Távirányítással kormányozták a jégosztályú személyszállító komphajót, a Suomenlinna II-t a Helsinki kikötője közelében lévő tesztterületen, annak bizonyítására, hogy a mai technológiai megoldásokkal a hajók emberi felügyelet alatti irányítása bárhonnan megvalósítható.
A MobilITy-Győr digitális élményközpontban ma Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Radnóti Ákos, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere és William Wu, a Huawei Technologies Hungary igazgatója átadták azt az okos város rendszert, amely az infokommunikációs eszközök támogatásával segít egy város életének, forgalmának, közbiztonságának, működtetésének hatékonyabb irányításában.
Magyarországon is bevezette egészségügyi — klinikai és sebészeti — monitorait és digitális röntgen megoldásait az LG Electronics (LG) röviddel azután, hogy a dél-koreai vállalat az idén belépett az orvosi képalkotás globális piacára.
A hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, az adatvédelmi tájékoztatókat mégis csak a megkérdezettek mintegy 20 százaléka olvassa el – hívták fel rá a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatal (NAIH) elnökhelyettesei és az EY tanácsadói a cég Versenyjog és adatvédelem c. konferenciáján.
Több mint kétszázan vettek részt október közepén a JUNCTIONxBudapest hackathonon, ahol a csapatoknak két teljes nap állt rendelkezésére, hogy innovatív megoldásokkal álljanak elő a jövő piaci problémáira.
2018-ban felkérést kapott az EiSYS Kft. a svájci Vifor Pharma Groupól, hogy a CRM rendszerére épülő riportolási rendszerét váltsa ki MS SQL-ben kialakítandó adatpiaccal és ráépülő Microsoft Power BI riportokkal.
Az egyre modernebb technikáknak köszönhetően már nem csak radiátorral fűthetünk, hanem választhatunk személyre szabott, hangulatunkhoz és stílusunkhoz illő alternatív megoldásokat. Hámori Erika, a Praktiker kategóriamenedzsere elmondja, milyen érvek szólnak egy-egy fűtési módszer mellett.