h i r d e t é s

Áttörés az ABB távvezérelt személyszállító kompjának autonóm működtetésében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Áttörés az ABB távvezérelt személyszállító kompjának autonóm működtetésében

2018. december 10. - 10:27

Távirányítással kormányozták a jégosztályú személyszállító komphajót, a Suomenlinna II-t a Helsinki kikötője közelében lévő tesztterületen, annak bizonyítására, hogy a mai technológiai megoldásokkal a hajók emberi felügyelet alatti irányítása bárhonnan megvalósítható.  

A múlt héten, a finn főváros kikötőjében végrehajtott történelmi jelentőségű kísérlettel az ABB és a Helsinki City Transport új fejezetet nyitott az autonóm üzemű hajózásban. A távvezérlési kísérlet során, amelyet a világon most először végeztek egy már üzemben lévő személyszállító komphajóval, az ABB sikeresen tesztelte a hajó üzemeltetésének továbbfejlesztését célzó, bármely hajótípusnál alkalmazható technológiákat.   

Nagyon izgatottak vagyunk, mert a teszt azt bizonyítja, hogy a megoldásunk potenciálisan jelentős hatást gyakorolhat a tengerhajózási ágazat jövőjére,

– mondta Peter Terwiesch, az ABB Ipari Automatizálás divíziójának vezetője. „Az ABB legkorszerűbb automatizálási megoldásai korábban elképzelhetetlennek tartott dolgokat váltanak valóra számos szektorban, így a hajózásban is, ahol gőzerővel keresik azokat az új technológiákat, amelyek jobb hatásfokot és nagyobb biztonságot tudnak garantálni.”       

Az autonóm üzem nem azt jelenti, hogy a hajó fedélzetén nincs legényég.

Ahogy a hajózásban egyre inkább áttérnek a villamos hajtásra, a hajók rendszereit folyamatosan digitalizálják és csatlakoztatják az ipari internetre, az ABB olyan, már meglévő megoldásokat ajánl a tengerészeknek, amelyek új lehetőségeket jelentenek számukra.

Az új technológiai megoldások bevezetésével javítani tudjuk a tengerhajók üzemeltetésének általános biztonságát is,

– mondta Juha Koskela, az ABB tengerhajózási és kikötői technológiákra szakosodott részlegének (Marine &Ports) vezetője.   

A Suomenlinna II kompot a felújítása során az ABB új, dinamikus helymeghatározó rendszerével, az ABB AbilityTM Marine Pilot Control-lal szerelték fel, amivel a hajót a Helsinkiben lévő vezérlőközpontból tudták navigálni.

A sikeres út megtétele után Heinonen kapitány így nyilatkozott:

A távvezérlési kísérlet terén jelentős előrelépést tettünk. Úgy vélem, hogy jó úton járunk afelé, hogy a kísérletek folytatása során feltárjuk a technológiában rejlő további lehetőségeket is.