Múlt pénteken jelent meg a kormányhatározat, amely szerint ezen a héten már azok is részt vehetnek a közfoglalkoztatási programban, akik önállóan is képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Megszűnt a szakképzettekre vonatkozó minden korlátozás. Az ígéretek szerint a kormány megduplázza a közmunka keretét, a jelenlegi 100 ezer helyett 200 ezer vagy még több ember is kaphat az államtól munkát. Vajon érdemes-e alulfizetett állami munkahelyekre terelni azokat, akik néhány hónap múlva önállóan is elhelyezkedhetnének?
Varga az EU-s segítséget is igénybe venné, ami egy 6-i kormányrendelet alapján nincs is, de közben a technológiai minisztérium is abból fizetné a bértámogatás egy részét. Igen zavarosnak tűnnek a kormány elképzelései.
A kormány megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, de szükség esetén készen állnak arra, hogy további intézkedéseket tegyenek - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön este.
Nouriel Roubini, aki megjósolta a 2008-as pénzügyi összeomlást, és ezzel kiérdemelte a dr. Végzet becenevet, úgy véli, hogy a szakértők és a befektetők alábecsülik a koronavírus-járvány romboló hatását. Az elmúlt napok tőzsdei zuhanórepülése csak halvány előjele annak a rossznak, ami jön. - írja a Napi.hu
Szinte nincs olyan főbb makrogazdasági terület, ahol ne a recesszió jeleit látnánk az orosz gazdaságban. Az alacsony olajár és az embargók nagyon hazavágták Putyin birodalmát. A 24.hu megnézte az idei számokat. Ha ez jövőre is így marad, akkor nagy bajban lesz az új keleti partnerünk.
A feltörekvő piacokon megfigyelhető gazdasági gondok nem pusztán egy szokásos visszaesés jelei, hanem a pénzügy válság újabb hullámának előjelei - vélik amerikai szakértők. A jövő év kiterjedt recessziót hozhat a világgazdaságban, aztán vagy javul a helyzet, vagy nem.
A jövő évi riói olimpia szervezői a gazdasági recesszió miatt úgy döntöttek, hogy csökkentik a játékok költségvetését. A szervezők a nyitó- és záróünnepségre fordított kiadásokat, a nyomtatott anyagok, valamint a tesztversenyeken részt vevő alkalmazottak számát csökkentik.