Míg Ausztriában a Drogerie Markt boltjaiban nagy plakátok hirdetik, hogy 5-10-20 eurós csomagokkal segíthetnek a vásárlók a menekülteknek, addig Magyarországon csendben és sajtócsindradatta nélkül támogatják a kormánykompatibilis Katolikus Karitászt.
Kelet-Európát kritizálta a menekültválsággal kapcsolatban Angela Merkel német kancellár egy szerdai zárt ülésen – tudta meg a Politico. A kancellár szerint a keleti országoknak tanulnia kellett volna a történelemből, úgy tudnák, hogy az izoláció nem megoldás.
Lázár János a csütörtöki sajtótájékoztatóját azzal indította, hogy veszteség érte az országot. Göncz Árpád volt köztársasági elnök halálára utalt, részvétét fejezete ki a Göncz családjának. Lázár a tájékoztatót Giró-Szász András kommunikációs államtitkárral tartotta.
A bevándorlási hullámmal járó költségek és az Orbán-kormány szokatlanul kemény fellépése a menekültekkel szemben egyaránt kárt okozhat a magyar gazdaságnak - derül ki befektetési szakemberek nyilatkozataiból. Egyelőre nem tudni, mennyire fizethet rá minderre az ország.
A szerb köztévére hivatkozva az MTI azt írja, hogy minél hamarabb papírokhoz szeretnének jutni a Presevóba érkező menekültek, hogy még a magyar–horvát határzár előtt eljussanak Magyarországra, majd Ausztriába és Németországba.
Miután a magyar miniszterelnöknek menekültellenes véleményével sikerült betörnie a nemzetközi porondra, a Habony Árpád vezette kommunikációs stáb azon dolgozik, hogyan lehetne fenntartani az Orbán Viktor iránti nemzetközi érdeklődést hosszabb távon.
A magyar kormány egy diktatúra kialakulásához vezető útra terelte országát - ismételte el véleményét egy német hírportálnak adott interjújában Kim Lane Scheppele amerikai jogász professzor. Azzal kapcsolatban viszont új koncepciója van, miért nem avatkozik be az EU
Sorra lépnek le Magyarországról azok, akiknek van Nyugat-Európában használható tudása: a hazai hiányszakmák listája sajnálatos módon hónapról hónapra csak bővül. Folyamatosan vándorolnak ki az orvosaink, az informatikusaink és a mérnökeink. Újabban nincs már elég hentes, pincér, pénztáros, bolti eladó, mozdonyvezető, cukrász, sőt, még varrónő se: többen közülük már nyugatra mentek szerencsét próbálni. Ami még nagyobb baj lehet, hogy évről évre egyre több egyetemista és gimnazista is valahol Nyugat-Európában képzeli el a saját jövőjét.
„Meghalt egy betegem, legyetek átkozottak döntéshozók!” Ezzel a nem éppen egy nyugdíjas vidéki háziorvosnőre valló mondatával keltett feltűnést dr. Csehpál Etelka az egyik közösségi oldalon. Kun J. Viktória írása a Vasárnapi Hírekben.
A magyar politika az elmúlt években oda jutott, hogy valamennyi releváns politikai erő baloldali vagy egyenesen szélsőbalos populista nézeteket képvisel, miközben sehol egy olyan középjobb párt, amelyhez hasonlók az összes valamirevaló gazdasági reformot megvalósították mondjuk Szlovákiában. Hogy lesz ebből kilábalás? Sehogy.