h i r d e t é s

Vége az Ebola-járványnak Nyugat-Afrikában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vége az Ebola-járványnak Nyugat-Afrikában

2016. január 13. - 15:53
0 komment

Sierra Leone és Guinea után Libériát is ebolamentessé nyilvánítja az Egészségügyi Világszervezet. A kor két év alatt 11 ezer halálos áldozatot követelt.

Sierra Leone és Guinea után Libériát is ebola-mentessé nyilvánítják - Forrás: AFP/Zoom Dosso

Csütörtökön bejelenti az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy véget ért Nyugat-Afrikában az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, miután megszűnt a betegség terjedése az utolsó, még érintett országban, Libériában is - derült ki a WHO szerdán kiadott közleményéből. Az utóbbi két évben több mint 11 ezer halálos áldozatot követelt a kór - írja az Origo.

"Csütörtökön lesz 42. napja, hogy az utolsó, ebolával fertőzött beteg tesztje negatív lett, ez az időtartam a vírus maximális lappangási idejének kétszerese"

- derült ki a szervezet közleményéből.

11 ezer halálos áldozat

A vérzéses lázat okozó vírus 2013 decemberében Guinea déli részén ütötte fel a fejét, majd innen terjedt tovább a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra. A járvány ezt a három nyugat-afrikai országot érintette a legsúlyosabban, őket a sorban Nigéria és Mali követte.

Két év alatt összesen tíz országot ért utol a kór, köztük Spanyolországot és az Egyesült Államokat is.

A hivatalos közlések szerint a 28 637 feljegyzett esetből 11 315 végződött halállal.Ezek az adatok azonban a WHO szerint alulbecsültek.

A kockázat fennáll

Sierra Leonét november 7-én, Guineát december 29-énnyilvánította ebolamentessé az Egészségügyi Világszervezet, és csütörtökön helyi idő szerint reggel 9 órakor Libéria is megkapja ezt a minősítést.
A betegség kockázata azonban továbbra is fennáll,mivel a vírus a megfertőzött túlélők bizonyos testnedveiben, többek között a spermában még 9 hónapig is életben maradhat.

Libériában emiatt kétszer is regisztráltak újabb eseteket azután, hogy először májusban, majd szeptemberben már ebolamentessé nyilvánították az országot.

Létében fenyegette Libériát

A több mint két éven át tartó ebolajárvány tetőpontján a betegség által legjobban érintett országok, köztük Libéria világvégi jelenetek színterévé váltak.

Brownie Samukai libériai védelmi miniszter korábban úgy fogalmazott, hogya betegség létében fenyegeti hazáját, úgy terjed, mint az erdőtűz, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül.Az ebolajárvány teljesen felforgatta az érintett országokban élők megszokott életmódját. A lakosságnak egyebek mellett javasolták, hogy kerüljenek el mindenféle fizikai érintkezést az élőkkel, de még a halottakkal is.A tiltásokat rendkívül nehezen fogadták a különböző temetkezési rítusokhoz, például a halott mosdatásához ragaszkodó nyugat-afrikai népek.Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. A vírus a már tüneteket mutató beteg testnedveivel való közvetlen érintkezéssel terjed.

 

origo.hu