kiélesedett egy nukleáris katasztrófa veszélye, ami arra késztette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy a helyzetet „tarthatatlannak” minősítse. Marc Endeweld újságíró a legújabb könyvében bemutatja, hogy az atomenergia ebben a konfliktusban miért éppúgy energetikai, mint stratégiai kérdés.
Robert Fico volt szlovák kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban. Ezen többek között a magyar jogállamisági kérdés és az oroszellenes szankciók is szóba kerültek.
Tizenkilenc százalékkal csökkent azok száma, akiknek tetszik a kabinet oroszbarát politikája. Bár egyértelműen emelkedik azoké, akik agresszornak tartják Oroszországot, a fideszesek véleménye lassan változik. A háborútól viszont továbbra is ők szoronganak a legjobban.
Jean Jaurès-től Aristide Briand-ig, Lenintől Clara Zetkinig, amikor Európában kitört a háború, és azzal fenyegetett, hogy maga alá temeti az öreg kontinenst, a baloldali tribunok és a pacifista tüntetők felemelték szavukat. Ukrajna esetében ez nincs így. Miközben a konfliktus eszkalálódik és a média tüzet okád, az európai baloldal hallgat.
Aligha lehet kétséges, hogy az orosz–ukrán konfliktus végkimenetele az Egyesült Államok pénzügyi-katonai támogatásának hosszától és intenzitásától függ. A tengerentúlon november 8-án félidős választások jönnek, a kampányfinis jórészt a kibertérben zajlik.
A kormány november 1-jétől megszünteti és újra kihirdeti az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa miatti veszélyhelyzetet, sőt meg is hosszabbítja azt - az erről szóló rendeletek pénteken éjszaka jelentek meg a Magyar Közlönyben.