rán semmilyen körülmények között nem állítja le ballisztikusrakéta-programját, a rakétakísérletek pedig nem sértik a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodást – jelentette ki az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka és az iráni külügyi szóvivő, akiket az állami televízió idézett csütörtökön.
A Campus Mundi Program keretében 2021-ig 9,2 milliárd forintot fordítanak egyebek között a magyar felsőoktatás nemzetközi hírnevének erősítésére és a külföldi hallgatók létszámának emelésére - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre.
Összesen 860 millió forintos kétes kifizetés miatt indított vizsgálatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szervezettel kapcsolatban, amely az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közreműködésével alakult meg – tudta meg a Nol.hu.