Ünnepi hangulat egy épülő diktatúrában. Ezzel a címmel is nyugodtan kezdhetnénk jelen írásunkat, amely igazából nem egy önálló téma, hanem egyetlen nap híreiből készült montázs. Bárhogy is, e látszólag egymástól elkülönülő hírek közt is van összefüggés. Erre kívánunk most rámutatni.
Korai volt az öröm a "rabszolgatörvény" javaslat végleges szabályozását illetően: a Hende Csaba vezette parlamenti szuperbizottság tegnap este benyújtott egy összegző módosítót a Kósa-Szatmáry javaslathoz: eszerint évi 300 óráig veszik csak figyelembe a kollektív szerződést, a további száz túrórát a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján lehet elrendelni. - írja az atv.hu
Emmanuel Macron francia elnök arra kérte Édouard Philippe miniszterelnököt, hogy fogadja valamennyi parlamenti párt vezetőjét és a tüntetők képviselőit, hogy közösen találjanak kiutat az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások nyomán kialakult válságból - jelezte vasárnap a francia elnöki hivatal.
Egész pontosan azt nem hajlandó elárulni, hogy ő adott-e engedélyt a két év letöltendő börtönre ítélt macedón politikus, Nikola Gruevszki behozatalára az országba. Nyilván a háta közepére kívánja a kérdést, hiszen kezd feltorlódni a sok gyanús körülmény Pintér körül.
Elérkezett a várva várt pillanat, őarcátlansága minden hajthatatlansága dacára kénytelen volt bocsánatot kérni az Eötvös Károly Intézettől, amiért hamisítással rágalmazta meg őket. Ám az öltönybe bújt agresszív kismalac egészen addig nem volt erre hajlandó, amíg végrehajtást nem rendeltek el az ügyben.
Bevezetné a modernkori rabszolgaságot a kormány – álltja a Vasutasok Szakszervezete annak kapcsán, hogy kiderült: előzetes egyeztetés nélkül, egyéni indítványra egyről három évre módosítaná a munkaidőkeretet, s akár 400-ra emelné a túlórák számát. - írja a napi.hu.
Mi köze a tanszabadsághoz a CEU-nak - kérdezte olvasói levélben Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő a Globe and Mail című kanadai napilapban, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorával, Michael Ignatieff történésszel készült, hétfőn megjelent interjúra reagálva.
Minden ellenkező jel dacára sem biztos, hogy viccnek szánta akcióját a Párbeszéd. Mivel a Fidesz nyolc éve kategorikusan utasít el bárminemű együttműködést a valódi ellenzékével – véletlenül sem értve ide a Jobbikot, vagy az LMP-t – aligha valószínű, hogy akár válaszra méltatják a felszólítást.
Szokatlanul sűrű hetet zártunk, már ami a kormány tevékenységét illeti. Az utóbbi pár hétben alig akadt tett bármi említésre méltó dolgot nemzeti érzelmű kormányunk. Leszámítva persze a demokrácia módszeres leépítését, de az ilyen hírek rendszerint nem ütik meg az emberek ingerküszöbét.
A legfőbb ügyész dolga sem egyszerű, mondhatnánk. Főleg akkor nem, ha olyan mélyen benne van Orbán Viktor zsebében, hogy ősz kobakját is csak sejteni véljük az elméretezett zakó végtelen étvágyú nyílásában. Nehéz másra gondolni annak tükrében, hogy előbb azzal kell szembesülnünk, hogy a hatóságok bűncselekmény hiányában lezárták a Tiborcz-ügyet, majd az derül ki, hogy kihallgatások sem voltak.
Az EMMI ügyeletes szentfazeka sosem riadt vissza a meredek kijelentésektől. Kásler Miklóst már jó ideje orvosi körökben is „bolond” jelzővel emlegetik. Amire meg is van minden okuk. Az egyébként magát műkedvelőként ünnepeltető emberi erőforrás miniszter egészségügyi és oktatási díjátadón tartott beszédet csütörtökön.
Ahol az őrület veszi át az irányítást, ott a féktelen vallási buzgalom tud csak nagyobb károkat okozni. Továbbmenve jelen – tarthatatlan – körülmények között súlyosan túlzó optimizmusnak tűnik Magyarországon űrkutatási biztost kinevezni.
Lényegében a szemünk előtt elevenedik meg Georges Orwell 1984 című regénye. Igaz, meglehetősen amatőr módszerekkel, de a Fidesztől, így Rogán Antaltól sem várhattuk el soha egy mesterelme teljesítményét. Kevésbé vigasztaló körülmény, hogy a diktatúrát építeni bármely hülye képes.