Szénelnyelőből szénkibocsátóvá kezdett válni a brazil erdők egy része - állapították meg helyi kutatók lombhullató, félig lombhullató és örökzöld erdőségek 33 éven át tartó tanulmányozása nyomán Minas Gerais szövetségi államban.
A politikusok és tanácsadóik számos hibát elkövettek a koronvírus-válság kezelése során, amelyek elkerülhetetlenek voltak, mivel a járvány váratlanul és óriási erővel csapott le 2020 tavaszán, ám legnagyobb hibájuk könnyen elkerülhető lett volna.
A korai iszlám korából származó olajmécseseket, mécsesformákat és égetőkemencét, egy olajmécseseket készítő műhely maradványait találták meg Észak-Izraelben, a Kinneret-tó partjánál fekvő Tibériásban folytatott ásatáson.
A mesterséges intelligencia egységes definíciója nem létezik, az azonban biztos, hogy a következő években az élet minden területén egyre több intelligens géppel találkozik majd az emberiség – értettek egyet a Future Talks powered by MVM exkluzív online talk show résztvevői, köztük Neil deGrasse Tyson világhírű sztártudós. A nagysikerű beszélgetés jövőre Budapesten folytatódhat.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatok bírálati jogosultságát a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) - mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága meghallgatásán.
Még akkor is évszázadokig tartó súlyos problémák keletkezhetnek a fosszilis üzemanyagok égetéséből származó káros gázok miatt, ha az emissziót hirtelen a nullára csökkentenék, ezért más megoldással kellene enyhíteni a problémán.
"Van egy fogalom, ami egyetlen szóban megfogalmazza a probléma lényegét. Vakcina nacionalizmusnak hívja egy nemrég megjelent véleménycikk ezt a jelenséget, ami a fő aggályokat felveti" – írja Kemenesi Gábor virológus közösségi oldalán.
Az összes minisztérium közül éppen a tudományt felügyelő ITM-mel a legrosszabb az Akadémia kapcsolata, az OTKA-pályázatokba politikai beavatkozás történt, de a programot megpróbálják visszaszerezni. A Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésével óriási értékek mehetnek veszendőbe - mondta egy interjúban Freund Tamás MTA-elnök.
Amerikai tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét: a háztartásokat, a szuperterjesztő eseményeket és a nemzetközi utazásokat. Azt is megbecsülték, melyik szegmensnek mekkora szerepe van a terjedésben.