Persze itthon a kettő meg kettő csak a legritkább esetekben lehet négy, mert akkor a kormány által felhalmozott elképesztő hó mennyiség olyan lavinát indítana el, amit a Fidesz egész biztosan nem tudna kezelni.

Az hogy a kormány ahelyett, hogy minden elképzelhető eszközzel segítse a nyomozást, vagy semleges magatartást tanúsítva kivárná a vizsgálat eredményeit, inkább válságstábot hív össze a várható botrány kezelésére meglehetősen gyanús.

És ahelyett, hogy részletes beismerő vallomást tennének, Megpróbálkoznak átírni a múltat.

Mert amennyiben a Fidesznek semmi köze az Elios törvénytelenségeihez, elég lenne csak elhatárolódni a kompromittálódott cég az ügyben érintett illetékeseitől, így Tiborcz Istvántól. Onnantól legfeljebb Orbán Viktor lenne kellemetlen helyzetben.

Hogy Gulyás Gergely miért érezte szükségét egyéni választókerületekben induló képviselőjelöltjeik eligazításának, szöges ellentétben áll az előbbi feltételezéssel. Ez a magatartás ugyanis arra enged következtetni, hogy a kormánynak titkolni valója van az ügyben.

Különösen, hogy „Brüsszel a magyar választásokba való beavatkozásának” állítják az ügyet. Ami azért is abszurd, mert senki nem kényszerítette Tiborcz Istvánt sem a pályázat kiíróit törvénytelenségre. Az OLAF csupán arról próbál gondoskodni, hogy az EU tagállamainak adójából származó arra költi a mindenkori magyar kormány, hogy Magyarország életszínvonalát hasonló szintre fejlesszék.

Ennek következményeképp az említett képviselőjelöltek nem lesznek mások, mint ugyanarról a futószalagról lelépett, torz, üres kreatúrák.

Közben – bár a kormány mindent elkövetett Tiborcz felelősségének elhárítására – neve a tengerentúlon is ismertté vált.

A New York Times az Orbán kormány 2010-től kezdődő második kormányalakításával indító cikk külön fejezetet szentel az Eliosnak és Orbán vejének. Ez az igazi ismertség.

Így válik egy ember világszinten is a korrupció szimbólumává.