Ez üthetett szöget az 1920-as évek Európájának problémáin – elsősorban a mezőgazdaság teljesítőképességéhez képesti túlnépesedésen, az energiaéhségen, valamint a nemzeti ellentétek miatti széthúzáson – merengő Herman Sörgel német építésznek - írja az Index.

Herman Sörgel
Fotó: Wikipedia

Az élénk fantáziával megáldott Sörgel ambiciózus, Atlantropa névre keresztelt tervvel állt elő, amelynek központi eleme egy a Gibraltári-szorosnál épített, hatalmas (2,5 kilométer széles és 500 méter magas) gát és vízerőmű lett volna. A létesítmény elzárta volna a Földközi-tenger vízutánpótlását, miközben gigászi mennyiségű áramot termelt volna (a számítások szerint 49 ezer MW teljesítményű lett volna, a ma üzemelő legnagyobb vízerőmű 22,500 MW energiát termel) – ezzel nemcsak a kontinens energiaszükségletét elégítette volna ki, hanem a víz visszahúzódása után a tervek szerint 660 ezer négyzetkilométernyi benépesíthető, megművelhető földterületet hozott volna létre a Mediterráneumban.

„A Földközi-tenger területének lecsökkentése lehetővé tenné a hatalmas mennyiségű villamosenergia előállítását, amely garantálja iparunk növekedését. Ellentétben a fosszilis tüzelőanyagokkal, a vízenergia sohasem szűnne meg” – fogalmazott Sörgel. Mi több, „a hatalmas mennyiségű közmunka több mint egy évszázadra enyhítené a munkanélküliséget, a túlnépesedést és az afrikaiak bevándorlását Európába”.

Sárga veszedelem

A terv azonban még ennél is nagyobb szabású volt. Épült volna egy gát a tenger nyugati és keleti medencéje között, valamint Gallipolinál is, miközben a Szaharától délre hasonló arányú építkezésekkel Sörgel három mesterséges beltengert tervezett létrehozni, hogy ezzel megoldja a sivatagos területek öntözését, illetve a belső-afrikai klíma mérséklését.

Az emberbaráti szeretet mellett az építészt az a meggyőződése hajtotta, hogy Európa „csak az Atlantropa-projekt által lesz képes az európai civilizáció fennmaradni, önellátóvá válni és versenyképes maradni az amerikai és a feltörekvő ázsiai országokkal szemben”. Sörgel úgy gondolta, ez a gigantikus vállalkozás egyesítené a kontinens népeit, hogy aztán kellő eltökéltséggel vegyék fel a küzdelmet a „sárga veszedelemmel szemben”.

A projekthez számos építész és tudós csatlakozott, a tervezés olyan mélységekig terjedt, hogy a változások miatt a tengertől távolabbra került városok új, a tengerhez kihelyezett „reinkarnációról” is vázlatok készültek, arra is gondolva, hogy Velence hangulatos csatornáit megmentsék a kiszáradástól.

Sörgel elképzelése a Gibraltári-szorosnál épített, hatalmas gátról és vízerőműről.
Fotó: Wikipedia

Hitlernek sem tetszett

Sörgel az időközben hatalomra került Hitlernek is bemutatta a tervet, de ez még a hasonlóan őrült és grandiózus koncepciókkal szemben egyébként fogékony diktátornak sem tetszett meg. Ettől függetlenül a Sörgel alapította Atlantropa Intézet 1960-ig működött, és az ötlet azóta is felmerül időnként.

A Darmstadti Műszaki Egyetem munkatársai egyébként 2012-ben leporolták a tervet, és modern számítógépes eszközökkel modellezték, mi történt volna megvalósulása esetén. Arra jutottak, hogy a projekt a globális felmelegedés elméletének legrosszabb előrejelzéseihez hasonlóan közel 10 méterrel emelte volna meg a világtengerek szintjét, miközben a gát statikai szempontból igencsak sérülékeny lett volna – egy esetleges katasztrófa pedig minden idők legnagyobb szökőárját zúdította volna Atlantropára.

Fotó: dieselpunks.org

Jobb tehát, hogy Sörgel terve álom maradt. Az ezernyi egyéb probléma mellett arról még nem is beszéltünk, hogy az így „előállított” termőföldek a mezőgazdasági művelésre alkalmatlanul sósak lettek volna, vagy, hogy az emberbarát építész azzal nem igazán foglalkozott, mi történne azokkal az afrikaiakkal, akik például a létrehozandó beltengerek helyén éltek. Szerencsére az atomenergia elterjedése és a mezőgazdaság fejlődése néhány évtizedre megoldotta az eredeti gondok egy részét, így komolyabban senki sem gondolkozott el Atlantropa létrehozásán.

index.hu (Címlap: Atlantropa látképe az űrből - művészi koncepció. Forrás: Wikipédia)