Megint lejjebb estünk három hellyel a világ országainak korrupciós listáján! Mert a 2010-ben hatalomra került csoport rendszerré szervezte a megvesztegetésen, protekción, politikai, üzleti és rokoni kapcsolatokon alapuló társadalmat, nem mellékesen a választópolgárok ki­emelkedő sokaságának támogatásával.

Mert történelmi tapasztalataink arra visznek minket, hogy ne az egymást egyébként kiegészítő versenyben és együttműködésben keressük a boldogulást, hanem a kapcsolatokban, a politikai vagy vérségi kötelékekben.

Nem most kerekedett fölül minálunk az érdemen, képességen, a személyes teljesítményen a „mi kutyánk kölyke”. Fölötte volt már háromszáz éve is. És a ma megszerezhető tapasztalatok is újra és újra ezt erősítik. Ezt plántálja a lelkek­be a mai politika, ilyen példát mutatnak az ország vezetői. Rendes magyar gyerek manapság közmunkás akar lenni, ha nagy lesz vagy oligarcha, eset­leg kivándorló. (És mi más lehetne?) Nincs még egy ország a világon, amelyben ilyen sokan várnák a segítséget – az ál­lamtól!

A mi országunk beletörődött abba, hogy korrupt, így azok is maradunk. Természetes mindenkinek a „kis korrupció”: a számla nélküli javítás, az okosban épített ház, a csúszópénzzel előrejutás, a hálapénz, a jatt és a többi, mindennap. Szemünk sem rebben a „nagy korrupció” láttán. Senki sem csodálkozik, csak keresi a neki előnyös helyet. A pénzt, munkát, állami megbízást osztó pártemberek belesimultak a tájképbe. A lezsírozott pályázat a természetes, a pályázatból visszacsorgatott pénz az alap. Mert ilyenek vagyunk, mi így élünk! Hat éve csak annyi változott, hogy már nem is illik szégyellni a lopást, a megvesztegetést, sőt már a lebukást sem.

A nem korrupt országok egyébként a leggazdagabbak, náluk megy legjobban a gazdaság, de ezzel minket nem fognak megtéveszteni!

borsonline.hu