Moszkva arra számít, hogy a magyar hatóságok biztosítják a szovjet és orosz katonák magyarországi emlékműveinek sérthetetlenségét - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium azzal kapcsolatban, hogy a hét elején két férfi festékkel dobálta meg a budapesti Szabadság téri emlékművet.
A paksi beruházásban a Roszatom számít a magyar beszállítókra, mintegy kétszáz magyar vállalkozás jöhet szóba - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese magyar újságíróknak szerdán Moszkvában. - írja a vg.hu.
Peking mobilizál, Moszkva pedig figyelmeztető repülést végez Japán partjainál. Tokió 600 000 állampolgárának kimentését tervezi Dél-Koreából. De milyen emberáldozattal járna egy koreai háború? - tette fel a kérdést a Privátbankár.hu.
A magyar kormány és jelenleg legerősebb magyar ellenzéki párt oroszbarát szemlélete sebezhetővé tette Magyarországot a külföldi befolyással szemben - állapítja meg friss elemzésében a pozsonyi Globsec Policy Institute. - írja a hvg.hu.
2004-ban csecsen szeparatista fegyveresek ezernél is több embert, javarészt iskolás gyerekeket ejtettek túszul Beszlanban, ahol lerohantak egy iskolát. Az orosz hatóságok végül megostromolták az épületet, az összecsapásokban több mint 330 túsz vesztette életét. - írja a 444.hu.
A magyar kormány részéről elsőként, röpke hét órával a történtek után Szijjártó Péter külügyminiszter reagált az Egyesült Államok haditengerészetének péntek hajnali rakétatámadására. -írja a 444.hu.
A létező legidiótább válaszlépéssel bünteti szíriai rakétatámadásáért az Egyesült Államokat Oroszország. Külügyminisztériumuk pénteki közlése szerint felfüggesztik az orosz-amerikai repülésbiztonsági megállapodást. - írja a 444.hu.
Litvánia titkosszolgálata szerint Oroszország katonai fejlesztései révén a parancs kiadását követően már 24 órán belül képes lenne támadást indítani a balti országok ellen, és ez a gyorsaság arra kárhoztatná a NATO-t, hogy csupán a térségben eleve jelen lévő erőivel tudna ellenállni. - írja az mno.hu.
Nagyok a különbségek a 2011-es és a mostani oroszországi tüntetések között. A két legfontosabb: megjelentek az utcákon a fiatalok és kisebb vidéki városokban is voltak megmozdulások, nem csupán Moszkvában. A nagy kérdés: forradalom kezdődött-e a regnáló rezsim ellen vagy sem? - írja a napi.hu.
Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatának több állomása kerek évfordulóhoz érkezett, Alaszka Moszkva általi eladása például a 150.-hez, Moszkva ezektől a kétoldalú viszony javulását reméli - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című napilap keddi számában megjelent interjújában. - írja a napi.hu.
Érvényesek azok a korlátozások, amelyeket bizonyos orosz vállalatokkal, köztük a Rosznyefty olajtársasággal szemben rendelt el az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt bevezetett szankciók részeként – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság. - írja a kitekinto.hu.
A rendőri intézkedéssel való szembeszegülés miatt hétfőn tizenöt napi szabadságvesztésre ítélte egy moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, a vasárnapi oroszországi korrupcióellenes megmozdulások kezdeményezőjét. - írja a 24.hu.