Angela Merkel kormánya több tízmilliárd eurós klímavédelmi programot indít, amely olyan vitatott elemeket is tartalmazhat, mint a fosszilis energiahordozókra támaszkodó szolgáltatásokat és termékeket, elsősorban a nagy légszennyező légi közlekedést megdrágító karbonadó. - írja a Napi.hu
Kalifornia pert indított a szövetségi kormány ellen a kipufogógáz-kibocsátásra vonatkozó döntés miatt - jelentette be Xavier Becerra kaliforniai államügyész pénteken Sacramentóban.
Tudják mikor lesz Magyarországon euro? 2008 január elsején. Legalábbis a szerint a 2003-as cikk szerint, amiben 16 évvel ezelőtt meghirdette az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter a hivatalos euró bevezetési céldátumot. Innen jutottunk el 2019-ig oda, hogy a jelenlegi kormánypártok még csak beszélni sem akarnak a forint ki-, és az euro bevezetéséről.
Az MSZP szerint a kormánynak több okból is érdeke a gyenge forint, ami ugyanakkor a magyar családoknak rossz, mert csökken a pénzük vásárlóértéke - mondta Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Tavasszal már eljátszott a gondolattal a Századvég Intézet, hogy miként lehetne „megfogni a felhőt”, szabályozni a közösségi médiában, elsősorban a Facebookon megjelenő tartalmakat, és arra szorítani a szolgáltatókat, hogy ne korlátozzák a kormánynak tetsző álhíreket.
Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
Azt már megszoktuk, hogy az adóemelés nem megszorítás. Hogy a negatív növekedés is növekedés. Hogy a GDP 5 százalékát kitevő uniós támogatás jelentéktelen. Hogy keresztény szabadságnak címkézik át azt az politikát, aminek a nevében
Óriásplakáton kell megköszönnie többek között Mészáros Lőrincnek, az OTP-nek, Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István közös cégének az Orbán-kormánynak, amiért az adófizetők pénzéből 100 millió forint feletti vissza nem térítendő állami támogatást kaptak luxushotelek építésére vagy fejlesztésére – írja a napi.hu
Legalábbis erre utal érdektelen magatartásuk, ahogy a tranzitzónában embertelen körülmények közt tartott menekültek helyzetének vizsgálatát non chalance-szal lesöpörték az asztalról. Miért is kéne foglalkozni azzal, hogy emberként bánjunk azokkal, akiknek egyetlen bűnük, hogy nincs hová menniük.
Amire addig valamiért nem volt hajlandó, amíg Hadházy Ákos nem kérdezett erre rá. És ha ez nem lenne elég, a hivatal úgy állítja be, mintha Hadházy feljelentést tett volna. Mindez azt jelenti, hogy az ügyészség nem érezte egész addig szükségét vizsgálódni, amíg valaki szóvá nem tette azt.