Január 22-én csütörtökön debütál az FX új, nagyszabású nemzetközi thriller sorozata, az FX „A Szépség” (FX The Beauty),Ryan Murphy executive producer közreműködésével. A premier napján az első három epizód lesz látható, ezt követően az első évad – összesen 11 epizóddal – hetente jelentkezik új résszel minden szerdán, az utolsó két héten pedig heti két epizóddal.
A Roszatom szakemberei által végzett paksi atomerőmű-bővítés egy pillanatra sem állt le, még a koronavírus-járvány és a szankciók ellenére sem - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern főigazgatója csütörtökön Szentpéterváron, a Nyevszkij nemzetközi ökológiai kongresszuson.
Az amerikai energiaügyi minisztérium szerint egy laboratóriumból szabadulhatott el annak idején a koronavírus-járvány. A kiszivárgott jelentés szerint ugyanakkor nem fegyverprogram részeként jöhetett létre a világjárványt okozó kórokozó.
Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) és az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) néhány héttel ezelőtt közölte, hogy a CDC oltóanyag-adatbázisa egy lehetséges biztonsági problémát tárt fel.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.