Több, vitatható kormányzati döntés ellenére a makrogazdaságot tekintve rövid távon nem vagyunk pesszimisták – mondja Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke és Bilibók Botond, a cég vezérigazgatója, akikkel a világgazdaságról, annak magyarországi hatásairól, illetve arról a céges átalakulásról beszélgettünk, amiről mostanában többet lehetett hallani a Concorde-csoport kapcsán.

Olyat csinált meg Magyarország, amit kevesen

Nincs eszeveszett száguldás, de elfogadható növekedés valósul meg – mondják. A külső környezet javulását az MNB bátran kihasználta a kamatszint csökkentésére.

Tény, hogy a nulla közeli kamatok és a beáramló jelentős mértékű EU-forrásból magasabb GDP-bővülés következne, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az elmúlt években a magyar magánszektor a világban egyedülálló mértékben csökkentette eladósodottságát.

Míg a felvett hitelek elköltése GDP növelő, addig a hitelek visszafizetése recessziós hatású, hiszen a gazdaság szereplői fogyasztás és beruházás helyett törlesztésre használják jövedelmüket. Nem véletlen, hogy kevés ország próbálkozott meg ezzel. A világ nagy részén ma magasabb adósságállományokkal találkozunk, mint 2008-ban.

A magánszektorral szemben a magyar állam eladósodottsága nem csökkent érdemben, de összetételén belül fokozatosan csökken a devizakötvények aránya.

Összességében tehát az alacsony kamatok és az EU-források pozitív, illetve a durva mértékű hitel-visszafizetés negatív hatása nagyrészt kioltja egymást. Ezért lehet azt mondani, hogy a növekedésünk elfogadható.

Tényleg utolérjük Ausztriát?

Az biztos, hogy legjobb esetben is csak évtizedek múlva. Mindaddig azonban, míg azt látjuk, hogy a fiatalok, a szakmunkások és az értelmiségiek innen abba az irányba áramlanak, addig a különbség nemhogy csökken, hanem csak nőni fog.

A szomszéd rétje persze mindig zöldebb, de az tény, hogy a magyarországi mindennapok során tapasztalható gazdasági, politikai, társadalmi stressz sokak számára vonzóvá teszi Ausztriát. Szabó azt mondja: megdöbbentő a most érettségiző gyereke osztályából a tanulmányaikat külföldön folytatni kívánó végzősök aránya.

Sajnos ideiglenesen elveszítjük ennek a generációnak legjobbjai egy részét és mindent el kell követnünk azért, hogy néhány év múlva hazajöjjenek. Ehhez azonban nagyon sok mindennek meg kell változnia, nem csak a gazdaság terén.

Nagyon számít, hogy mi zajlik a világban

Az a tény, hogy ma már a magyar lakosság nemzeti össztermék arányos adóssága az EU-n belül az egyik legalacsonyabb és az, hogy a csökkenő nemzeti adósságon belül a devizahitelek egy jelentős részét forintadósság váltotta fel, jelentősen csökkenti az ország pénzügyi sérülékenységét. Attól félek, erre szükségünk is lesz a jövőben.

A magyar gazdaság ugyanis erősen kitett a külső környezetnek, így a magyar gazdaságpolitika mellett legalább annyira fontos, hogy mi történik a világban.

Jobb nem belegondolni, hogy mi van Kínával

Márpedig a világban egy vontatott, lassú, válságokkal tarkított növekedésre kell felkészülni.

A 2008-as válság kezelése érdekében bevetett egyre brutálisabb monetáris gyógyszerek hatása kifulladni látszik. A nullára levitt kamatok eredménytelensége miatt számos jegybank (EKB, svájci, dán, svéd, japán) már a korábban elképzelhetetlen negatív kamatok alkalmazásával próbál pozitív reálgazdasági hatásokat elérni.

Úgy tűnik, az USA gazdasága lábalt ki leginkább a válságból, a rekordalacsony munkanélküliség és a bővülő lakossági fogyasztás kiváltotta jegybanki kamatemelési várakozások azonban 2015-ben jelentősen megdrágították a dollárt. Nagy kérdés, hogy a decemberi megvalósult kamatemelést követik-e újabbak, különösen az év elején nyilvánvalóvá vált lassulásra a világ többi részén.

Ezen belül is a legfontosabb Kína. Kínában az elmúlt évtizedekben a világtörténelem legnagyobb beruházási programja valósult meg. Jól példázza a méreteket, hogy három év alatt, 2011-13 között Kína több cementet (6,5 gigatonna) használt fel, mint az Egyesült Államok a teljes 20. században (4,5 gigatonna).

Bár a beruházási boom látványos eredményeket hozott, a kritikusok két fontos dolgot hangsúlyoznak. Egyrészt a beruházási döntéseket nem piaci, hanem politikai és a politikával összefonódó partikuláris alapon hozták meg (korrupció), és ez általában a tőke hatékonytalan felhasználását okozza, azaz a beruházások nem térülnek meg. Súlyosbítja a problémát, hogy a beruházások nagy része hitelből valósult meg.

Az elmúlt tíz év kínai növekedése egyre növekvő adósságszint mellett megy végbe. Ma minden 1 jüan GDP-növekedéshez 2 jüan új hitelt kell a rendszerbe pumpálni. (Az amerikai lakáspiac összeomlása előtti években mintha láttunk volna már hasonlót.) Az állami tulajdonú kínai bankok persze lelkesen pumpálnak, de hogy mérlegeikben mennyi rossz hitel halmozódott fel a fenti két hatás eredőjeként, abba jobb nem belegondolni.

A lényeg, hogy mind a világ fejlett részein alkalmazott extrém monetáris kamatcsökkentések, mind a dinamikus növekedést támogató kínai hitelspirál azt jelzik, hogy a világgazdaság mozgásba tartásához egyre súlyosabb mellékhatásokkal járó gyógyszerek alkalmazására van szükség. Mivel a mellékhatások súlyossága lassan megközelíti az eredeti betegség tüneteit, világos, hogy további alkalmazásuk a végtelenségig nem folytatható.

Márpedig egy ilyen helyzetben jobb szárazon tartani a puskaport és makrogazdasági sebezhetőségünket csökkenteni.

Kitolattak a zsákutcából

Komoly változásokról hallani a concorde-os cégek háza tájáról, legutóbb a Figyelő járta körbe a részleteket. 

Bár igaz, hogy most is vannak új fejlemények, az igazi változások már 2010-2011-ben lezajlottak. Az 1990-es évek végétől az Alapkezelő részvényeinek 25 százalékát birtokló menedzsment (kezdetben Szabó László, majd Bilibók Botond, Móricz Dániel és Cser Tamás) irányította nagy önállósággal a vagyonkezelő céget, ugyanakkor a részvények 75 százalékát a Jaksity György, Streitmann Norbert és Borda Gábor által vezetett Concorde Értékpapír Zrt. tulajdonolta. Az Alapkezelő töretlenül fejlődött, jelentősége a csoporton belül folyamatosan nőtt, mígnem a válság éveire nyeresége elérte az anyacég jövedelmezőségét.

A 2008. évi válság után az Értékpapír Zrt. korábbi tulajdonos vezetői kivonultak az operatív irányításból és a brókercég irányítását Pál Árpád vette át.

Bilibók Botond szerint a korábbi független aranyévek után a fő tulajdonosnál bekövetkezett változások az Alapkezelőre is kihatottak. Napról napra világosabbá vált, hogy az új felállásban a korábbi működési modell hosszú távon nem fog működni.

A fő tulajdonosokkal kialakult nézetkülönbségek világossá tették, hogy zsákutcában járnak, ezért eldöntötték, hogy kiszállnak, nulláról újrakezdik és megpróbálnak felépíteni egy olyan céget, amelyben kompromisszumok nélkül tudják a szakmai elképzeléseinket megvalósítani, mesélik.

Számukra elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy olyan cégben dolgozzanak, ahol nem biztosak abban, hogy 5 év múlva is a helyünkön lesznek. Ezzel éppen legnagyobb előnyüket, a hosszú távú érdekeltségüket veszítették volna el.

A legrosszabbkor szálltak be, de nem bánják

A felmondás mindenki számára megpróbáltatás volt. A távozók többségében első és egyetlen munkahelyüktől valamint 15 év alatt felépített cégüktől búcsúztak, a fő tulajdonos vezetői pedig meglepődtek, mert nem érezték Bilibókék problémáinak súlyosságát.

A mindkét fél számára kedvezőtlen helyzet kialakulását végül Pál Árpád fejéből kipattant megoldás oldotta fel: Ha az Alapkezelő vezetői megvásárolják a cég többségét, akkor a jövőben szabadon alakíthatják a cég stratégiáját (Pált is megkérdeztük, hogy ő hogyan emlékszik, de arra hivatkozva, hogy köti az üzleti titoktartás, nem kommentálta az akkori eseményeket. Jaksity György álláspontját pedig korábban már bemutattuk). Az alapkezelő többségi tulajdonszerzésével a korábbi fő tulajdonos brókercég ugyan kisebbségbe kerül, de így is jelentős bevételhez jutott a vételárból, illetve passzív tulajdonosként részesedik az éves osztalékfizetésekből is. 

Problémát „csupán” a vételár nagysága és a kedvezőtlen kilátások jelentettek. Az új kormány 2010 végén törvényt hozott az Alapkezelő legnagyobb üzleti szegmensének, a magánnyugdíj-pénztári rendszernek a megszüntetéséről. A következő évben megjelent a bankadó és egy nagyon durva kormányzati kommunikációs kampány a pénzügyi közvetítő rendszert célozva. Majd 2011-ben beütött a görög és ezzel az európai válság. Nem volt egy vidám, bizakodó időszak.

Az üzlet végül megköttetett, így 2011-től a Concorde Alapkezelő immár a Concorde Értékpapírtól leválva, önállóan, tulajdonos vezetői által irányítva működött tovább. Volt, aki szinte az összes pénzét, volt, aki mindenét és volt, aki eladósodott és annál is többet rakott bele a tranzakcióba.

Utólag kiderült, hogy a kivásárlás nem volt rossz döntés – mondja Bilibók. A magánnyugdíj-pénztári pénzek ugyan elvesztek, de az Alapkezelő hamar kiheverte az állami csapást. Mára piacvezetők lettek a nagy karriert befutó ún. abszolút hozamú befektetési alapok piacán, a kivásárlás évétől az Alapkezelő eredménye minden évben meghaladta az egykori anyacég profitját, jelentős osztalékjövedelmet termelve a kisebbségi tulajdonosoknak is.

Az idei évtől további változás, hogy immár a Concorde Értékpapír is megjelenik az alapkezelési piacon Accorde nevű alapkezelőjével, míg a Concorde Alapkezelő új céget alapított ügyfelei számlavezetésére és alapjainak online forgalmazására Alapforgalmazó Zrt. néven. "Az áruk és szolgáltatások egyre nagyobb hányada jut el a fogyasztókhoz az interneten keresztül. Miért éppen a befektetési alapok jelentenének kivételt" – kérdezi Bilibók. A termék és a vásárló közötti út lerövidülése pedig költségelőnyökkel jár az online vásárló fogyasztóknak.

index.hu