Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint abból, hogy Semjén Zsolt benyújtotta a különleges jogkörökről szóló törvényjavaslatát, az látszik: az ellenzéknek igaza volt, mikor a korlátlan hatalom miatt aggódott. - írja a hirhugo.hu.
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések között azt firtatta, lesz-e felelőse azoknak az ügyeknek, amikor azért szenvedtek egészségkárosodást emberek, mert a veszélyhelyzeti intézkedések miatt, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, vagy kirakták őket a kórházakból.
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője arról kérdezte ma az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ha szerinte Kásler Miklós - emberi erőforrás miniszter - érdemei történelmiek, akkor miért Pintér Sándor belügyminiszterre bízta az egészségügy átvilágítását, illetve a járvány elleni védekezés irányítását. - írja a blikk.hu.
Végül is érthető. Hogy veszi az ki magát, hogy az országvezető fatornyosában -Felcsút- csak kicsi vasút van, de egy fia 600 fő befogadására és elméjének csiszolására alkalmas suli sincs. Nosza, közbeszereznek egyet! - írja a varosikurir.hu.
Tíz éve tart Orbán Viktor folyamatos kormányzása, ami nem kerülte el a világ vezető pénzügyi lapja, a Financial Times figyelmét. A cikk címe azt firtatja, hogyan változtatta meg a miniszterelnök tízéves regnálása Magyarországot. - írja a Napi.hu
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kedden Szentendrén arról beszélt, hogy speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra várják mindazokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik a válság miatt elvesztették a munkájukat.
Akár arra is használhatná a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet Orbán Viktor, hogy egységbe kovácsolja nemzetét, békejobbot nyújtson politikai ellenfeleinek, gesztusokat tegyen azoknak a polgároknak, akik nem rá voksoltak a tavaly őszi önkormányzati választáson.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rendkívüli bejelentést tett a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban korábban hozott korlátozó intézkedések budapesti enyhítésének részleteiről. A kijárási korlátozások vasárnap éjfélkor (május 17.) szűnnek meg a fővárosban.