Kiforgatja az Magyar Orvosi Kamara vezetőinek szavait az emberminisztérium, amikor zsarolással vádolja őket. Nem igaz, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagjai felfüggesztenék a munkájukat a jelenlegi járvány idején – mondta Kincses Gyula, a szakmai szervezet elnöke.
Szlovákiában jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő csütörtökön az új típusú koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva a központi válságstáb ülése után.
Szükségállapotot hirdettek az új koronavírus terjedése miatt csütörtökön Csehországban, a rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, harminc napra - közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babis miniszterelnök Prágában.
A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát - nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek azt követően, hogy a kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus járvány miatt.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzése érdekében - jelentette ki a MOK elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként Lengyelországban felfüggesztik az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozása után.
Nadine Dorries brit egészségügyi államtitkár is megfertőződött az új típusú koronavírussal. A hírt a 62 éves politikusnő maga jelentette be kedden késő este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.
Lengyelországban a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömeges rendezvények törlését - közölte Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus körüli helyzet kezelésére létrehozott válságstáb keddi tanácskozása után.
Az elmúlt években a PR-kormányzás mellett nem sok idő jutott a valódira. Amikor problémákat kellett megoldani, a magyar állam rendszeresen csődöt mondott. elsősorban a kormányért és nem az emberekért volt, most meg nem tud hirtelen értünk lenni, ahogy az összeomlás határán működő magyar egészségügyi rendszer sem működik majd hirtelen jól. Pedig most aztán tényleg helyzet van.
A bukaresti operatív törzs leállította a légi közlekedést Románia és Olaszország - a koronavírus-járvány által leginkább sújtott európai ország - között, ahol mintegy egymillió kétszázezer román állampolgár él.
Az operatív törzs javaslatot tett a kormánynak a március 15-ei központi ünnepségek megrendezésének felfüggesztésére - közölte Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombati sajtótájékoztatóján.
Egyelőre nem tudjuk, milyen kommunikációs stratégiát fundáltak ki a kormányzati propagandagépezet munkatársai a koronavírussal kapcsolatban, azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a válságkezelés középpontjába természetesen magát Orbán Viktort állítják majd.
Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi szakemberei folyamatosan tájékozódnak cseh kollégáiknál a Prágában koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két egyetemistával kapcsolatban, aki Magyarországon járt - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Legkésőbb szerdán elindul a koronavírussal összefüggő feladatokat koordináló operatív törzs információs honlapja - közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az egyházi iskolai pedagógusok kommunikációs arconrúgása új mérföldkő a fideszes erőpolitika dicstelen történetében. A minisztérium olyasmit üt, ami a legfontosabb kellene, hogy legyen. A pofon ezer (+n) pedagógus arca felé indult, de mindenkin csattan, aki ma polgárként gondol magára Magyarországon.
Olaszországból, Szlovénián keresztül érkezett Magyarországra kamionjával az a férfi, aki egy videóban mutatta be, hogy mekkora és milyen készültség van a határon a koronavírussal szemben.
Edouard Philippe francia miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a nemzetgyűlésben tapasztalható ellenzéki obstrukció miatt a kormány parlamenti szavazás nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot. Válaszul a jobboldali és a baloldali ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de annak elfogadására nincs esély, miután Emmanuel Macron államfő pártja abszolút többséggel rendelkezik az alsóházban.
Visegrádi kormányfői csúcstalálkozót tartanak szerdán Prágában, az értekezleten a többi között megvitatják a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet is - erősítette meg szombaton a CTK hírügynökségnek Andrej Babis cseh kormányfő.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV-vonalak felújításáról és bővítéséről, a járművek cseréjéről, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról - jelentette be a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.
Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét pénteken Balassagyarmaton. Simicskó István, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos az ünnepségen azt mondta, az esemény egy új korszak kezdetét is jelképezi a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében.