A családok XI. Világkongresszusa meglehetősen illusztris társaságot csördített össze először Magyarországon. Olyanokat, akiket a jobb érzésű ember aligha szeretne vacsorára vendégül látni. Talán nem véletlenül nevezi a szervezetet a 444 amerikai és orosz fundamentalisták gyűjtőhelyének.
A 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenésről két határozatot is hozott a kormány, de a legfontosabb az, hogy 20 milliárd 941 millió forint fordítható erre a célra és a bemutatót a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. koordinálja. - írja a napi.hu.
A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A magyar-szerb kétoldalú gazdasági és technikai segítségnyújtásról szóló megállapodás végrehajtásának előkészítésére 1 milliárd 616 millió forintot irányzott elő a kormány, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. - írja a napi.hu.
Az Európai Bizottság tételes cáfolatát a Fidesz értelmezhetetlen plakátkampányára beismerésnek nevezte az állampárt. Azt vajon akkor minek nevezik, amikor egyik politikusuk hazudtolja a másikat. Beugrató kérdés: ki hazudik? Gulyás Gergely vagy Kocsis Máté? Spoiler: mindkettő.
Kérdés, hogy honnan és hova? Mert amerre a magyar tudományos élet jelenlegi íve tart, jó eséllyel a következő nagy magyar felfedezés a szakóca lesz. Nem mellesleg a számottevő űrügynökségek számára is fontos presztízskérdés, kik képviselik az emberiséget odakint.
Sikeres a 2013-ban bevezetett pedagógus-életpálya, mivel már több mint 55 000 tanár lépett előre - minősítési eljárás során - pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek, hozzátéve: ez a tanároknak havi 30 ezer forint biztos fizetésemelkedést jelent, a diákoknak pedig felfrissített tudással oktató tanárokat.
A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A hétpontos családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autótámogatása lép hatályba július 1-jén - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mondja ezt annak a kormánynak a politikusa, amelyiknek a jelek szerint egyetlen célja az ország teljes kifosztása – lehetőleg rövidtávon – és aztán a nagy büdös semmi. Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis a Fidesz minden elképzelhetőt elkövet azért, hogy az általuk felhalmozott adósságokat a nép fizesse, míg ők csendesen elslisszolnak, ha borul a bili.
A napokban két részeg férfi vert meg nőket, férfiakat vegyesen egy fővárosi szórakozóhely előtt. Mondhatnánk, hogy ok nélkül – de erre amúgy sem létezik indok. Azért bunyóztak, mert ahhoz volt kedvük és megtehették. Épp, mint a Fidesz – de az állampárt még azt sem mondhatja: bocs, részeg voltam.
„Tartanak a jövőtől azok a magyar származású venezuelaiak, akik az Orbán- kormány segítségével jutottak ki Venezuelából, amikor a latin-amerikai országban sűrűsödni kezdtek a bajok – írja terjedelmes tudósításban a BBC, amelynek pikantériáját az adja, hogy a vadul menekült-ellenes Orbánék titokban menekültek százait karolták fel. Az ügy végül kipattant. A menekülthullám csillapodott, pedig még sokszázan várnak az utazásra.
Eső után köpönyeg, mondhatnánk, hiszen a rágalomkampány rágalom volta addig is ismert volt. És minthogy a rágalmazás, mint olyan bűncselekmény – névleg mindenképpen az – a Fidesznek tisztában kellett lennie azzal, hogy nem elfogadható, ha hazugságokat terjeszt nem csupán Soros Györgyről, de az Európai Unió intézményéről is.
Összesen több mint tízmillió forintnyi magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőket adott át ünnepélyesen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Nagyszőlőshöz közeli Tiszakeresztúr és Fancsika községekben.
Itthon megszüntették a lakástakarékok állami támogatását, a Vajdaságban viszont úgy ad a magyar kormány 3,3 millió forintot házvásárlásra, hogy ahhoz nem kell semmiféle önrész, nem kell hozzá semmit befizetni, nem kell hozzá takarékoskodni.
A brit kormány három magas rangú tagja szerint el kell halasztani Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból (Brexit) abban az esetben, ha a jövő héten nem sikerül áttörést elérni a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet megoldásában.
Mi a cél a Magyar Tudományos Akadémia ellen indított kormányzati offenzívával? Van-e egyáltalán koncepciója az Orbán-rezsimnek arra, hogyan szeretné átalakítani a tudományos műhelyeket? Ilyen, és hasonló kérdésekre keresték a választ tudósok, kutatók, értelmiségiek a Momentum szegedi szervezetének hétfő esti rendezvényén.
Semmiféle jövedelemvizsgálathoz nem kötik a fiatal házasok számára kínált 10 millió forintos kamatmentes hitelt, amelyet akár a közmunkások is felvehetnek – derült ki Gulyás Gergely szavaiból a csütörtöki kormányinfón.
Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szombaton Budapesten abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását.