Szavalóverseny, a költő szobrának megkoszorúzása, megemlékezés és nagy közös éneklés az egykori várostrom helyén – így ünnepelte Esztergom május 26-án Balassa Bálintot, illetve így emlékezett meg halálos sebesüléséről.
Szerinte a teljesítmény, a szakmaiság helyett egyedül a párttagkönyv számít. - írja a 24.hu.
Hosszan tartó betegség után csütörtökön Barcelonában elhunyt Dés Mihály író, műfordító – számolt be róla a Litera az El Periodico katalán lapra hivatkozva. - írta a Magyar Nemzet.
A Musik-Land Utazási Iroda szervezésében május 23-án, kedden érkezik hazánkba Guido Krik kántor vezetésével a Pori város központi templomának vegyes kórusa.
Kulturális pályázatot hirdet a K&H a hátrányos helyzetű térségben működő általános iskoláknak!
Idén is várja a Várszínház a legjobb szlogent a 2017-es szezonra.
Életének nyolcvankettedik évében kedd hajnalban elhunyt Komlós Péter kétszeres Kossuth-díjas hegedűművész - írja a Magyar Hírlap.
Várnak minden érdeklődőt május 12-én a Reanimatio Házban, ahol a 2001-ben készült Tudatlan tündérek c. filmet vetítik Ferzan Ozpetek rendezésében. A film kapcsán Takács Mária filmrendezővel lesz beszélgetés.
Napról napra bővül Esztergomban dr. Szilas László rendőrrelikviákból álló magángyűjteménye. Több mint huszonöt éve kezdődött a gyűjtőszenvedély, ma már majdnem százötven országból vannak jelképei.
Szakértők szerint jó esetben fél évszázadig tartható fenn még romként a zsámbéki templom.
Több mint hatvanezer, a tavalyinál 4-5 százalékkal több látogató vett részt a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen csaknem 300 programot. tartottak
A kis Nógrád megyei település, Héhalom, hagyományt teremtett a Böllér Bajnokok Ligájával, melyet már harmadik alkalommal tartottak meg április 22-én.
Heves megyében Boldogon, magának való emberként ismerik Pecze Zoltán (60 éves) asztalost, akinek hobbija immár négy évtizede a fafaragás.
Várnak minden érdeklődőt április 28-án a Reanimatio Házban, ahol a 2014-ben készült Két nap, egy éjszaka c. filmet vetítik Marion Cotillard főszereplésével.
Több mint 640 érméből álló leletre bukkantak az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai márciusban Tótkomlós határában.
Nagyszombaton Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkednek a hívők.
Húsvét a kereszténység főünnepe. Jézus pénteki kereszthalála után harmadnapra, vasárnap feltámadt. Halálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Kapcsolatok II címmel Blues érzések Esztergomban alcímmel nyílt április 11-én képzőművészeti kiállítás aSimor János utcai Tárlak Szalonban.
Reggeli vers.
Május 26-án, 10 órai kezdettel kerül megrendezésre Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának hagyományos versmondó versenye az intézmény dísztermében.
Életének 88. évében elhunyt Tanai Bella Aase-díjas színész, a Vígszínház művésze - közölte a család az MTI-vel.
Tavaszi Emlékhadjárat: Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata
Várnak minden érdeklődőt április 14-én 18:00-tól a Reanimatio Házban, ahol a 2013-ban készült Adéle élete c. filmet vetítik Adele Exarchopoulos főszereplésével.
A hruscsovi olvadás korszakában feltűnt fiatal költőnemzedék egyik sztárja volt.
Életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt András Gyula, a Harag György Társulat örökös tagja - írja a szinhaz.hu.
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.
Rózsi bácsi nem viccel, ha a „romának” elpimaszodik a kölyke - írja a MagyarNarancs.
A tiltakozások hatására kicsit engedtek a helyi fideszesek - írja a 24.hu.
Elhunyt szombaton 90 évesen Chuck Berry, akit a rock and roll atyjának tartottak - jelentette be Missouri amerikai szövetségi állam rendőrsége.
Várunk minden érdeklődőt március 31-én 18:00-tól a Reanimatio Házban (2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 6.), ahol a 2012-ben készült Francis Ha c. filmet vetítjük Greta Gerwig főszereplésével.
Beindult a fütyülés és a szájkarate
Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szombaton, mert a jelölt megsértette a filmakadémia kampányolási szabályzatát, vétett a lobbizási előírások ellen.
Magyarországról is csatlakozhatunk a világméretű kezdeményezéshez
Hatvanban az Ady Endre Könyvtárban a Magyar Szabadság Éve alkalmából, Szűk Balázs költő, tanár Lyukas Október című kötetbemutatójára került sor.
Tavaly ősszel nálunk is megjelent a hír, miszerint a makói temetőben járdalaként hasznosították újra a régi sírkereszteket.
A Saul fia, Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján.