h i r d e t é s

Testületi ülés - beszámoló

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Testületi ülés - beszámoló

2016. november 21. - 10:07
0 komment

Kilenc kiemelt napirendi pontban döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén - összefoglaló.

A város és a Duna egységét meg nem bontó mobilgátat támogatja a testület, épülhetnek az új buszvárók városszerte, olcsóbb, szombatonként pedig ingyenes lesz a parkolás, helyreállítják a szentgyörgymezői katonatemetőt, ismét lesz Mikulás nap a Széchenyi téren a gyermekeknek, 4000 forintos utalvánnyal segíti a 70 év feletti esztergomiakat az önkormányzat az adventi időszakban – többek között ezekről döntöttek a legutóbbi testületi ülésen.

A november 17-i ülésen a sürgősségi indítványokkal együtt 32 napirendi pontot tárgyalt, Juhász István, Meszes Balázs, Stámusz Andrea és Vígh László képviselők nem vettek részt az ülésen. A képviselők az első két napirendi pontban a költségvetés szükséges módosításáról és átcsoportosításokról döntöttek.

Mobilgát kialakítását támogatja a testület

A harmadik napirendi pont Esztergom árvízvédelmi koncepcióját érintette. A város bevédése a dunai áradásoktól tervezés alatt van, a 9 milliárd forintot meghaladó, állami finanszírozású beruházás részleteinek kidolgozása még zajlik. Mivel az árvízvédelem egy részének megoldása továbbra is önkormányzati feladat, így a testület döntött arról, hogy az önkormányzati feladat tekintetében az Erzsébet park területén az egykori városfal mentén vezetett nyomvonalat, az egyéb önkormányzati feladatú árvízi védekezés (Horváth Géza sor, illetve szentgyörgymezői szakasz) tekintetében — a kerékpárúttal közös megvalósításban — a kerékpárúttal azonos nyomvonalat támogatja.

A döntés szerint az önkormányzat a műszaki megoldások terén a Kossuth-hídnál és a Szentléleki patak fölött a Kis-Dunán árvízvédelmi kapu kialakítását támogatja, a Kossuth-híd és a Palovics pad között a 3,6 méter magas mobilgát, vagy az 1,2 méter magas rézsűn (amin korzót alakítanának ki) kialakított 2,3 méter magas mobilgát kialakítását támogatja. Így a város nem kerül elvágásra fix védművel a Dunától, ilyen gát csak a Palkovics-padtól a Kis-Duna befolyásáig kerülne kialakításra. Az Erzsébet parkban az egykori városfal által meghatározott nyomvonalon, a kerékpárút fejlesztésével párhuzamosan valósulhat meg a védműrendszer. A testület határozatban rögzítette továbbá, hogy az árvízvédelmi rendszer kialakítása során prioritást élve a városkép védelme, a Duna és a város szerves kapcsolata. A kormánydöntés szerint 2020-ig kell elkészülnie az Esztergomot védő gátnak, a képviselők a következő testületi ülésen ismét visszatérnek a témára, azt megelőzően pedig munkaértekezleten tárgyalják a terv részleteit. 

Módosul a helyi járatok menetrendje, új buszvárók épülnek

December 11-től lép életbe az új vasúti menetrend, ehhez igazodva változik a helyi autóbuszjáratok menetrendje is ugyanettől a naptól az alábbiak szerint:

Szabad és munkaszüneti napokon az 1-es jelzésű járatok menetrendjében szükséges módosítások:

  • 5:40 órakor a Bánomi lakótelepről induló járat 10 perccel korábban, 5:30 órakor indul
  • 9:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 9:50 órakor indul
  • 11:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 11:50 órakor indul
  • 13:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 13:50 órakor indul

Szabad és munkaszüneti napokon az 11-es jelzésű járatok menetrendjében szükséges módosítások:

  • 8:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 8:50 órakor indul
  • 10:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 10:50 órakor indul
  • 12:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 12:50 órakor indul
  • 14:45 órakor a vasútállomásról induló járat 5 perccel később, 14:50 órakor indul

Szintén az autóbusz-közlekedést érinti a KNYKK Zrt. által a következő hetekben megtörténő új buszvárók építése: a képviselők elfogadták, hogy a Klapka téri (Dessewffy utcai) autóbusz megálló felépítményét, valamint a Vaskapui autóbusz fordulóban lévő megálló korszerűsítése és új buszváró elhelyezése valósuljon meg. Esztergom Önkormányzata mindezek mellett további 11 buszvárót épít/újít fel, köztük többek között a Béke téri megállók felépítményeit.

A testület döntött továbbá a helyi építészeti örökség védelméről szóló rendelet módosításról a kormányhivatal törvényességi észrevételének megfelelően, továbbá arról, hogy köszönetet mond az Meszéna-Árpád-Erzsébet királyné utcában található, úgynevezett erdészeti fasorban lévő megrongálódott emlékoszlop felújításáért. A terület az önkormányzathoz tartozik, a megrongált emlékművet az egykori erdészeti iskola diákjainak november eleji találkozójára a Pilisi Parkerdő újítatta fel. A ma közparkként szolgáló terület hársfáit 1985-ben telepítették az egykori iskola – melynek jogutódja ma Sopronban működik - öregdiákjai.

Helyreállítják a szentgyörgymezői katonatemetőt

A testület döntött továbbá arról, hogy Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeuma által kiírt pályázaton indul, az Esztergomban található I. világháborús hadisírok, műemlékek felújítása céljából. Esztergomban a szentgyörgymezői temetőben közel 300 honvéd nyugszik, a temetőrészt eredeti állapotába kívánja az önkormányzat visszaállítani: a sírokra az eredetivel megegyező fémkeresztek kerülnek, rajtuk az elhunytak nevével, születésük és elhalálozásuk dátumával. Szentgyörgymezőn kívül a Belvárosi temetőben találhatóak I. világháborús hadisírok, amelyek a pályázat révén megújulhatnak. A testület döntése alapján Esztergom a Szentgyörgymezői temetőben kialakítandó emlékpark esetében 5 millió forint, míg a Belvárosi temetőben lévő 9 hadisír felújítása esetében 900 ezer forint támogatás elnyerésére pályázik, a képviselők az elnyerhető forrás mellé maximum 3 millió forint önrészt hagytak jóvá.

Esztergomban az elmúlt két évben folyamatosan újulnak meg a hadisírok: a Szent Anna (Csalamádé) temetőben már elkészült az ott nyugvó orosz katonáknak emléket állító kegyhely, jövőre pedig megvalósulhat a magyar emlékmű is.

Módosuló sport- és orvosi/védőnői rendelet, alapítványi támogatások

A testület módosította a város sportjáról szóló rendeletét, továbbá a város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló rendeletét, és döntött a Zöld Óvoda vezetőjének, Buzási Lászlóné nyugdíjazásával kapcsolatos kérelméről.

A képviselők döntöttek a Veled-Érted Egyesület és a Boldog Ceferino Roma Misszió támogatási kérelméről: előbbi a sérült fogyatékkal élő gyermekek óvodába, iskolába, napközibe, időseket pedig egészségügyi- és szociális intézménybe szállító gépjárművek karbantartásához 350 ezer forinttal járult hozzá a testület, utóbbi pedig a Pepita Baba-Mama Klubot igénybe vevők éves étkeztetési költéségére 300 ezer forint támogatásban részesült.

Változások a parkolásban

A testület továbbra sem támogatta Romanek Etelka polgármester teljes díjfizetés-mentességét szorgalmazó javaslatát az egész városban, de számos helyen módosította a parkolási rendeletet, a Tópart utca és Bazilika kivételével szombatonként ingyenes lesz a parkolás a város egész területén. A rendeletből eltörlik az Esztergom Város Önkormányzatával kötött hatályos feladat-ellátási szerződés keretében praktizáló háziorvosok, gyermekorvosok és védőnők a KRESZ 41. § (8) bekezdésében foglalt sürgősségi orvosi ellátáshoz kiadott várakozási engedéllyel történő parkolásának eddigi egy órás limitét, azaz az arra jogosult háziorvosok és a sürgősségi ellátást végző orvosok feladatuk ellátása során korlátlan ideig ingyenesen parkolhatnak.

A képviselők szintén elfogadták azt a javaslatot, hogy a Gran Parkoló Kft-vel közösen a Hivatal dolgozza ki annak rendszerét, hogy a Gran Parkoló munkatársai részéről elektronikusan jelzett tilosban történő parkolást a közterület-felügyelet hathatósan szankcionálja, és elősegítse a városban elszaporodott parkolási anomáliák kezelését.

Szintén elfogadásra került az a módosítás, amely a meglévő parkolóhelyek javítását, felfestését, valamint új parkolóhelyek kialakításának lehetőségének vizsgálatát kéri:

  • a Vasas pálya mellett (ingyenes „puffer” parkoló a Gran Parkoló Kft. üzemeltetésében)
  • Tabán híd környékén (szintén ingyenes parkolóhelyek)
  • Simor utca ingyenes szakaszán (két úttest közötti részen)
  • Kis-Duna sétány melletti szakaszokon;

 További változások a parkolási rendeletben:

  • A várakozás ingyenes szombati napokon – a Tópart utca és a Bazilika parkoló kivételével – az egész város területén;
  • Az I. parkolási övezetben a Tópart utca és a Bástya parkoló kivételével a várakozási díjak mértéke személygépkocsi, és a 3500 kilogramm össztömeg alatti tehergépkocsi esetén a várakozás óránként 300 Ft;
  • A II. parkolási övezetben – a Tópart utca kivételével - a várakozási díjak mértéke személygépkocsi, és a 3500 kilogramm össztömeg alatti tehergépkocsi esetén a várakozás óránként 200 Ft;
  • a Bástya parkoló területén a 12-nél több személy szállítására szolgáló turista buszok kizárólag 1 óra várakozásra jogosultak;
  • Az I. és a II. övezeten belül a várakozási díj mértéke személygépkocsi, valamint 3500 kilogramm össztömeg alatti tehergépkocsi esetén az esztergomi állandó lakcímmel rendelkező lakosok számára az éves várakozási engedély esetén 15.000 Ft, a féléves várakozási engedély esetén 10.000 Ft, a havi várakozási engedély 5.000 Ft;
  • Az I. és a II. övezeten belül a várakozási díj mértéke személygépkocsi, valamint 3500 kilogramm össztömeg alatti tehergépkocsi esetén az esztergomi székhelyű vállalkozások számára az éves várakozási engedély esetén 25.000 Ft, a féléves várakozási engedély esetén 15.000 Ft, a havi várakozási engedély 7.000 Ft;
  • Az I. és a II. övezeten belül a várakozási díj mértéke személygépkocsi, valamint 3500 kilogramm össztömeg alatti tehergépkocsi esetén a nem esztergomi lakosok, valamint a nem esztergomi székhelyű vállalkozások számára az éves várakozási engedély esetén 35.000 Ft, a féléves várakozási engedély esetén 22.000 Ft, a havi várakozási engedély 9.000 Ft;
  • Díjfizetés-mentes a parkolás az Esztergom város közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséget vállaló háziorvos és gyermekorvosok gépjárművei számára a város teljes területén, a zöld rendszámú, azaz elektromos meghajtású gépjárművek számára, valamint azoknak a szülőknek a gépjárművei számára, akik óvodás, illetve általános iskolás gyermekük által látogatott óvoda/iskola környékén – a legközelebbi parkoló-automata területén - reggel 08:00 és 09:00 között, illetve délután 15:00 és 17:00 között parkolnak;
  • Az adott övezeten belül állandó lakóhellyel rendelkező magánszemély – amennyiben nincsen lehetősége a lakóingatlan területén gépjármű tárolására – a lakóhelyéhez legközelebb kialakított két parkoló területen 3.000,-Ft összegű kedvezményes díj ellenében jogosult éves várakozási engedélyt vásárolni, mely a kiállítás napjától a következő év január 31. napjáig érvényes. A magánszemély a kedvezményes díj ellenében megváltott várakozási engedélyre kizárólag egy lakcím és az üzemeltetésében lévő egy darab személygépkocsi tekintetében jogosult;
  • a arkolóhely egyszeri megváltási díja 100.000 Ft/parkolóhelyre változik.

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések

Elfogadták az ÉDV Zrt. által üzemeltetett viziközművekre vonatkozó gördülési fejlesztési tervjavaslat 2017-2031 közötti időszakra vonatkozó módosítását, azaz a felújítások, fejlesztések ütemezését, továbbá pályázatot írt ki a Kórházpince és Lőtér ingatlanok versenytárgyalás útján történő értékesítésére. Szintén határoztak arról, hogy az esztergomi 16812/1 hrsz.-ú, természetben Lázár Vilmos u. 74. sz. alatti ingatlant – ahol a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja működik - térítésmentesen a Magyar Állam tulajdonába és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésébe adja. A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzata bérleti szerződést köt a Kolping Katolikus Szakképző Iskolával a Petőfi S. u. 20. sz. alatti, 17,45 m2 alapterületű tálaló bérbevételére vonatkozóan 2015. szeptember 1-től visszamenőleg 2016. december 31-ig szóló határozott időtartamra, havi bruttó 18.427,-Ft bérleti díj ellenében, melyen felül az almérőn jelentkező vízfogyasztás -150.000 Ft bruttó keretösszegig- is megfizetendő.

Korábbi évek tartozásait fizeti ki az önkormányzat - napirenden Vargyas

Több, a korábbi ciklusokból elmulasztott követelés kifizetéséről döntött a testület: a Magó Software Zrt. számára 300 ezer forintot, az Alföldi Tej Kft számára 280.413 forintot, a Gerecse-Pilis Vízi Társulat számára 6.327.768 forintot, mint elmaradt, jogos követelés kifizetéséről döntött a képviselő-testület.

A Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság az előzőekkel szemben viszont nem javasolta a Vargyasi kastély üzemeltetője felé elmaradt több mint 52 ezer euró (több mint 16 millió forint) kifizetését, továbbá módosításként javasolta a kastély értékesítéséről való gondoskodást úgy, hogy ne kerüljön a román állam tulajdonába. Romanek Etelka polgármester a testületet arra kérte, hogy ne fogadja el a módosítást, - ne döntsenek a kastély eladásáról, - továbbá – a többi jogos követeléshez hasonlóan – fizesse ki a Vargyasi kastély üzemeltetőjének követelését. Az értékesítésre vonatkozó módosítást végül annak előterjesztője, dr. Alberti Péter visszavonta, a képviselő-testület pedig végül az elmaradt követelések kifizetését is elfogadta Vargyas esetében, így jó eséllyel akár már jövőre fogadni tudja az erdélyi ingatlan az esztergomi diákokat.A képviselők ezúton nyílt ülésen tárgyalták a Bástya-üzemeltetésének kérdését. A testület elutasította a polgármesteri javaslatot, hogy, hogy közbeszerzés keretén belül döntsenek a Bástya üzemeltetőjéről, és elfogadták, hogy Tulajdonosi és Pénzügyi Bizottság javaslata alapján az áruház üzemeltetésével a Strigonium Zrt-t bízzák meg, havi 1,2 +Áfa millió forint üzemeltetési díj fejében.

A sürgősségi napirendi pontok közül a képviselők az eseti bizottságokkal kapcsolatos döntés mellett határoztak arról, hogy az önkormányzat nem él az elővásárlási jogával az egykori Vaskapui kemping esetében, amelyet tulajdonosa, Budapest Főváros Önkormányzata értékesíteni kíván. A 71 millió forintos vételár fejében az esztergomi BSP Ingatlanberuházó Kft. tulajdonába került ingatlan esetében a testület úgy döntött, nem él elővásárlási jogával.

Eldőlhet a Rutin-pálya sorsa

Több kérelmező is megkereste az önkormányzatot a Rutin-pálya hasznosításával kapcsolatban, a testület a Városfejlesztési Bizottságot kéri fel arra, hogy folytasson le egyeztetéseket a jelentkezőkkel és a következő testületi ülésen terjessze a képviselők elé javaslatát. A területre autó vezetés oktatás, hulladékudvar, iparterületi hasznosítás tárgyban érkeztek kérelmek az önkormányzathoz.

Karácsonyi segítség gyermekeknek, időseknek és rászorulóknak

A testület döntött arról, hogy a korábbi évhez hasonlóan karácsonyi melegétel-osztást (gulyás, beigli, forró ital) biztosít a hajléktalanok és rászorultak részére, így próbálva egy kis örömet csempészni a nélkülözők hétköznapjaiba. A célra 500.000 forintot fordít Esztergom.

Az önkormányzat a gyermekek számára idén is megrendezi a Mindenki Mikulása elnevezésű rendezvényt, amelyen tavaly több száz gyermek vett részt.  A gyermekek részére színvonalas műsorokat, koncertet és természetesen Mikulás napi ajándékot (szaloncukor, mandarin) hoz idén a Mikulás, e célra 1.000.000 forintot fordít az önkormányzat.

Esztergom az idősekről is gondoskodik: idén Esztergom Város Önkormányzata a 70 évesnél idősebb esztergomi állandó bejelentett lakcímmel rendelkező személyek részére egyszeri 4.000 Ft/fő értékben vásárlási ajándék utalványt kíván biztosítani. A támogatott személyek részére az utalvány postai úton kerülne kézbesítésre. Így próbál az Önkormányzat egy kis örömet csempészni az idős emberek hétköznapjaiba. A KEKKH adatbázisa alapján Esztergomban összesen 3730 fő 70 év feletti esztergomi érintett a támogatásban.

 (Városházi információ)